„Sokkal többet láttam magamban akár Párizsban, akár Tokióban” – Szatmári András az olimpiai szereplésről

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.02.26. 19:28
Szatmári András (Fotó: Getty Images)
Szatmári András olimpiai ezüst-, és bronzérmes, világbajnok és Európa-bajnok kardvívó szerdán a Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorában beszélt egyebek mellett a férfi kardválogatott helyzetéről. Mint a műsorban Somogyi Zsófiának fogalmazott: be kell építeni a fiatalokat a válogatottba, s az egyéni olimpiai szereplés miatt van benne hiányérzet, ám mostanra megtalálta újabb motivációját.

Hagyni kell időt a magyar férfi kardválogatottnak – fogalmazott Szatmári András olimpiai ezüst-, és bronzérmes, világbajnok és Európa-bajnok kardvívó, aki egy hosszabb szünet után januárban visszatért a sportág vérkeringésébe: „Bízom benne, hogy az Eb-re és a vb-re is olyan csapatunk lesz, amely abszolút fel tudja venni a legjobbakkal a versenyt. Már csak azért is, mert a világranglistás pozíciónkat is szeretnénk megtartani. Reálisan úgy látom, hogy a legjobb hatban vagyunk a mostani mezőnyben. Aztán hogy onnan a négybe kerülünk, döntőt vívunk, harmadikok, negyedikek, ötödikek vagy hatodikok leszünk, az már nyilván azon is múlik, hogy ki hogyan vív. Ha bejutunk egy-egy világkupán a top négybe, az már egy jó eredménynek számít. Igenis be kell építeni a fiatalokat, meg kell nézni, ki mire képes.”

Elmondása szerint van benne hiányérzet az egyéni olimpiai szereplés miatt: „Sokkal többet láttam magamban akár Párizsban, akár Tokióban, és több is volt bennem. Ha nagyon őszinte vagyok magamhoz, Tokióban akár meg is nyerhettem volna, Párizsban egy kicsit más volt a helyzet, egy bokacsonttörés után kellett felépülnöm.”

Szatmári szavai szerint azonban már megtalálta a motivációját a következő időszakra: „Kíváncsian várom, milyen eredményeim lesznek és hogyan tudok majd teljesíteni. Még nagyon alakulóban van a folyamat” – tette hozzá Szatmári, aki szerint a legfontosabb, hogy most hagyják a csapatot dolgozni és ha egy-egy verseny nem sikerül, akkor sem szabad leírni őket.

„Jó viszonyban vagyok mindenkivel, nem utasítok el, nem nézek le senkit. Magamon is azt veszem észre, hogy szívesen állok melléjük és próbálom arra terelni őket, hogy jobb legyen a csapat. Nem is feltétlenül négy emberről beszélek, hanem arról, hogy legyen tíz-tizenkét ember, aki a felnőtt válogatott keretéhez tartozik. Tartsunk össze, fogjunk össze és haladjunk egy irányba. Próbálom őket segíteni, hogy ez meglegyen. Én sem tudom, hogy mi lesz majd velem, de nem szeretném, ha a magyar férfi kard tíz éven keresztül semmilyen eredményt nem hozna” – zárta gondolatait Szatmári a Nemzeti Sportrádióban.

A TELJES MŰSORT ITT HALLGATHATJA MEG! 

 

Legfrissebb hírek

Lakatos Rita nevével indít tehetséggondozó programot a német Zwickau

Kézilabda
3 órája

Nemzeti Sportrádió: Varga Zsolt értékelte a világkupa-szereplést

Vízilabda
14 órája

Rátgéber László a 30 éve kezdődő pécsi kosárhegemóniára emlékezett

Kosárlabda
18 órája

Losonczi Dávid: Most még ki kell élveznem, hogy Európa-bajnok lettem

Birkózás
2025.04.16. 19:17

Kapás Boglárka hagy magának pár hónapot, hogy eldöntse, mihez kezd a civil életben

Úszás
2025.04.15. 18:44

Tanyi Barnabás: Mindenképpen be szeretnék kerülni a felnőttválogatottba

Minden más foci
2025.04.15. 16:41

Bácsi Péter szerint az érem nélküli párizsi olimpiának is köszönhető a jó szereplés a birkózó Eb-n

Birkózás
2025.04.14. 21:00

Tímár Krisztián a rossz széria ellenére nem számított arra, hogy meneszteni fogják

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 09:47
Ezek is érdekelhetik