Tóth László: Új csapatot építünk a magyar dzsúdóban

Vágólapra másolva!
2025.02.17. 08:53
Tóth László jó döntésnek véli Bor Barna kinevezését (Fotó: Facebook/European Judo Union)
Új csapat építését tűzte ki elsődleges célként Tóth László, a Magyar Judoszövetség (MJSZ) elnöke.

A 64 éves sportvezető 1998 óta irányítja az MJSZ-t – ezzel az olimpiai sportágakban ő a legrégebb óta hivatalában lévő elnök –, emellett 2022 nyarán az EJU élére is megválasztották, novemberben pedig a kontinentális szövetség budapesti kongresszusán közfelkiáltással szavaztak neki ismét bizalmat.

„Nagyon komoly hiányérzet maradt bennem a tavalyi évet illetően, mert hiába voltunk ott Párizsban a magyar dzsúdó történetében először csapatként is, ebben az olimpiában sokkal több volt” – kezdte értékelését az MTI-nek. – „Sokat elemeztük a történéseket a szakmával, és remélhetőleg megtaláltuk az okokat. Ide sorolnám az egység hiányát, az edzők közötti feszültségeket, az elmaradt együttműködést és szolidaritást. Szembesülnünk kell ennek a következményeivel, mivel komolyan csökkent a költségvetésünk, és ebből a jelzésből mindenkinek tanulnia kell. Ha nincs érem, akkor kevesebb lehetőséghez jutunk. Jelen helyzetben jobb gazdálkodásra és nagyobb összefogásra van szükség.”

Az elnök kifejtette, Kovács Antal szakmai alelnöknek - a magyar cselgáncssport egyetlen olimpiai bajnokának – a vezetésével sikerült egy új szakmai stábot felállítani, amelynek a tevékenysége kiváltja a két kapitánnyal, Ungvári Miklóssal és Braun Ákossal együtt az év végén távozott japán sportigazgató, Murakami Kijosi munkáját. 

„Bor Barna kinevezésével nagyon jó döntést hoztunk, a visszaigazolások alapján a szakma is mögé állt. Őrségváltás zajlik a magyar dzsúdóban, vannak rendkívül tehetséges fiataljaink, akik a korábbi években picit háttérbe voltak állítva, ezekkel a döntésekkel sokszor én sem értettem egyet. De most felszabadítottuk az egész rendszert, és mindenki kap lehetőséget a bizonyításra. A budapesti világbajnokság csodálatos alkalom lesz arra, hogy a fiatalok és az idősebbek is megmutassák magukat, Tóth Krisztián éppen itt kezdte meg a pályafutását 2009-ben az ifi világbajnoki ezüstéremmel” – idézte fel. „Próbálunk új csapatot építeni, szükségünk lesz nehézsúlyú fiúkra és lányokra is, és akkor Los Angelesben a legjobb ötbe kerülhet egy jól felépített válogatott.”

Tóth László közölte, a dzsúdónak Japán az őshazája, de Magyarország a második otthona, mivel Budapesten van bejegyezve a nemzetközi szövetség, itt van az IJF-elnöki iroda, mint ahogy most már az EJU-iroda is. Azzal, hogy az ország 2017 és 2021 után ismét felnőtt vb-t rendez, még tovább tudják mélyíteni a dzsúdót támogatók körét, akik örömmel jönnek ki egy versenyre. 

„Az EJU vezetése elvitt tőlem energiákat, az elmúlt két és fél évben nem tudtam az általam elvárt és megszokott odafigyeléssel követni a hazai történéseket” – jelentette ki az IJF alelnökeként is dolgozó sportdiplomata. „Azt vártam, hogy a kollégáim megoldják ezt, de sajnos végül rájöttem, hogy ez nem úgy sikerült, ahogy kell. Most megpróbáljuk az MJSZ-ben úgy átalakítani a vezetési struktúrát, hogy sokkal több feladat háruljon az alelnökökre. Meg kell érteniük, hogy nem tudok napi 24 órában a magyar dzsúdó ügyeivel foglalkozni” – tette hozzá Tóth László.

 

Legfrissebb hírek

Cél a bennmaradás – 25 játékossal készül az elit-vb-re a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.03.19. 15:31

Jégkorong: megkezdődött a jegyárusítás a Magyarország–Kanada mérkőzésre

Jégkorong
2025.03.06. 15:10

A hónap utánpótlásedzője: Bedő Botond jégkorongtréneré a januári díj

Utánpótlássport
2025.02.18. 16:25

Özbas Szofi először nyert aranyérmet a World Touron

Egyéb egyéni
2025.02.15. 16:16

A szövetségi kapitány szerint a magyar dzsúdónak ki kell másznia a gödörből

Egyéb egyéni
2025.02.12. 12:45

A cselgáncsozó Pupp Réka az azeri Grand Slamen lép először tatamira idén

Egyéb egyéni
2025.01.28. 20:58

Jégkorong: Pat Cortina keretet hirdetett az olimpiai selejtezőre

Jégkorong
2025.01.24. 16:13

Jégkorong: „Sikeres évek elé nézünk” – Kolbenheyer Zsuzsanna

Utánpótlássport
2025.01.22. 09:02
Ezek is érdekelhetik