Tekvandó-vb: az újonc Bailey Kelent afgán olimpikon búcsúztatta

Vágólapra másolva!
2025.10.26. 11:17
null
Fotó: Magyar Tekvandószövetség
A magyar csapat 87 kilogrammos újoncát, Bailey Kelent bemutatkozó mérkőzésén megállította az elmúlt két olimpián is szereplő afgán Farzad Manszuri a kínai Vuhsziban zajló tekvandó-világbajnokság vasárnapi versenynapján.

A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a legjobb 16 közé jutásért kiírt összecsapás igazi adok-kapokkal indult, hol az Európai Játékokon bronzérmes Bailey, hol Manszuri talált, végül a vb-n indított nemzetközi menekültcsapat tagja 10–6-ra nyerte az első két percet.

A második menetben a magyar tekvandós vitte be az első találatot, ám egy forgórúgással jött a fordítás (4–2), majd egy megvideózott, fejre bevitt akcióval már öt pont volt a különbség (7–2). Bailey innen már nem tudta szorossá tenni a küzdelmet, a második két perc is Manszurié lett (9–4), és ő jutott tovább.

Minden idők legnépesebb – 180 ország csaknem ezer versenyzőjét felvonultató – világbajnokságán még ezután szerepel az olimpiai bajnok Márton Viviana (62 kg), a két éve világbajnok Márton Luana (67), továbbá az Eb-ötödik Salim Sharif Gergely (58) és az idei nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) aranyérmese, Salim Kamilah, aki hétfőn lép tatamira a 46 kilósok mezőnyében. Rajtuk kívül tagja még a válogatottnak a Grand Prix Final-győztes, Eb-harmadik Józsa Levente, aki a csütörtöki zárónapon szerepel a 74 kilogrammos súlycsoportban.

Pénteken Patakfalvy Luca (57 kg) a 32 között búcsúzott, szombaton Salim Omar Gergely (63 kg) kilencedik lett.

 

Legfrissebb hírek

Rekordösszeg, az IBA vb-jén nyolcmillió dollárért bokszolnak a férfiak

Ökölvívás
2025.10.02. 16:23

Európa első virtuális tékvandóversenyét rendezték Budapesten

Egyéb egyéni
2025.09.29. 17:08

Tekvandósaink érmeket hoztak el Svájcból

Egyéb egyéni
2025.09.07. 21:24

Tekvandó: Márton Viviana arany-, Luana bronzérmes lett Manchesterben

Egyéb egyéni
2025.03.23. 17:26

Az aranykorát élő magyar tekvandó ismét elnököt választ

Egyéb egyéni
2025.03.06. 17:34

A barcelonai városi tanácsos szerint a Camp Nouban kell rendezni a 2030-as vb-döntőt

Spanyol labdarúgás
2025.01.16. 16:44

A tekvandósok elnöke nem biztos benne, hogy idén lesz Kínában vb

Egyéb egyéni
2025.01.02. 21:55

Ébredő óriások – 16 év után ünnepelhet vb-címet a Ferrari vagy a McLaren

Képes Sport
2024.11.10. 12:01
Ezek is érdekelhetik