Gyász: 88 éves korában elhunyt Horváth Zoltán olimpiai és világbajnok kardvívó

Vágólapra másolva!
2025.06.12. 20:33
null
Fotó: MTI
Hosszan tartó súlyos betegségben 88 éves korában Budapesten elhunyt Horváth Zoltán olimpiai és világbajnok kardvívó – számolt be a hírről az MTI és a Magyar Vívószövetség is.

 

A hazai szövetség honlapja a hír közlése mellett megemlékezésében emlékeztet rá: Horváth Zoltánnak egész életében azzal a „bélyeggel” kellett versenyeznie, hogy Gerevich Aladár, Kovács Pál és Kárpáti Rudolf után lett a magyar kardvívás egyik, akkoriban talán a legnagyobb egyénisége. Egészen fiatalon, húszévesen helyet követelt magának a hatalmas hármas mellett a világbajnoki csapatban, és az 1960-as római olimpián, 22 esztendősen már főszereplővé lépett elő. Egyéniben ezüstérmet nyert Kárpáti Rudolf mögött, miközben az aranyérmes válogatott egyik erőssége lett.

A csodálatos trió visszavonulása után egyértelműen őt kiáltották ki a magyar kardhagyományok méltó folytatójának, és ezt igazolva meg is nyerte az 1962-es, Buenos Aires-i egyéni világbajnokságot. Csapatban 1957-ben Párizsban, 1958-ban Philadelphiában és 1966-ban Moszkvában nyert még aranyérmet. Felfelé ívelő karrierjét egy rendkívül súlyos autóbaleset törte ketté 1964-ben. Horváth Zoltán ezt követően még visszatért a pástra, korántsem eredménytelenül, de újabb kiugró sikert már nem ért el, és viszonylag fiatalon, alig több mint harmincévesen visszavonult – írta a hunfencing.hu oldal.

Ezt követően sokáig külföldön edzősködött, majd hazatért. Utolsó éveit békésen, csendesen, a Tatabánya melletti Szárligeten töltötte, végül hosszú betegség után hunyt el egy budapesti kórházban.

Egyéb egyéni
2022.03.21. 17:33

Pezsgős vacsora pezsgő nélkül – 85 éves olimpiai bajnok kardvívónk magányosan él

Horváth Zoltán nehezen fogadja be a XXI. századot, ám Szilágyi Áront kivételes zseninek tartja.
Született: 1937. március 12., Balatonfüred
Sportága: vívás (kard)
Klubjai: Vasas (1952–1956), Bp. Vörös Meteor (1957–1971)
Legjobb eredményei versenyzőként: olimpiai bajnok (1960, csapat), olimpiai 2. (1960, egyéni), 4x világbajnok (1962, egyéni; 1957, 1958, 1966, csapat), 2x vb-2. (1959, 1962, csapat), 2x vb-3. (1965, egyéni; 1961, csapat), ifjúsági világbajnok (1958, egyéni), 2x ifjúsági vb-2. (1956, 1957, egyéni), 3x magyar bajnok (1955, 1956, 1957, csapat), 2x bajnoki második (1957, 1962, egyéni), 2x bajnoki harmadik (1956, 1960, egyéni)
Edzői pályafutása: Magyarország (1970–1973), Chile (1973), Görögország (1978–1980), Olaszország (1980–1983)
NÉVJEGY: HORVÁTH ZOLTÁN

 

 

Legfrissebb hírek

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
2 órája

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
3 órája

Bronzérmes a női kardcsapat a vívó-vb-n!

Egyéb egyéni
4 órája

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
6 órája

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:54

Szilágyi Áron: Ilyenkor nagyon dühös tudok lenni magamra

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:36

Ez taktikai vereség volt – Nemcsik Zsolt kardcsapatunk vb-döntője után

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:46

Kardcsapatunk kikapott a döntőben, Olaszország a világbajnok

Egyéb egyéni
2025.07.28. 16:57
Ezek is érdekelhetik