Légfegyveres Eb: hetedik a férfi pisztolyos csapat a trió számban

R. P.R. P.
2026.03.04. 13:56
null
Nagy Ákos Károly (Fotó: issf-sport.org)
A hetedik helyen végzett a magyar csapat a férfi pisztolyosok trió számában szerdán, a jereváni légfegyveres Európa-bajnokság záró napján.

 

A női pisztolyosokéhoz hasonlóan a férfiak versenye is egy tét nélküli rangsoroló szakasszal kezdődött, mivel mindössze nyolc csapat indult. Ebben a csapatok minden tagja 20-20 lövést adott le. A Nagy Ákos Károly, Szemán Dávid, Rédecsi Máté összetételű magyar egység 565 körrel az ötödik lett.

A negyeddöntős folytatásnak már lényegesen komolyabb tétje volt, ugyanis innen csak az első négy trió jutott tovább az elődöntőbe. A magyaroknak ebben a szakaszban nem sikerült jobban lőniük, mint korábban, sőt, csupán 562 kört értek el, így pedig csak egy csapatot tudtak megelőzni, azaz a hetedik helyen fejezték be a viadalt.

A jereváni Eb így magyar szempontból a női csapatok trió versenyének döntőjével zárul, melyben a Fábián Sára, Jákó Miriam, Major Veronika összetételű egység a bolgárok hármasával küzd majd meg az aranyéremért. A mérkőzés a 13.45-kor kezdődő bronzcsata után kezdődik.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Rédecsi és Major sikerét hozta a pisztolyosok országos bajnokságsa

Egyéb egyéni
2026.03.13. 17:52

Ötből öt aranyérem – ez volt Major Veronika hibátlan Eb-je

Egyéb egyéni
2026.03.05. 17:37

Major Veronika: Ismét bebizonyítottuk, hogy mi vagyunk Európa legjobb csapata

Egyéb egyéni
2026.03.05. 09:30

Sulyok Tamás köztársasági elnök is gratulált a jereváni sportlövő Eb-n aranyakat nyerő Major Veronikának

Egyéb egyéni
2026.03.04. 16:52

Győzött a magyar női pisztolyos csapat a trióban, Major ötödik aranyát nyerte a légfegyveres Eb-n

Egyéb egyéni
2026.03.04. 14:52

Ötödik aranyát is megnyerheti Major Veronika, döntős a pisztolyos csapat a trió számban a légfegyveres Eb-n

Egyéb egyéni
2026.03.04. 11:57

Légfegyveres Eb: Dénes Eszter kevéssel maradt le a szóló szám bronzmeccséről

Egyéb egyéni
2026.03.04. 11:09

Légfegyveres Eb: nem sikerült a szóló a magyar férfi puskásoknak

Egyéb egyéni
2026.03.04. 09:40
Ezek is érdekelhetik