Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2025.08.25. 17:01
null
Fotó: Getty Images
A Nemzeti Sportrádió és az nso.hu augusztus 21-én szavazást indított, amely a hallgatók/olvasók és a szakértő zsűri voksai alapján a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatáról hivatott dönteni. Az olvasók és a hallgatók szövegben, képben és hangban kétnaponta 17 órától ismerkedhetnek meg a „pályázókkal”, eredményt az október 23-i nemzeti ünnepen hirdet a Nemzeti Sportrádió és a Nemzeti Sport.


3. PAPP LÁSZLÓ     
1948. augusztus 13., London      
(Az ökölvívás középsúlyú döntője)

Lapunk a második világháború utáni első olimpián így tudósított Papp László középsúlyú (akkor 73 kg) döntőjéről, amelyet az angol, azaz hazai ringben bokszoló Johnny Wright ellen vívott: „Papp szilárdan állt a lábán, nem hagyta magát az első csengetéstől az utolsóig. Nem érdekelte, ha kapott egy-egy ütést, állandóan jobbal-ballal verte ellenfelét, végül népszerű, kétségbevonhatatlan győzelmet aratott…”

Papp László négy, majd nyolc év múlva is olimpiát nyert, ezzel első ökölvívóként sikerült az olimpiákon tripláznia.

Londoni győzelme után Papp fáradtan így nyilatkozott: „Juj, de »kivoltam«! Annyit ütöttem, hogy már az első menet végén fáradtabb voltam, mint az angol. A második menetben aztán kicsit pihentem, hogy a harmadikat jobban bírjam. Gondoltam a pontozásra is. Sokszor azt éreztem, olyan gyenge vagyok, hogy az angol kifúj a szorítóból.”

De nem fújta ki…

A sorozat korábbi részei:
2. rész: Csik Ferenc
1. rész: Hajós Alfréd

 

Legfrissebb hírek

Tóth Dávid: Képesek vagyunk megszerezni az összes kvótát

Kajak-kenu
2025.11.14. 09:20

A Dél-afrikai Köztársaság pályázna a 2036-os vagy a 2040-es nyári olimpiára

Egyéb egyéni
2025.11.13. 16:57

Los Angeles 2028: elkészült az úszóversenyek programja, Kós kétszer is döntőzhet egy nap

Úszás
2025.11.12. 19:21

Gyász: elhunyt Nagy Béla, az olimpiai ötödik magyar íjász

Egyéb egyéni
2025.11.05. 10:41

Los Angeles 2028: új súlycsoportok lesznek súlyemelésben

Egyéb egyéni
2025.11.04. 13:28

Különleges ötkarikás jubileum

Egyéb egyéni
2025.11.03. 07:52

Ötven éve olimpiai kvalifikációt ért az Eb-ezüst női röplabdázóinknak

Népsport
2025.10.26. 09:11

„Összenőtt” a bajnok és a riporter – Egerszegi Krisztina és Török László találkozása

Úszás
2025.10.25. 12:06
Ezek is érdekelhetik