Vívó Eb: döntős a férfi kardcsapat

Vágólapra másolva!
2025.06.17. 13:28
null
Döntős a magyar férfi kardcsapat (fotó: Bizzi Team)
A grúzok után az oroszokat is legyőzte kedden a magyar férfi kardcsapat, ezzel bejutott a döntőbe a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Az egyéniben másodikként végző Szilágyi Áron, a vele együtt csapatban tavaly olimpiai ezüstérmes Szatmári András és Rabb Krisztián, valamint Iliász Nikolász alkotta együttes kiemeltként a negyeddöntőben kezdett, ahol visszafogott első kör után fordított és végül négy tussal nyert.

A folytatásban a semleges színekben szereplő oroszokkal kerültek szembe a mieink, és ekkor már lényegesen kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtottak, könnyedén nyertek. Az első asszóban ugyan Szatmári 5:4-re kikapott Pavel Graugyintól, később viszont – döntetlennel és győzelemmel – ő maga is javított, két társa, az egyéniben háromszoros olimpiai bajnok, vb- és Eb-aranyérmes Szilágyi, valamint Rabb pedig valamennyi párharcát megnyerte így a végére 19 találatnyi különbség alakult ki.

Az oroszok – akiknél Graugyin mellett Anatolij Kosztyenko, Dmitrij Danyilenko és csereként Kirill Tyuljukov lépett pástra – bátortalanul vívtak, viszonylag hamar elvesztették hitüket. A magyarok tavaly Szilágyi, Rabb, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállításban aranyérmesek lettek. Akkor a fináléban a románokkal találkoztak, most az esélyesebb franciákat meglepetésre legyőző olaszokkal vívnak a kiírás szerint 18.40-től.

Az egyéniben bronzérmes Pásztor Flóra, valamint Kondricz Kata, Lupkovics Dóra és Nekifor Erika alkotta együttes a 16-os táblán simán nyert a görögök ellen, majd a negyeddöntőben kikapott a spanyoloktól, így a folytatásban az ötödik helyet célozhatta meg.

Ehhez elsőre a németeket kellett legyőzni, ami mozgalmas mérkőzésen sikerült is. Az eleje szorosan alakult, aztán Kondricz 8:2-re nyert Luca Sarah Holland-Cunz ellen, a helyzeti előnyt azonban nem sikerült kihasználni, mert Nekifor ezt követően 11:5-re kikapott Anne Kleibrinktől. Megint magyar sikerek következtek, de a nyolcadik párban Kondricz 9:4-re alulmaradt Carlotta Morandival szemben. Pásztor 39:38-as vezetésnél ment fel a pástra és az utolsó asszóban 6:4-re győzte le Kleibrinket.

A helyosztón az ukránokkal vívtak a magyarok. Gyakorlatilag végig vezettek, volt, hogy jelentősebb különbséget is ki tudtak alakítani, de az ellenfél szívósan küzdött. A végén Pásztornak 27:24-ről Alina Polozjukkal szemben kellett megőrizni a háromtusos előnyt. Előbb növelte a különbséget, majd az asszó vége felé, amikor már nagyon kellett jönnie az eredményért az ukrán vívónak, elkapta a fonalat, és végül 13:5-tel zárta le a párharcát.

Tavaly Pásztor, Kondricz Kata, Lupkovics, Mohamed Aida összeállításban bronzérmes volt a magyar együttes.

VÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG
GENOVA
CSAPATVERSENYEK
FÉRFI KARD
Negyeddöntő: Magyarország–Grúzia 45:41 
Elődöntő: Magyarország–Oroszország 45:26, Olaszország–Franciaország 45:42

NŐI TŐR
Nyolcaddöntő: Magyarország–Görögország 44:29 (Lupkovics +7, Pásztor +6, Kondricz +3, Nekifor –1) 
Negyeddöntő: Spanyolország–Magyarország 45:33 (Kondricz +4, Pásztor +1, Nekifor –7, Lupkovics –10) 
Az 5–8. helyért: Magyarország–Németország 45:42 (Pásztor +3, Kondricz +1, Nekifor –1)
Az 5. helyért: Magyarország–Ukrajna 40:29 (Pásztor +10, Kondricz +4, Nekifor –3)

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: 88 éves korában elhunyt Horváth Zoltán olimpiai és világbajnok kardvívó

Egyéb egyéni
2025.06.12. 20:33

Vívó Eb: a férfi párbajtőrözőkkel teljessé vált a viadalon részt vevő magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.06.05. 20:20

Vívás: Dósa és Szemes a 64 között a sanghaji GP-viadalon

Egyéb egyéni
2025.05.17. 10:09

Rabb Krisztián élete rengeteget változott az elmúlt évben

Egyéb egyéni
2025.05.07. 09:58

Vívás: ötödik és nyolcadik helyet értek el tőrözőink Vancouverben

Egyéb egyéni
2025.05.05. 08:17

Vívás: négy férfi kardozónk a szöuli GP-viadal főtábláján

Egyéb egyéni
2025.05.03. 08:25

Vívás: három férfi tőrözőnk folytathatja a vancouveri vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.05.03. 07:24

Vívás: negyedik és hetedik hely a kardozóktól csapatban a junior-vb-n

Utánpótlássport
2025.04.09. 12:48
Ezek is érdekelhetik