A Vasas visszavágott a BEAC-nak, a Győr majdnem csodát tett

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2026.01.17. 19:48
null
Szerencsés Tamara (Fotó: Nagy Gábor, archív)
A női kosárlabda NB I 16. fordulójában a Vasas 71–58-ra győzött az ELTE BEAC vendégeként.

ELTE BEAC Újbuda–Vasas Akadémia

A piros-kékek szinte végig vezettek, ám a harmadik negyed hajrájáig nyitott volt a meccs. Azt követően viszont a Vasas állva hagyta a hazaiakat és a záró negyed derekán már 17 pontos előnyben is volt, a győzelmet pedig nem engedte ki a kezéből.

A két csapat másfél hete, a Magyar Kupa negyeddöntőjében is megmérkőzött egymással, akkor a BEAC győzött és jutott ezzel a négyes döntőbe.

TFSE–Uni Győr 66–65

A fővárosi találkozón az esélyesebb hazaiak folyamatosan növelték az előnyüket és a harmadik negyed derekán már 23 ponttal is vezettek. Innen a héten edzőváltáson átesett vendégek fel tudtak állni, s a szakasz végére 16 pontra mérsékelték a hátrányukat, a záró tíz percben pedig lépésről lépésre közelítettek a TF-re, majd egy perccel a vége előtt már 65–64-re vezettek. A győzelmet azonban nem tudták megszerezni, mert a hazaiak Mányoky Réka két sikeres büntetőjével visszavették a vezetést és az utolsó fél percben már nem kaptak kosarat.

KOSÁRLABDA
NŐI NB I 
16. FORDULÓ
ELTE BEAC Újbuda–Vasas Akadémia 58–71 (12–17, 14–13, 15–17, 17–24)
Budapest, Gabányi-sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Popgyákunik, Kapusi, Földesi
BEAC: M. MOORE 17/3, Drahos 10/3, VARGA S. 14/9, FÁRBÁS ELIZA, Ozola 10/3. Csere: Dobó 1, Dalce 6, Koch, Szauter. Edző: Mészárosné Kovács Andrea
VASAS: ANGYAL B. 23/6, Szerencsés 3, Czirkos, Jáhni 7/3, KISS A. 10. Csere: Szoboszlai L., Szirony 10/6, Molnár-Budácsik 4, Gyöngyösi 5/3, MADÁR E. 9, Kendelényi. Edző: Nenad Markovics
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–4. 8. p.: 9–13. 12. p.: 14–20. 17. p.: 22–26. 22. p.: 33–34. 25. p.: 39–37. 28. p.: 39–46. 32. p.: 41–52. 36. p.: 45–62. 38. p.: 57–64. Kipontozódott: Dobó (35. p.)
MESTERMÉRLEG
Mészárosné Kovács Andrea: – Így nem lehet hazai pályán elkezdeni egy mérkőzést, sok ziccert hagytunk ki, ami egyértelműen jelzi az összpontosítás hiányát. Eladtunk huszonegy labdát, az ellenfelünk leszedett tizennyolc támadólepattanót, ennyi bőven elég a vereséghez. Mindenkinek el kell gondolkodnia azon, mennyit tud hozzátenni támadásban és védekezésben, mert most nagyon sok volt a hiányosság.
Nenad Markovics: – Ez más mérkőzés volt, mint a tíz nappal ezelőtti. Sok mindenen változtattunk, sokat gyakoroltunk ebben az időszakban. Azt hiszem, a kupában elszenvedett vereséghez hozzájárult egyfajta nyomás is, amit én nem szerettem volna a csapatra tenni, de a lányok magukra vették. A legfontosabb, hogy a bajnokságban oda-vissza megvertük a BEAC-ot, így megelőztük a tabellán. 

TFSE–Uni Győr 66–65 (17–8, 21–13, 16–17, 12–27)
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont, 100 néző. Vezette: Major, Frányó, Lengyel
TFSE: DÚL T. 11/3, DONARSKI 16/6, MÁNYOKY R. 12/3, Vladár 6/6, VÍGH B. 11/3. Csere: Gábor 2, Bernáth 3, Pusztai P. 5/3. Edző: Hegedűs Péter
GYŐR: Rozmán 3/3, Zsebe-Weninger 13, DUBEI 22/15, Lép 5, JELENC 9. Csere: Selcova 2, Gálos 3/3, Bánszegi, Katona B. 5/3, Baffy 3/3. Edző: Gálos László 
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–0. 8. p.: 8–8. 11. p.: 20–8. 15. p.: 22–14. 18. p.: 30–19. 24. p.: 47–26. 29. p.: 54–33. 33. p.: 62–45. 35. p.: 62–52. 39. p.: 64–65
MESTERMÉRLEG
Hegedűs Péter: – Foghíjasan, alacsonyabb szerkezetben játszottunk, ami eddig kevésbé volt jellemző ránk ebben az idényben, de ez gyenge teljesítmény volt. Bosszantó, mert sok olyan ki nem kényszerített hibával dolgoztunk, ami nem fér bele. Az, hogy a végén két büntetővel tudtunk nyerni, csak a szerencsének köszönhető. 
Gálos László: – Nagy erő van a csapatban, ezt be is mutatták a lányok. Arra voltam kíváncsi, hány negyeden keresztül tudjuk megoldani a feladatunk, sajnos a második negyedben elcsúsztunk, az elsőben pedig a dobószázalékunk volt pocsék. Nagy lendülettel vetettük be magunkat a mérkőzésbe, úgy játszottunk, ahogy az edzéseken is dolgoztunk. A második félidő viszont parádés volt, én úgy gondolom, hogy ez egy biztató jövő kezdete.  

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA

M

Gy

V

L–K      

Relatív

  1. Pécs

15

15

1304–  873

1.000 

  2. DVTK

15

14

1

1272–  842

0.967 

  3. Sopron

15

13

2

1295–  942

0.933 

  4. Szekszárd

14

11

3

1118–  916

0.893 

  5. TFSE

16

12

4

1227–1067

0.875 

  6. Csata

15

6

9

1081–1046

0.700 

  7. Vasas

16

6

10

1019–1175

0.688 

  8. BEAC

16

6

10

1027–1182

0.688 

  9. Székesfehérvár

15

3

12

1104–1416

0.600 

10. Győr

15

3

12

1043–1232

0.600 

11. Cegléd

15

1

14

823–1200

0.533 

12. Szigetszentmiklós

13

13

736–1158

0.500 

 

 

Legfrissebb hírek

Pődör Rebeka 18 gólt dobott a Kisvárda ellen

Kézilabda
3 órája

Óriási meglepetés Győrben: a Loki szakította meg a címvédő nagy sorozatát

Kézilabda
3 órája

Két kulcsjátékossal szerződést hosszabbított az NB II-es Vasas

Labdarúgó NB II
2026.01.14. 23:05

A Győr 29 góllal megverte a Dunaújvárost a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.14. 18:18

Női kosár NB I: edzőt váltott az Uni Győr a szigetszentmiklósi vereség után

Kosárlabda
2026.01.13. 11:49

Női kosár NB I: a Győr az eddig nyeretlen Szigetszentmiklóstól is kikapott; nem botlott a DVTK

Kosárlabda
2026.01.11. 19:47

Női röplabda Extraliga: simán nyerte a Kaposvár elleni rangadót a Vasas

Röplabda
2026.01.11. 17:04

Női kosár NB I: mínusz 17-ről nyert a Pécs, egyetlen ponttal győzött a Sopron

Kosárlabda
2026.01.10. 19:17
Ezek is érdekelhetik