Szülővárosa díszpolgára lesz Luke Littler

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.02.26. 09:54
Warrington legfrissebb dísszpolgára (Fotó: Getty Images)
A Liverpool és Manchester között félúton található Warrington város közgyűlése a hét elején úgy döntött, hogy díszpolgárává választja a város szülöttét, a PDC 2025-ös dartsvilágbajnokságát megnyerő Luke Littlert.

 

A testület közleménye szerint a díj Littler „sportban elért kiemelkedő eredményeit és inspiráló hatását ismeri el. Tavalyi felemelkedése villámgyors volt és a világbajnoki győzelme az egész nemzetet elbűvölte, és megerősítette pozícióját a darts világában. Mindemellett büszkék vagyunk Luke teljesítményére és eredményeire. Elhivatottsága, sportszerűsége és jótékonysági munkája igazi példát jelent minden warringtoni fiatalnak. Littler a bizonyítéka annak, hogy kemény munkával és az álmainkba vetett hittel minden elérhető” – írja az önkormányzati közlemény.

Littler számára nem ez az első elismerés, amit szülővárosától kap, néhány héttel ezelőtt a warringtoni rögbicsapat nevezte át a stadionját Luke Littler Stadionra a Catalans Dragons elleni mérkőzés erejéig.

 

 

Legfrissebb hírek

Humphries klasszikus döntőt nyert Littler ellen Leedsben

Egyéb egyéni
Tegnap, 0:26

Gary Anderson leget sem veszített a döntőben, megvédte címét Sindelfingenben

Egyéb egyéni
2025.05.04. 23:29

Littler ötödik tornáját nyerte meg a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
2025.05.02. 00:35

Fogadási csalás miatt 11 éves eltiltással sújtották a vb-elődöntős dartsost

Egyéb egyéni
2025.05.01. 11:13

„A darts mindenkié” – fesztiválhangulatban érkezik idén is hazánkba a World Masters

Egyéb egyéni
2025.04.29. 15:33

A harmadik European Tour-győzelmét arató Martin Schindler nyert Grazban

Egyéb egyéni
2025.04.28. 21:51

Gerwyn Price fantasztikus játékkal nyerte meg a darts PL 12., liverpooli állomását

Egyéb egyéni
2025.04.24. 23:54

Littler megelégelte a gyűlölködést, októberig nem akar visszatérni Németországba

Egyéb egyéni
2025.04.22. 09:33
Ezek is érdekelhetik