Özbas Szofi: Az edzőm szavak nélkül is ért engem

Első küzdelme után az Eb-n az kérte, ne akkor, hanem majd a nap végén beszéljünk. Sejtette, remélte, hogy aranyéremmel a nyakában nyilatkozik majd?
Az az igazság, hogy akkor még nagyon izgultam. Kicsit máshogy versenyzem, mint a legtöbben – mondta az Európa-bajnok Özbas Szofi a Nemzeti Sportnak. – Rengeteg minden kavargott bennem még reggel. Szeretem magamnak meghagyni azt a szabadságot, hogy ne érezzem kötelezőnek bizonyos eredmény elérését. Persze az tesz rám némi terhet, hogy két aranyérmet nyertem Grand Slamen és ezúttal az Eb-n is győztem. De ha verseny előtt erre gondolnék, akkor nem biztos, hogy nyerni tudnék. Általában az izgatottság az első mérkőzésem után elmúlik, de most valamiért nem így történt, ezt pedig el kellett fogadnom. A harmadik párharcomra éreztem azt, hogy rendben lesz a verseny, mert jól tudok koncentrálni.

A második fordulóban pedig nagy kihívás elé állította a sorsolás, a világranglista-6., holland Sanne van Dijke ellen küzdött. Hogyan építette fel ezt a hatmeccses győzelmi sorozatot?
A második összecsapás előtt azt mondtam a szövetségi kapitánynak, Bor Barnának, hogy én most csak dzsúdózni fogok, hogy ne izguljak. Ő pedig azt válaszolta, csak dzsúdózz. Ijesztő, amikor a gondolataim össze-vissza vannak, és rá kell bíznom magam a testemre, hogy kijöjjön belőle az, amit gyakoroltam. Abban bíztam, hogy a munkát elvégeztem. Az automatizmusok, a pontosság és a gyorsaság segített a holland ellen. Fejben ekkor még nem voltam teljesen jelen, ennek a miértjét nem is biztos, hogy érdemes keresni, de hálás vagyok azért, hogy kijött belőlem, amit az edzésen annyit gyakoroltam.

Volt ennél is nehezebb összecsapás az aranyéremig vezető úton?
A spanyol Ai Tsunoda Roustant elleni küzdelem elég kemény volt, ő japánban edz, és onnan is származik, ritka egy Eb-n, hogy ilyen ellenféllel küzdünk. De igazából a döntőt is mondhatnám, mindegyik meccs teljesen más volt.

A görög Eliszavet Telciduval még sosem küzdött versenyen, és edzőtáborban sem. Örült ennek az ismeretlenségnek?
Szeretem ezt a helyzetet, mikor nem ismerjük egymást az ellenfelemmel. Persze ez is túlzás, hogy ne ismernénk, hiszen az interneten számtalan videó van mindkettőnk küzdelmeiről. Szemtől szembe azonban még nem álltunk egymással. A lényegi dolgokat viszont nem ez dönti el, hanem az adott pillanat, hogy abban ki mit tesz, ki mit mer megtenni. Engem nem hátráltatott, mondtam is az edzőmnek a meccs előtt, hogy örülök, hogy így alakult.

Volt olyan instrukció, tanács, amit a verseny napján edzőjétől, Toncs Pétertől kapott, és kellett a végső sikerhez?
Érdekes ez, mert kevés alkalommal versenyzünk együtt. Közös megegyezés alapján ő nem szokott elutazni velem a versenyeimre, viszont a világeseményeket – akárhogy is sikerülnek – mindig közösen akarjuk megélni. Ismerjük már annyira egymást, hogy tudjuk mi segít, és mi a jó a másiknak. Ezúttal is pontosan kimértük, mikor találkozunk, mennyit beszélünk, mit mondunk egymásnak. A versenynap közben nem sok szó esett az érzelmekről, mert tudtam, hogy nagyon izgulok, és rajta is ezt éreztem. A végén azonban nagyon jó volt mindent elmondani neki, és tényleg igazam volt, hiszen azt mondta, olyan magas volt a pulzusa, mintha két órája megállás nélkül futna. Szavak nélkül ért engem, de azért majd megbeszéljük alaposan a történteket.

Marad a vasárnapi csapatversenyre, vagy ünneplés, kikapcsolódás következik?
Maradok a többiekkel, aztán viszont pihenek. Elutazom külföldre kikapcsolódni, kell, hogy Szofi lehessek a cselgáncson kívül is.