Kovács István a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületében

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2025.12.03. 19:41
null
Fotó: Kovács Péter
Keleti Ágnes januári elhunytával elárvult egy hely a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületében – a legendás tornásznő utódja az ökölvívó olimpiai bajnok Kovács István lett.


A HMSE 19 tagja mellé immár beiktatták a huszadikat is: az amatőrként és profiként is minden létező címet elnyerő ökölvívó, Kovács István került be az illusztris társaságba. (A korábbi tag, Helsinki és Melbourne ötszörös olimpiai aranyérmes tornásza, Keleti Ágnes az idén január 2-án hunyt el.) Kokó megválasztása május óta nyílt titok, és a tavasz végi közgyűlésen kapott újabb öt évre mandátumot az egyesület elnöke, a kétszeres párbajtőrvívó olimpiai bajnok, Nagy Tímea is.

„Jó döntést, hoztunk, Kokó! A létező legjobb értelemben véve celeb vagy, aki hitet tesz amellett, hogy milyen fontos a sport. És mostantól hivatalosan halhatatlan is, ne feledd, Keleti Ági néni is majdnem 104 évig élt. Egyhangúlag döntöttünk melletted, érezd itthon magad, Isten hozott a klubban!” – mondta laudációjában Schmitt Pál korábbi köztársasági és MOB-elnök, egyesületi tag, a Nemzet Sportolója.

 

„Nekem nem a munkám, nem a hivatásom, hanem az életem lett a sport, és még idő kell ahhoz, hogy feldolgozzam, milyen legendák közé kerültem. Ez a tagság életre szóló felelősség, a küldetésünk pedig az, hogy hidat építsünk a múlt nagyságai és a jövő reménységei között” – nyugtázta az elismerést a tavaly november óta a Magyar Ökölvívók Szövetségét elnöklő Kovács István.

Az 1991 februárjában még Legendák, majd Halhatatlanok Klubja néven megalakult egyesület a magyar sportélet kiemelkedő egyéniségeit tömöríti. Azokat választják be, akik a sportban nyújtott teljesítményük mellett példamutató emberi és közösségi szerepvállalásukkal is maradandót alkottak. „Az egyesület egyik fő küldetése az értékközvetítés, valamint az ifjúság sport iránti elköteleződésének elősegítése” – fogalmazza meg hitvallását a HMSE. Amelynek tagjai közül heten egyben a Nemzet Sportolója címet is viselik.

Darnyi Tamás, Dunai Antal, Egerszegi Krisztina, Fa Nándor, Faragó Tamás, Gyulay Zsolt, Hegedüs Csaba, Jónyer István, Kamuti Jenő, Kásás Tamás, Kovács István, Kovács Katalin, Kőbán Rita, Magyar Zoltán, Nagy Tímea (elnök), Polgár Judit, Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Török Ferenc és Vaskuti István.
A HMSE JELENLEGI TAGJAI

 

 

Legfrissebb hírek

Berki Krisztiánt és edzőjét is díjazta a Halhatatlanok Klubja

Torna
2025.11.25. 17:33

Gennagyij Golovkin az új World Boxing-elnök, Kovács István épp kimaradt az elnökségből

Ökölvívás
2025.11.23. 14:45

Kovács István az egyik alelnökjelölt az ökölvívó-világszövetségnél

Ökölvívás
2025.11.21. 11:53

Négy-öt magyar a döntő reményében lép szorítóba az U23-as ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
2025.11.19. 10:33

Kovács István vezeti a Liverpool FC–Real Madrid rangadót a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2025.11.02. 11:17

Mészáros a világ élvonalába tartozik a kapitány szerint

Torna
2025.10.25. 16:20

BL-döntőt vezető bírót jelöltek a Qarabag–Ferencváros mérkőzésre

Bajnokok Ligája
2025.08.25. 11:01

Ünnepi pofonosztás a Hősök terén

Ökölvívás
2025.08.16. 22:42
Ezek is érdekelhetik