
A 132 ezer euró összdíjazású dohai viadalon 12 versenyszámban osztanak érmeket, és minden számban csupán 12 lövő szerepel. A fináléba a világkupa-állomások győztesei, valamint a novemberi világbajnokság dobogósai, illetve a világranglista legjobbjai jutottak be. A pénzdíjból a verseny első három helyezettjei részesülnek, a győztesek 5000, a másodikok 4000, a harmadik helyezettek 2000 eurót kapnak.
Péni István légpuskában és összetettben is lőállásba lép a katari fővárosban és az idei teljesítménye alapján egyik versenyben sem lenne meglepetés, ha dobogóra állhatna. Az UTE klasszisa ugyanis a világkupa-viadalokon rendre fináléba került mindkét számban, Buenos Airesben ráadásul összetettben nyert, légpuskában pedig második volt, míg Limában mindkét számot bronzéremmel zárta.
A férfi légpuskát szombaton, az összetettet vasárnap rendezik. Mindkét napon közép-európai idő szerint 7 órakor kezdődik a verseny, a légpuska döntője 11 órakor, az összetetté pedig 10.30-kor rajtol.

Hungarian Open: magyar éremeső a nyitó napon







