Fürjes Balázs: Sportolni emberi jog, olimpikonnak lenni nem az – a NOB megvédi a női sportolókat

– Látványos záróünnepséggel, igazi olasz kulturális kavalkáddal zárult a milánói-cortinai téli olimpia. Milyen benyomásokat szerzett az első olyan téli olimpiáról, amelyen már NOB-tagként volt jelen?
– Le a kalappal az olasz szervezők előtt! A téli olimpia a világ egyik legnagyobb sporteseménye, rendkívül összetett versenyeket kellett egymástól távol eső helyszíneken megrendezni. A házigazdák a legjobbat tették: önmagukat adták. Igazi olaszos olimpia volt. Aki nincs tisztában a kultúrájukkal és a mentalitásukkal, az rágta a körmét, mi viszont, akik jobban ismerjük őket, nyugodtak voltunk. Tudtuk, hogy végül majdnem mindennel elkészülnek, aminek pedig nem érnek a végére, az nem hátráltatja a játékok megrendezését. Barátságosan, vendégszeretettel, szívvel, lélekkel és profizmussal bonyolították le az olimpiát. Nagyon hangulatos, az olimpia lényegét megélő játékoknak lehettünk részesei. Minden sportesemény sikerének kulcstényezője, hogy a hazai csapat hogyan teljesít, és az olaszok csodálatosan szerepeltek. A legsikeresebb téli olimpiák között fogjuk emlegetni a mostanit.

– Beválni látszott ez a szétterült rendezési modell?
– A mostani rendezés új trend felé halad. A fenntarthatóság kulcsszó, a meglévő infrastruktúrát igyekszik használni a szervező, ami találkozik a NOB szándékaival. Igaz, a dilemma része az is, hogy ilyenkor a távolságok miatt a szervezési költségek növekednek. Erre nincs végleges válasz. Ha ugyanis azt szeretnénk, hogy majdnem minden verseny egy helyen legyen, Kínán és az Egyesült Államokon kívül más nemigen lehetne házigazda. A nyári olimpiák esetében pedig a világ tíz legnagyobb és leggazdagabb városára korlátoznánk a rendezők körét. Nekünk, NOB-tagoknak az lesz a feladatunk, hogy a jó egyensúlyt megtaláljuk. A jó egyensúlyt az új fejlesztések minimalizálása és az észszerű távolságok követelménye között.

– Nyilván a szakmai értékelés majd a Magyar Olimpiai Bizottságra tartozik, de Párizs után is adott egy összegzést. Most mik voltak a benyomásai a magyar csapatról?
– Először is kalapot emelek a fiatalok előtt. Senki sem vallott szégyent, mindenki kihúzhatja magát, becsülettel képviselte Magyarországot. Köszönjük szépen, hogy nemcsak az olimpián, de az azt megelőző években is rengeteg munkát fektettek a felkészülésbe, szereplésbe. Egyetértek Sulyok Tamás köztársasági elnökkel, aki a magyar olimpikonok eskütételekor így fogalmazott: nincs kis csapat vagy nagy csapat; magyar csapat van. Ez egy igazi magyar csapat volt!

– Ha már trendekkel kezdtük a szervezést illetően, akkor érdemes lenne a sporton belüli migrációról, honosításról is beszélnünk, ami szintén világjelenség...
– Orbán Viktor miniszterelnök két éve fogadást adott Budapesten Hszi Csin-ping kínai elnöknek, és a Liu testvérek jelenlétében feltette a kérdést: rajtunk kívül hány ország adott még olimpiai bajnokokat Kínának? Tőlünk is távoztak más országba, ez teljesen összhangban van a nemzetközi trendekkel. Inspirálja a magyar sportközeget, hogy nekünk is vannak honosított versenyzőink, akik kiemelkedő tudásukkal és hozzáállásukkal nagyon jó példát mutattak a magyar sportolóknak. A téli olimpián nagyon tetszett az összes nyilatkozatuk, alázattal, nem a zsűrit, nem a környezetet, nem a körülményeket hibáztatva vállalták a felelősséget, ha valami nem a tervek szerint alakult. Persze, magam is örültem volna, ha érmet nyer a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros – bőven dönthetett volna úgy is a zsűri…

– Minden olimpia alatt vannak turbulens sportpolitikai események, pláne ilyen nemzetközi politikai helyzetben ez szinte kikerülhetetlen. Ugye, az egyik volt nyilván az ukrán szánkós Heraszkevics kizárása, a másik egy nem túl elegáns eset, az pedig egy izraeli boboshoz, Edelmanhoz kapcsolódik, ahol egy svájci sportújságíró éppen a versenyző csúszása alatt mondott, az izraeli olimpiai bizottság szemszögéből úgy tűnik, hogy uszító megjegyzéseket. Mi a véleménye ezekről az esetekről?
– Teljesen egyértelműen ítélhetjük meg mind a két esetet. Akkor is, ha látszott, hogy Kirsty Coventry elnök asszony számára korábbi olimpikonként, olimpiai bajnokként a kizárás láthatóan nagyon nehéz döntés volt. A NOB felajánlotta, hogy edzésen vagy bármilyen sajtóeseményen használja a sportoló azt a sisakját, amin társadalmi üzenetet kívánt közvetíteni. Egyedül arra kérte őt a NOB, hogy azt a sok-sok évvel ezelőtt meghozott nagyon világos szabályt tartsa be, hogy a versenyzők a küzdőtéren és a dobogón nem fogalmazhatnak meg semmilyen kereskedelmi, politikai, társadalmi üzenetet. Ha azt mondanánk, hogy mostantól bárki bármilyen üzenetet közvetíthet, kitörne a polgárháború az olimpiai faluban, meg az egész olimpián. Az, hogy a tv-közvetítésben egy kommentátor mit mond, nem a NOB joghatósága alá tartozik, ugyanakkor a magyar olimpiai család és én személyesen is teljes mellszélességgel kiállok az Izraeli Olimpiai Bizottság elnöke és az izraeli olimpiai család mellett. Elfogadhatatlan, hogy egy olyan sportolóra, aki minden részvételi feltételnek eleget tett, kvalifikált, nem tett semmi olyat az olimpiát megelőzően, ami az olimpiai részvételét akadályozna, uszító, megbélyegző, kirekesztő megjegyzéseket tegyen bármely ország kommentátora.

– Nézzünk most szét egy kicsit az egyéb magyar érdekek mentén. Amikor Juan Antonio Samaranch alelnökkel beszélgettem, akkora ő azt mondta, hogy mi más lehetne jobb alkalom a lobbizásra, mint két és fél hét közös együttlét azokkal a tagokkal, akik vélhetően mondjuk egy következő olimpiai helyszínről döntenek. Egyre rutinosabb szereplőként mozog a NOB-tagok között. Hogy látja ezeket a háttérfolyamatokat?
– Nagyon hálás vagyok a magyar olimpiai családnak, hogy nem egészen három éve támogatta, a NOB pedig elfogadta a javaslatot, hogy én lehessek a magyar állandó NOB-tag, és persze még mindig zöldfülűnek tartom magam ebben a körben. Juan Antonio Samaranchnak, aki az egyik legtapasztaltabb tag, teljesen igaza van: egy téli olimpia arra is alkalmat ad, hogy az ember lobbizon, kiálljon a hazájáért, a hazája törekvéseiért. Persze hosszú út vezet odáig, hogy a legközelebbi kiadó, ’36-as olimpiáról döntsön a NOB. Ez a leghamarabb ’28-ban, legkésőbb ’29-ban megtörténik. Az azért már kiderült, hogy az érdeklődők nagyon vegyes, 12, akár 13 tagot is számláló halmazából ennek az évnek a végén, vagy jövő év végén lesz egy rövidített lista, egy átmeneti szakasz a folyamatos és a célzott párbeszéd között, ahol már nagyon konkrétan a jövendő házigazdával akar tárgyalni a NOB. Ezen a listán semmiképp sem lesz kevesebb mint kettő, sem több mint négy érdeklődő. Ha Budapesten egységben marad a fővárosi önkormányzat és a Magyar Olimpiai Bizottság, és ehhez az országgyűlési választás után tud társulni egy kormányzati támogatás, továbbá sikerül érdemi, valóságos párbeszédet folytatni Magyarországon az állampolgárokkal, a társadalommal, minden érdeklődővel és érintettel, akkor lehet ennek a gondolatnak egy erős támogatottsága. Óvatos duhaj vagyok, de nagy a valószínűsége, hogy Budapest erre a szűkített listára, az igazi esélyesek listájára rákerülhet. Ezt követően indul meg igazán a verseny.

– Jöjjenek akkor a nagy és az egész olimpiai mozgalmat alapjaiban érintő kérdések, úgy mint a biológiai nők védelme, ami a párizsi olimpia egyik legnagyobb sportpolitikai kudarca volt, valamit az E-sport kérdése, mert ebben is teljesen más irányt vett a Kirsty Coventry-féle vezetés, mint a Thomas Bach irányította korábbi testület. Hogy állnak ezek az ügyek?
– 2026 júniusára, elnöksége első évének végére ígérte Kirsty Coventry, hogy kulcskérdéseknek, így a női sport, a női kategória védelmének kérdésében is levonjuk a következtetéseket és döntéseket hozunk. Jó hír, hogy ezzel vélhetően nem kell júniusig várni. Arra számítok, hogy egy-két hónapon belül a NOB új, végleges álláspontja kikristályosodik. A belső folyamatokat látva, nagyon világos álláspontot foglalunk majd el a nők sportjának védelmében. A magyar olimpiai család és a MOB mindig is vallotta, és nagyon egyértelműen kifejeztük a párizsi olimpián, Hámori Luca versenyeinek kapcsán is, hogy a női mezőnyben csak biológiailag, genetikailag teljes egészében nőnek minősülő sportolók versenyezhessenek. Akinek akár mesterséges beavatkozással, akár műtét nélkül előállt okokból nem megengedett versenyelőnye van, nagyobb a tesztoszteronszintje, vagy egyéb, igazságtalan előnyt eredményező hormonális eltérése van, az ne indulhasson az olimpiai versenyen a nők között. Azt szoktam mondani, hogy a sportolás emberi jog, de az olimpiai részvétel nem emberi jog, és biztosítanunk kell a tisztességes verseny szellemében, hogy a nők között csak nők indulhassanak. Úgy látom, hogy ebbe az irányba mennek a dolgok. Az e-sporttal kapcsolatban helyesnek tartom, hogyha több időt adunk magunknak, és alaposan átgondoljunk, valóban szükségünk van-e rá.

– E-sport ügyben ugyanakkor nem előre, hanem visszafelé mozdulnak a dolgok, jól látjuk?
– Másfél éve Párizsban úgy döntött a NOB, hogy Szaúd-Arábia 12 évre megkapja az e-sport olimpia rendezési jogát. Ez a megállapodás mégsem jön létre, és kijelenthetük: bizonytalan, hogy lesz valaha e-sportok olimpiája. Egyáltalán nem bánom, hogy ezt alaposabban átgondoljuk, mert az egy jogosan feltehető kérdés, hogy sport-e az e-sport. Értem én, hogy nyitni kell a fiatalok felé, és meg kell találnunk minden módot, hogy a sporthoz közelebb hozzuk a fiatalokat, akiket egyre nehezebb a virtuális világból, a billentyűk mellől valódi sporttevékenység irányába mozdítani. Ám nem köthetünk rossz kompromisszumokat.

– Végezetül, milyen személyes benyomásokkal távozik erről a téli olimpiáról?
– A jégkorongmeccseknek fantasztikus hangulatuk volt, egészen más sportélményt jelentett a műkorcsolya, és megint mást a rövid pályás verseny. A havas sportok helyszínei egy varázslatos, más világot jelentettek. Szerencsés, hogy a covidjárványt követően két európai helyszín jött. Az olimpia teljes erejével újra lenyűgözte a világot úgy Párizsban, mint Milánó-Cortinában. Az európai házigazdák megmutatták: az olimpia olyan kincse az emberiségnek, ami a valódi Európa egyik legnemesebb egyetemes öröksége. Igazi európai hozzáadott érték.