Sport Forum Hungary: egyéni kreativitás és csapatkohézió – fókuszban az utánpótlás-nevelés
A nap hivatalos része világbajnoki bronzérmes, olimpikon gátfutónk Baji Balázs, a Nemzeti Sportágfejlesztési és Módszertani Intézet főigazgatójának köszöntőjével indult, aki még mindig a magyar labdarúgó-válogatott vasárnapi kudarcának hatása alatt volt, azonban éppen a saját példáját hozta fel, hogy hogyan állt fel egy-egy kudarc után, mindig abban bízva és eltökélten, hogy a következő versenyen ki tudja majd javítani hibáját. Véleménye szerint ugyanis kudarcok nélkül sikerek sincsenek, és éppen az ilyen vereségekből okulva, azok következtetéseit levonva lehet újabb és újabb sikereket elérni.
A főteremnek számító Hall of Victory-ban ezek után a magyar férfi kézilabda-válogatott norvég erőnléti edzője, Tord Ellingsen következett, aki hazája utánpótlás-nevelési stratégiáját mutatta be. A skandináv ország, amellett, hogy a legutóbbi téli olimpia éremtáblázatát is megnyerte, eddig is a világ élmezőnyéhez tartozott kézilabdában, labdarúgóik pedig százszázalékos teljesítménnyel jutottak ki a jövő évi világbajnokságra, többek között az olaszokat is kétszer legyőzve. Mint elmondta, náluk már hatéves kortól elkezdődik a gyerekek sportolása, de csak a tízéveseknél kezdenek foglalkozni fokozatosan az erőnléti felkészítéssel, viszont 13 éves kortól már ugyanúgy nagyjából heti négy és fél órás kondiedzéseik vannak, mint például a 20 éveseknek. A norvég sportolók többek között ennek is köszönhetik kiváló fizikai állapotukat. A végén pedig udvariasan, magyarul fejezte be előadását: „Sok sikert kívánok Önöknek és köszönöm a figyelmet!”
Ezt követően a sokszoros válogatott jégkorongozó, Bartalis Balázs – aki jelenleg a felnőtt válogatott másodedzője is – beszélt légiós tapasztalatairól, amelyet Finnországban, Svédországban és Svájcban szerzett. Előbbi kettőnél gyakorlatilag nemzeti sportágnak számít a jégkorong, azonban amíg előbbieknél az egyéni kreativitást igyekeznek fejleszteni, utóbbiaknál a csapatkohézió áll a középpontban. Érdekességként azt is elmondta, hogy Finnországban – amely egy olimpiai arany mellett két felnőtt világbajnoki címet és két-két U20-as és U18-as vb-aranyat is begyűjtött – az utóbbi években 75 ezerről 60 ezer alá csökkent a jégkorongozók száma, ugyanakkor a profiké hatszázról kilencszázra nőtt, akik közül jelenleg több mint negyvenen szerepelnek az észak-amerikai bajnokságban (NHL), magyarán a „mennyiséget legyőzte a minőség”. Svédországban a ’70-es évektől működik az a modell, amelyet a mai napig is gyakorolnak. Elmondása szerint az U18-as korosztály alatt elvétve találni főállású edzőket, onnantól kezdve viszont nagyon komoly a képzés, s ennek köszönhetően 35 ezer igazolt jégkorongozójuk van. „Engem ott Mr. Negatívnak becéztek, amit a két országban eltérő gondolkodásmódnak köszönhetek. Mert amíg nálunk mindig a hibát, a problémát keressük, addig ők nem is szeretik ezt a szót, ők megoldandó feladatként definiálják ezt.” Ezekhez az országokhoz képest a svájciak eléggé kényelmeseknek számítanak, irreális fizetésekkel és légiósokkal.
A Technogym-teremben Nyíregyházi Spartacus labdarúgóinak jelenlegi, illetve az Európa-liga-győztes női röplabda-válogatott korábbi erőnléti edzője, Darabos Balázs egy amerikai mondással kezdte előadását, amelyben a gyermekek sportolásának fontosságáról beszélt: „Építsetek több sportpályát és akkor kevesebb börtönre lesz szükség!” Elmondta, hogy ma Magyarországon minden harmadik óvodás gyermek túlsúlyos, ráadásul a modern technika sem segíti a gyerekek mozgását. „Tapasztalataim szerint a mai gyerekeknél kezd kialakulni egy olyan tartás, amit én SMS-nyaknak hívok, mert a telefonok böngészése közben a fejük előrelóg, és idővel teljesen hozzászoknak ehhez. Ráadásul napi hat órát töltenek valamilyen monitor előtt, ez egy évben összesen 91 nap és ez nagyon sok időt elvesz a mozgás elől.” Véleménye szerint ezt ellensúlyozandó egyrészt a gyermek-szülő-pedagógus-szakemberek négyszög együttműködésének kellene hatékonyan működnie, illetve minél több iskolai játszó- és kondiparkok kialakítása lenne szükséges, amit a gyerekek egész nap tudnának használni.
A Hall of Legends teremben lapunk tornász olimpikon munkatársának, Csisztu Zsuzsának a moderálása mellett a februári téli olimpia volt a középpontban. Danka Hrbeková, a Szlovák Olimpiai Bizottság alelnöke, Nargíz M. Eldan, a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség végrehajtó bizottságának azeri tagja, illetve Kolbenheyer Zsuzsa, a Magyar Jégkorongszövetség elnöke beszélgetett a milánó-cortinai játékok előkészületeiről, média-technikai információiról, de szóba került, hogy mennyire átvette az internet, pontosabban a közösségi média az „uralmat” kommunikációban: példaként a tavalyi párizsi olimpiát hozták fel, amely alatt 16.7 milliárd interakció történt. Arról is beszéltek, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság különböző csatornákon keresztül a bevételének 90 százalékát visszajuttatja a sportba, s ennek is köszönhető, hogy az utóbbi időben az indiai és az afrikai országok sporteredményei ugrásszerűen javulnak. A korábbi válogatott kosárlabdázó, Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora a száz éves TF múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélt. Az egyetem 2014 szeptembere óta lett újra önálló, s azóta robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, amelynek leglátványosabb jelzője a Csörsz utcai sportlétesítmény a BAH-csomópontnál. Természetesen a legfontosabb feladatuk a szakemberképzés, amely ma már egyértelműen sportágspecifikus. Emellett természetesen tartani kell a lépést a modern kor kihívásaival is, azaz az új sportágak, illetve a parasportok edzőinek képzését is megszervezték. Arra pedig külön büszkék lehetnek, hogy az idei évben a TF végzett az idei egyetemi Európa-bajnokságok éremtáblázatának az élén. A szakember arra is kitért, hogy az egyetem munkája nem ér véget azzal, hogy diplomát ad az edzők kezébe, hanem végigkísérik pályafutásukat és igyekeznek végig motiválni őket. |
Zárásként igazi nagyágyúk következtek: a kétszeres olimpiai bajnok vívó Nagy Tímea, a háromszoros ötkarikás aranyérmes kajakozó Szabó Gabriella és a vízilabdázó Molnár Tamás és a kétszeres olimpiai negyedig kézilabdázó Császár Gábor, akiket arról kérdezett Mohay Bence, hogy mennyire nehéz volt sportolói pályafutásuk befejezése után alkalmazkodniuk a civil élethez.
Saját bevallása szerint Nagy Tímeának ez nem okozott gondot, mert ő nem az egyik napról a másikra hagyta abba az élsportot, hanem egy idő után ő „kikopott” a mezőnyből, három gyermek nevelése mellett pedig ő nem igazán ért rá az élsportolás befejezésén merengeni. A Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda létesítményvezetőjeként a kollégáihoz való alkalmazkodás már sokkal nehezebb volt, hiszen versenyzőként mindig individualista volt. Nem véletlenül van kint az irodája ajtaja fölött egy tábla, amely szerint „összeférhetetlen”, miután egy munkahelyi vitát követően, szintén korábbi sportoló főnöke titulálta így.
Vele szemben Szabó Gabriella igencsak megsínylette a váltást. Ő még 2020-ban a tokiói olimpiára készült, amikor a jött a Covid, s ekkor döntött úgy, hogy ő nem vár még egy évet. Viszont másfél évig nem is igazán találta a helyét, ekkor azonban éppen a Magyar Olimpiai Bizottság nyújtott neki segítő kezet, aho, most marketingesként tevékenykedik. Arra viszont nagyon büszke, hogy a mai napig is mindennap mozog és sportol.
Molnár Tamás 2008-an, a pekingi olimpia után mondta le a válogatottságot, de klubszinten még hat évig játszott. Két évvel később viszont már az európai szövetség egy évvel később pedig a világszövetség technikai bizottságának tagja lett, amelynek pedig ma már a vezetője. Arra nagyon büszke, hogy az ő javaslatára sikerült elfogadtatni a mostani 25 méteres medencét, viszont soha nem gondolta volna, hogy sportdiplomataként sokkal több időt kell eltöltenie az uszodákban, mint játékosként.
A többiekkel ellentétben Császár Gábor nem olimpiai bajnok, s mint azt némi keserűséggel megjegyezte: „kétszer lettünk olimpiai negyedikek, azaz kétszer maradtunk le az olimpiai életjáradékról.” Emiatt ő rá volt kényszerülve, hogy 15 évnyi légióskodás és a pályafutása befejezése után családjával hazaköltözzön és munkát keressen. Mint elmondta, ezután két évig nem volt kibékülve a sorsával és nem találta a helyét. Szinte menekült a sporttól, el is hízott, de aztán éppen a sportban találta meg a visszautat – jelenleg a ceglédi kézilabdaklub szakmai igazgatója –, s ma már ismét megtalálta önmagát.
