Több külföldi tekvandós is Magyarországon készül fel a szezonra

Vágólapra másolva!
2025.01.16. 14:03
Fotó: wtftaekwondo.hu
Budapesten edzőtáborozik a jövő héten a cseh, a litván és a szlovák tekvandóválogatott, hogy a legjobb magyar versenyzőkkel együtt készüljön fel a 2025-ös szezonkezdetre – írta honlapján csütörtökön a koreai gyökerű olimpiai sportág hazai szövetsége.

A hétfőtől péntekig tartó nemzetközi edzőtáborban, amelyben ott lesz mások mellett a párizsi olimpián súlycsoportjában 11., Európa-bajnoki bronzérmes Józsa Levente, tekvandóedzéseken kívül erősítő és futótréningek is szerepelnek a programban.

„A versenyszezon előtt fontos, hogy válogatott versenyzőink utazás nélkül, minőségi ellenfelekkel tudjanak együtt készülni. Hogy mást ne említsek, az utóbbi években sokat fejlődő cseheknek két olimpiai kvótájuk is volt, nagy öröm, hogy mindkét párizsi ötkarikás szereplőjük eljön az edzőtáborba, amely a harmadik hete a felkészülésünknek az alapozás után. Reméljük, hogy ez a mostani kezdeményezés a jövőben megismételhető lesz” – idézte a honlap a magyar válogatott edzőjét, Galambos Bencét.

 

Legfrissebb hírek

Tekvandó: Márton Viviana arany-, Luana bronzérmes lett Manchesterben

Egyéb egyéni
2025.03.23. 17:26

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

Tekvandó: bronzérmesek a Márton ikrek Belgiumban

Egyéb egyéni
2025.03.16. 09:30

Márton Viviana: Keményen készülünk, hogy megnyerjük az októberi világbajnokságot

Egyéb egyéni
2025.03.08. 16:32

Tekvandó: Márton Zsolt Krisztián maradt a szövetség elnöke

Egyéb egyéni
2025.03.08. 15:05

Salim Omar Montreal legjobbja, Márton Viviana ezüstérmes Fudzsejrában

Egyéb egyéni
2025.02.11. 10:11

A tekvandós Márton Viviana is az EOC-jelöltek között

Egyéb egyéni
2025.02.06. 18:36
Ezek is érdekelhetik