Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 24. rész: Szilágyi Áron

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2025.10.06. 17:18
null
Fotó: AFP
A Nemzeti Sportrádió és az nso.hu augusztus 21-től szavazást indított, amely a hallgatók/olvasók és a szakértő zsűri voksai alapján a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatáról van hivatva dönteni. Az olvasók és a hallgatók szövegben, képben és hangban kétnaponta ismerkedhetnek meg a „pályázókkal”, eredményt az október 23-i nemzeti ünnepen hirdet a Nemzeti Sportrádió és a Nemzeti Sport.

 

24. SZILÁGYI ÁRON
2021. július 24., Tokió 
(A férfi kard egyéni döntője)

A Nemzeti Sport 2021. július 25-i számából: „Tokióban egyértelműen az volt a célja, hogy történelmet írjon, hogy ő legyen a kardvívás történetének első háromszoros olimpiai bajnoka. És nem botlott meg az utolsó asszóban sem, a Luigi Samele elleni döntő olyan sima volt, amilyenről álmodni sem mertünk volna, ha szükség lett volna álmokra…”

Amikor a 22 éves Szilágyi Áron 2012-ben Londonban húsz évvel Szabó Bence barcelonai diadala után ismét olimpiai aranyérmet nyert Magyarországnak kard egyéniben, senki sem gondolta volna, hogy 2016-ban duplázni, majd a 2020-ról a Covid miatt 2021-re halasztott tokiói játékokon triplázni is tud.

A Nemzeti Sportban Szilágyi Áron így értékelt az olasz Luigi Samele elleni döntőbeli sikere után: „Most még csak annyit érzek, hogy aranyérmes vagyok, kezdem azt is felfogni, hogy olimpiai bajnok, azt pedig, hogy ráadásul háromszoros, a jövőben valahogy feldolgozom. Még nem hiszem el, sőt, kimondani sem merem, mit értem el Tokióban.”

A sorozat további részei:
23. rész: férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó
22. rész: Kozák Danuta
21. rész: Hosszú Katinka
20. rész: Gyurta Dániel
19. rész: férfi vízilabda-válogatott
18. rész: Kovács Katalin, Janics Natasa
17. rész: Kovács Ágnes
16. rész: Czene Attila
15. rész: női kajak négyes (1992)
14. rész: Kovács Antal
13. rész: Repka Attila
12. rész: férfi kardcsapat
11. rész: Martinek János
10. rész: Egerszegi Krisztina
9. rész: Darnyi Tamás
8. rész: Magyar Zoltán
7. rész: Németh Miklós
6. rész: Balczó András
5. rész: Kozma István
4. rész: vízilabda-válogatott
3. rész: Papp László
2. rész: Csik Ferenc
1. rész: Hajós Alfréd

 

Legfrissebb hírek

Öt magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők berni vk-viadalán

Egyéb egyéni
8 órája

Vívás: a női párbajtőrözők franciaországi vk-viadalán is négy magyar a főtáblán

Egyéb egyéni
9 órája

Vívás: négy magyar a férfi kardozók kairói világkupaversenyének főtábláján

Egyéb egyéni
10 órája

A berlini tartományi parlament támogatja a 2036-os olimpiai pályázatot

Egyéb csapat
2026.05.21. 19:12

Optimista tekvandósok, a birkózók 5–7 olimpiai kvótát remélnek

Egyéb egyéni
2026.05.21. 17:58

Vívás: ketten is elhagyják a junior női kardcsapatot

Utánpótlássport
2026.05.21. 09:09

Vívás: Kun Anna újra páston!

Egyéb egyéni
2026.05.20. 11:14

A hónap utánpótlásedzője: Kovács Attila vívótréneré az áprilisi díj

Utánpótlássport
2026.05.19. 17:28
Ezek is érdekelhetik