Los Angeles 2028: tíz helyett 12 kategória lesz a súlyemelőknél, de az összlétszám nem nő

2025.09.23. 12:34
Fotó: Getty Images
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) további két testsúly-kategóriát hagyott jóvá a súlyemelőknél a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékokra, de a versenyzők létszámát nem emelte – adta hírül honlapján a NOB hétvégi döntését ismertetve a sportági világszövetség (IWF).

A NOB végrehajtó bizottsága egy női és egy férfi súlycsoportot engedélyezett pluszban, így a tavalyi, párizsi olimpia öt-öt kategóriájához képest Los Angelesben hat-hat súlycsoportban versenghetnek az erős emberek, akik azonban a szűk három év múlva esedékes játékokon is legfeljebb 120-an, nemenként hatvanan lehetnek, ugyanannyian, ahányan a francia fővárosban is indultak. Az összkvóta változatlansága viszont azt is jelenti, hogy súlycsoportonként legfeljebb tíz súlyemelő juthat ki a 2028-as olimpiára.

A bővítést az IWF vezetésének támogatásával a nemzetközi szövetség sportolói bizottsága kérte – olvasható a honlapon. Az indoklás szerint a nagyobb számú súlycsoport kiegyensúlyozottabbá teszi a versenyt, minimalizálva az olykor túlzott fogyasztásból eredő egészségügyi következményeket és a sérülés kockázatát.

Az IWF-nek az év végéig kell meghatároznia, hogy melyik az a hat női és hat férfi kategória, amely helyet kap a következő nyári játékok programjában.

A súlyemelők versenyeit öt nap alatt, 2028. július 25. és 29. között rendezik meg Los Angelesben.

 

Legfrissebb hírek

Már csak az olimpiai arany hiányzik – interjú Salim Omar Gergellyel

Egyéb egyéni
2026.07.16. 08:23

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Triatlon: a kirakós minden darabja a helyére került Hamburgban

Egyéb egyéni
2026.07.13. 18:53

Wladár Sándor három aranyérem megszerzésében bízik Los Angelesben

Úszás
2026.07.10. 15:47

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Fritsch Róbert: Meg akarom nyerni és meg is nyerem a viadalt!

Birkózás
2026.07.10. 11:10

Los Angeles 2028: a legendás Griffith Obszervatóriumnál lesz a kerékpáros versenyek befutója

Kerékpár
2026.06.11. 15:24