
A Maccabi Játékok megnyitó ünnepségét szerda este a jeruzsálemi Teddy Stadionban tartják látványos műsorral. A 70 méter hosszú óriásszínpadon több száz táncos mellett ismert előadók is fellépnek, köztük az Eurovízió győztese, Netta Barzilai, valamint Idan Raichel.
Raichellel együtt zenél két, a Hamász fogságából kiszabadult túsz, Daniella Gilboa és Edan Alexander is. A Maccabi lángjának meggyújtása, valamint a világ minden tájáról érkező sportolók felvonulása után kezdődnek a közel két héten át tartó versenyek.
A július 1. és 13. között országszerte megrendezett sporteseményeken mintegy negyven országból ötezer sportoló vesz részt harminc sportágban, junior, nyílt, veterán (mester) és paralimpiai kategóriákban. A program részeként első alkalommal interaktív sportélményközpont is nyílik a tel-avivi Expo területén.
Az idei esemény jelmondata: „Most jobban, mint valaha” (More Than Ever). Ez arra utal, hogy a 2023. október 7-i terrortámadás óta zajló háborúk, valamint az antiszemitizmus nemzetközi erősödése miatt Izrael számára különösen fontos a világszerte élő zsidóság szolidaritása.
A legnagyobb küldöttség az Egyesült Államokból érkezik, több mint kilencszáz résztvevő, 14 és 87 év közötti sportolók, edzők, egészségügyi szakemberek, önkéntesek és diákújságírók, akik negyven amerikai államot képviselve mérik össze tudásukat más országok csapataival. Magyarországról is érkezett magyar zsidó sportolói küldöttség, melyet Jusztin Ádám, a Maccabi VAC elnöke vezet.
Várhatóan a Maccabi lesz a legnagyobb izraeli tömegrendezvény 2023. október 7. óta. A tavaly elhalasztott játékokra még nyolcezer sportoló készült ötvenöt országból, az esemény elhalasztása pedig mintegy hatmillió dolláros veszteséget okozott. Idén több ország – köztük Kanada – biztonsági aggályokra hivatkozva lemondta részvételét, emellett néhány kevésbé népszerű sportág versenyeit is törölték.
A 2022-es Maccabi Játékokon mintegy tízezer sportoló vett részt. Ez a létszám csak kevéssel marad el az olimpiáétól, ugyanis a 2024-es párizsi nyári játékokon 10 714 sportoló indult.
Bár nem kap akkora nemzetközi figyelmet, mint például a labdarúgó-világbajnokság vagy az olimpia, a Maccabi a világ legnagyobb zsidó sporteseménye, és a résztvevő sportolók számát tekintve az olimpia után a világ második legnagyobb multisport-rendezvénye.
Az első Maccabi Játékokat 1932 márciusában rendezték meg Tel-Avivban. Az akkori brit mandátumi hatóságok tiltakozása ellenére több mint háromszázkilencven sportoló érkezett tizennyolc országból.
Az 1935-ös második Maccabi után a holokauszt és az azt követő háborúk miatt a rendezvénysorozat 1950-ig szünetelt. 1957 óta négyévente rendezik meg, a 2021-re tervezett játékokat azonban a koronavírus-járvány miatt 2022-re halasztották.

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről





