Civilben állatorvos a darts-vb-re szenzációs győzelemmel berobbanó kenyai, aki korábban még Afrikán kívül sem járt

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.12.18. 19:23
null
David Munyua győzelmére előzetesen senki sem számított (Fotó: Getty Images)
A londoni dartsvilágbajnokság eddigi legnagyobb szenzációját okozta David Munyua, aki a csütörtöki versenynapon kétszettes hátrányból fordított és búcsúztatta az előzetesen sokkal esélyesebb Mike De Deckert, ezzel az első kenyai játékos lett, aki meccset nyert a sportág legfontosabb eseményén.

Mint arról hírt adtunk, Mike De Decker már kétszettes előnyben is volt David Munyua ellen, a kenyai azonban nem adta fel, és előbb kiegyenlített a szetteket tekintve, majd a döntő játszmát is behúzta, és ezzel a torna eddigi legnagyobb meglepetését okozva továbbjutott.

Munyua – aki a meccs előtt még olyannyira zavarban volt, hogy majdnem elfelejtett kezet fogni ellenfelével – a győzelem után a Sky Sportsnak értékelt: „Ez hihetetlen! Egyáltalán nem számítottam rá, de megtörtént, és nagyon örülök neki – kezdte boldogan az afrikai dobó. – Ez egy nagyon nagy pillanat magának a sportágnak, Afrikának és Kenyának is. Megható, a sportág fejlődhet. Örülök, hogy a legjobbamat nyújtottam. Volt egy pillanat, amikor elszámoltam magam, de örülök, hogy ez nem befolyásolt. Visszajöttem és megmaradt a lendületem, koncentrált voltam.”

A Sky Sports elemzői úgy fogalmaztak, hogy „De Decker nyilvánvalóan nem tud majd aludni egy darabig, ám ezúttal minden Munyuáról szólt. Nagyszerű teljesítményt nyújtott.”

A 30 éves dartsos már a mérkőzés előtt történelmet írt, hiszen ő volt az első kenyai, aki kvalifikálta magát a világbajnokságra, miután legyőzte Cameron Carolissent az afrikai csoportbajnokság selejtezőjének döntőjében.

Munyua egyébként civilben állatorvosként tevékenykedik, és saját bevallása szerint a világbajnokság előtt még sosem járt Afrikán kívül. A meccs közben az sem zavarta meg, hogy egy darázs az arcára repült, majdnem egyenesen a jobb szemébe – kellemetlen pillanat volt, de habozás nélkül elbánt a rovarral. Ahogy nem sokkal később ellenfelével is...

Egyéb egyéni
2025.12.18. 17:33

Kenyai szenzáció a darts-vb-n, Munyua legyőzte De Deckert!

A sokkal esélyesebb, 18. helyen kiemelt belga rendkívül rosszul játszott, és az afrikai megragadta az esélyt.

 

 

Legfrissebb hírek

A dartitis után csak magáért küzd – Gian van Veen-portré

Egyéb egyéni
2026.01.04. 14:14

„Az autómat még nem cserélhetem le...” – Luke Littler a pénzdíjáról

Egyéb egyéni
2026.01.03. 23:07

Littler nagyon simán megvédte a dartsvilágbajnoki címét

Egyéb egyéni
2026.01.03. 22:45

A színpad a tiétek! – Van Gerwen üzent a darts-vb döntője előtt

Egyéb egyéni
2026.01.03. 19:28

Rejtett mikrofonok, hi-tech kamerák – így kerül képernyőre a darts-vb

Egyéb egyéni
2026.01.03. 19:22

A 23 éves Van Veen lesz a 18 éves Littler ellenfele a darts-vb döntőjében

Egyéb egyéni
2026.01.02. 23:47

Luke Littler a harmadik világbajnokságán is döntőbe jutott

Egyéb egyéni
2026.01.02. 20:30

Az 5:0-ra nyerő Littler nem érezte magát kényelmesen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
2026.01.02. 09:50
Ezek is érdekelhetik