„Alakítsuk együtt a sport jövőjét!” – Dudás Hunor, a Sport Forum Hungary szervezője

– Amikor 2022-ben a Path Management megrendezte az első Sport Forum Hungaryt (SFH), amelynek mára már testvérrendezvénye a labdarúgás sportági specifikumaira épülő Football Forum Hungary, akkor miben gondolkodtak, mekkorára nőhet ez az esemény és kikhez szólhat valójában?
– Az első évben is már nagy céljaink voltak azzal, hogy a régióban hiánypótló eseményt rendezzünk, de nem titok, sokkal dinamikusabban nőttünk, mint azt reméltük. Az akkori egynapos, néhány száz fős rendezvényből mára kétnapos, 1200 látogatót befogadó eseménnyé duzzadtunk, de ami fontosabb: a Sport Forum Hungary már nem csupán egy esemény, hanem egy misszió, amely a sportirányítás, az edzői szakma, a sportvállalatok, a klubok, a szövetségek és a sportolók mellett a média, az oktatás, az innováció és az üzleti szféra képviselőit is egyesíti.
– Eddigi tapasztalataik alapján milyen messzire rezonáltak az előző évi rendezvények? Az előzetes programkínálatból az olvasható ki, hogy egyre távolabbról és egyre nevesebb előadók érkeznek a rendezvényre.
– Így van, és ez nekünk nagy siker. Az idén november 19–20-án immár negyedik alkalommal életre hívott konferencia a sportélet vezető szakembereit, döntéshozóit és inspiráló példaképeit is felvonultatja. A Sport Forum Hungary 2025 különlegessége, hogy Magyarországra a világ minden kontinenséről érkeznek elismert előadók és újságírók, akik saját tapasztalataikkal, innovatív megközelítéseikkel és nemzetközi perspektívákkal gazdagítják a programot. A külföldi vendégek és médiaszakemberek révén a Sport Forum Hungary üzenete globálisan is tovább él – a sport és a tudás határokon átívelő erejét képviselve. Büszkék vagyunk arra, hogy a szakmánk kiválóságai nem csupán a hallgatóság részeként, de előadásaikkal és kerekasztal résztvevőkként tudásuk megosztásával is jelen lesznek, így vendégeink meghallgathatják többek között a magyar NOB-tagot, Fürjes Balázst, aki beszél majd Budapestről, mint Európa sportfővárosáról, fültanúi lehetünk a ferencvárosi Tóth Alex fejlődéstörténetének, részesei lehetünk Misha Sher előadásának a sport-, média-, és technológia témában. Samir Ceric a mesterséges intelligencia sporthoz történő kapcsolódásáról beszél, hallhatjuk majd Jan Vavrikot az Oktagon globális márkájáról, de mások mellett hallhatjuk Császár Gábor volt kézilabdázót is, akit szintén nem kell bemutatni a szakma képviselőinek.
– Magyarország az elmúlt tíz évben masszív és elismert pozíciót foglalt el a nemzetközi sportesemények rendezésének terén, az SFH milyen módon bővítheti a rólunk kialakult képet?
– A rendezvény jelentősége abban rejlik, hogy Magyarország mára nem csupán a nagy sportesemények tökéletes szervezésének helyszíne, hanem a sportipari tudás, a szakmai fejlődés és az innováció egyik regionális központja lett-lesz, vagyis mi erre törekszünk. Célunk, hogy ezt a tudásalapú értéket tudatosan erősítsük, és nemzetközi szinten is láthatóvá tegyük. Ez a fórum nemcsak a sport múltjáról és jelenéről szól, hanem a jövő formálásáról – arról, hogyan épülhet a sportágazat egy olyan ökoszisztémává, amelyben a teljesítmény, az oktatás, a technológia, az innovatív megoldáskeresés nálunk összpontosul, ahol a világ legjobbjai találkoznak, tanulnak egymástól. Mi itt nem félünk kimondani, hogy mit szeretnénk: alakítsuk együtt a sport jövőjét!

– Szakmai szintlépésnek tekinthető-e, hogy az edzői hivatás is külön szekciót kap a fórum programján belül?
– Feltétlenül annak, hiszen az idei rendezvény kiemelt szakmai partnere a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet, amelyek külön szekcióként valósítják meg a Magyar Edzők Szakmai Napját a konferencia keretében. Ez a törekvés nemcsak a fórum hitelességét erősíti, de saját tematikájával és előadóival emeli a konferencia rangját. Célja, hogy a nemzetközi tapasztalatok, innovatív edzésmódszerek és tudományos eredmények beépüljenek a hazai sport mindennapjaiba az utánpótlás-neveléstől a csúcsteljesítményig. A szekció előadói olyan szakemberek, akik saját sportágukban a legmagasabb színvonalat képviselik és bizonyították: a sikerhez a tehetségen túl tudatos építkezés, modern szemlélet és nyitottság is kell. Meghívottak között olimpiai bajnokokat felkészítő ikonikus edzők, nemzetközileg elismert sporttudományi szakértők és újító módszertanokat alkalmazó tréningvezetők egyaránt szerepelnek, mint például Suvi Mikkonen, az olimpiai bajnok tekvandós Márton Viviana és kétszeres világbajnok ikertestvére, Márton Luana edzője; Per Johansson, a Győri Audi ETO KC Bajnokok Ligája-győztes edzője; a világ egyik legismertebb és legsikeresebb úszóedzője, Bob Bowman, aki Michael Phelps, Léon Marchand és Kós Hubert olimpiai bajnokok sikere mögött állt; James Jones korábbi brit válogatott kerékpáros, aki jelenleg a magyar BMX freestyle-válogatottat segíti; Jochem Schellens, a hollandiai Papendal Olimpiai Központ igazgatója, továbbá Schuth Gábor sportanalitikus és dr. Kárpáti Róbert neurológus, sportpszichiáter. Az előadásokat kerekasztal-beszélgetések egészítik ki, többek között a jetlag, az alváskutatás és a stresszkezelés témáiban. A Magyar Edzők Szakmai Napja az idei Gerevich György Nevelőedzői Díjak ünnepélyes átadásával zárul.
– Jól érzékelhető az esemény weboldalán felsorolt előadói névsorból, hogy a megszólalók listája ennél jóval hosszabb, érdemes ott is körülnézni, de a témakörökre kitérve, miket emelne még ki?
– A november 20-i második napon az I. Sport és Tudomány Konferencia kerül a középpontba, amely az utánpótlás-sportolók holisztikus fejlesztését, a versenyzésből a professzionális sportba való átmenetet, valamint a csoportdinamika és krízismenedzsment kérdéseit helyezi fókuszba. Ugyanakkor nagyon előre mutatónak tartom, hogy mélységében hallhatjuk az elismert szakemberek véleményét olyan témákban, mint a győztes mentalitás és bajnoknevelés, a tehetséggondozás és teljesítményfejlesztés, a jóléti programok és vállalati teljesítmény, az aktív és egészséges társadalom, a sportvilágban is nélkülözhetetlen technológia és innováció, a forradalmi változásokon átmenő sportmarketing és média, valamint az általunk régóta felkarolt tematika, a nők jelenléte a sport világában.
– A nemzetközi sportvilág trendjei is abba az irányba mutatnak, hogy nem csupán a nemzetközi olimpiai mozgalmon belül foglalnak el hangsúlyosabb helyet a nők akár a sportirányításban, hanem a sport üzletágban is. Milyen további irányban bővítették idén nők helyzetével foglalkozó tematikákat?
– Mi már az induláskor felismertük annak a jelentőségét, hogy mélységében foglalkozzunk a nők szerepével a sport ökoszisztémájában. A női sport az elmúlt években látványos fejlődésen ment keresztül: az alulértékeltség korszakából a láthatóság és piaci potenciál középpontjába került. A növekvő médiafigyelem, az adatvezérelt elemzések és a stratégiai befektetések révén a női sport ma már kulturális és gazdasági erőként is meghatározóvá vált. Külön kiemelt jelentőséggel bír számunkra, hogy ebben az évben a Magyar Sportújságírók Szövetségével és a Nemzeti Sportügynökséggel közösen meghívtunk négy kontinensről neves és elismert sportújságírónőket, akik a kerekasztal-beszélgetések részvevőiként osztják meg tapasztalataikat a konferencián, továbbá saját hazájukban, Tajvantól Indiáig, Szenegáltól Kolumbiáig, Algériától Szlovákiáig vagy Azerbajdzsánig számolnak majd be a konferencián szerzett tapasztalataikról.
– Milyen kiegészítő programokat emelne ki?
– Egyedülálló, hogy szervezünk sportos állásbörzét, Magyarország első sportkarrier expóját, amely új szintre emeli a sporthoz kapcsolódó oktatási és munkaerőpiaci együttműködéseket. A célja, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen az oktatási intézmények, sportszervezetek, vállalatok és a sport iránt elkötelezett fiatalok között. A program célja, hogy a sport világa és a karrierépítés új, modern formában találkozzon. Legalább ennyire fontosnak tartjuk, hogy szóljunk a jövő sportolóit felnevelő szülőkhöz is. Az SFH 2025 szülői fórumán neves szakemberek és korábbi élsportolók osztják meg tapasztalataikat a szülőkkel és érdeklődőkkel. A fórum célja, hogy gyakorlati tanácsokat és hiteles tapasztalatokat adjon a szülőknek arról, hogyan támogathatják gyermeküket a sportpályán és azon kívül. Az előadások és beszélgetések betekintést nyújtanak abba, hogyan lehet egyensúlyt teremteni a sportolói fejlődés és az érzelmi jólét között, miként építhető fel a győztes mentalitás és hogyan segíthet a család a kihívások leküzdésében. És ne feledkezzünk meg a Sport Forum Awards díjkiosztóról sem, amely azért jött létre, hogy Magyarországon egyedülálló, objektív szempontrendszer alapján hét kategóriában ismerje el azokat a sportolókat, csapatokat, szervezeteket és médiaszereplőket, akik kiemelkedő sport- és marketingértéket képviselnek. Az eseménnyel nem is lehet más a célunk, minthogy a sport, mint életforma, iparág, társadalmi és szociális érték tovább erősödjön Magyarországon és a régióban.








