Vívás: minden magyar főtáblás a női kardozók algíri vk-viadalán

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2025.11.07. 16:20
null
Pusztai Liza (Fotó: FIE, archív)
A három kiemelt magyar csak szombaton lép pástra Algírban, a női kardozók világkupaversenyén – hozzájuk a pénteki selejtezőből a másik három is csatlakozott.

Hat női kardozónk nevezett az algíri világkupaversenyre, ahol a csütörtökön a férfiak selejteztek (a kiemelt Rabb Krisztián mellé Horváth Gergő és Tóth Bertalan csatlakozott a főtáblára), pénteken pedig következtek a hölgyek.

Mármint azok, akiknek jelenésük volt a selejtezőben, merthogy azt a világranglistás helyezéseik okán 16-an ismét kihagyhatták, köztük Battai Sugár, Katona Renáta és Szűcs Luca is.

További három magyar azonban pástra lépett pénteken, közülük Spiesz Anna rövid ideig tartózkodott a verseny helyszínén, hiszen hibátlan csoportköre után egyből a 64 közé jutott.

De megtette ezt később Pusztai Liza és Keszei Kira is, előbbinek egy, utóbbinak két 15-ös asszót kellett nyernie ehhez – megtették, így szombaton mind a hat női kardozónk a főtáblán köthet be Algírban. Az már a pénteki nap végén kiderült, hogy egyiküktől biztosan búcsúzunk is a 64 között, hiszen Szűcs Luca és Pusztai Liza egymás ellen kezd szombaton.

VÍVÁS
VILÁGKUPAVERSENY, ALGÍR
Kard. Egyéni. Nők. A csoportmérkőzéseken: Battai Sugár Katinka, Katona Renáta, Szűcs Luca (kiemeltek), Spiesz Anna 6 győzelem/0 vereség, Pusztai Liza 4/2, Keszei Kira 3/2. A 96 közé jutásért: Keszei–Lu (amerikai) 15:6. A 64 közé jutásért: Pusztai–Jakszibajeva (üzbég) 15:8, Keszei–Stemper (német) 15:10

 

Legfrissebb hírek

Vívás: Papp Zsadány és Bácskay Kincső a juniorbajnok kardban

Utánpótlássport
3 órája

Vívás: az ob után még fontos válogatóverseny vár a junior kardozókra

Utánpótlássport
2026.01.15. 11:17

Megműtötték a világbajnok kardvívót, Katona Renátát

Egyéb egyéni
2026.01.15. 10:33

Vívás: értékes skalpot is szerzett Segoviában a leány kardcsapat

Utánpótlássport
2026.01.13. 16:34

Szatmári András: Felforgatott csapattal nyertünk

Egyéb egyéni
2026.01.13. 12:37

Vívás: a kadét fiú párbajtőr- és a leány kardcsapat is aranyérmes

Utánpótlássport
2026.01.11. 20:28

Vívás: Rabb Krisztián ezüstérmes a tuniszi Grand Prix-versenyen

Egyéb egyéni
2026.01.11. 19:34

Vívás: hetedik a férfi tőrcsapat a párizsi világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2026.01.11. 17:09
Ezek is érdekelhetik