Major Veronika Európa-bajnok Jerevánban

B. Zs.B. Zs.
2026.03.01. 12:39
null
Major Veronika Európa-bajnok (Fotó: Nagy Gábor)
Magyar idő szerint vasárnap kora délutánra a pisztolyosok befejezték az egyéni küzdelmeket az Örményországban zajló 10 méteres Európa-bajnokságon, a nők mezőnyében Major Veronika aranyérmes lett, pályafutása során először nyert egyéniben Európa-bajnoki címet a pisztolyosok között. A férfiaknál egyik magyar sportlövőnek sem sikerült döntőbe kerülnie.

 

Nagyszerűen alakult női pisztolyosaink számára a vasárnap a jereváni Európa-bajnokságon. Az alapverseny során a Major Veronika, Fábián Sára Ráhel, Jákó Miriam összeállítású magyar csapat aranyérmet szerzett, míg az egyéni nyolcas döntőbe Major a negyedik helyen jutott be.

Az alapversenyhez képest jobban kezdett Major, öt lövést követően már a legjobb három között volt, és a folytatásban nem is csúszott le a képzeletbeli dobogóról. A 11. lövés után már az első helyen állt a magyar versenyző. Sorban hullottak el a vetélytársak, de a szlovén Manja Slak tapadt Majorra. A 19. lövés után egy picit meg tudott lógni a magyar lövő, 1.9 ponttal vezetett, ám riválisa nem hagyta magát. Az utolsó két körre fordulva mindössze három tized különbség volt a két versenyző között, a tét látszódott a lövéseken is, de Major az utolsó próbálkozásra 10.0-t lőtt, amivel pályafutása során először állhatott fel a pisztolyosok között egyéniben Európa-bajnokságon a dobogó tetejére.

A férfiak mezőnyében a Rédecsi Máté, Nagy Ákos Károly és Szemán Dávid alkotta férficsapat a kilencedik helyen végzett. Egyéniben Nagy a 32., Rédecsi a 34., míg Szemán az 56. pozícióban zárta az Európa-bajnokságot.

Egyéb egyéni
2026.03.01. 11:10

Aranyérmes lett női pisztolycsapatunk

Egymást érik az események a sportlövők Örményországban rendezett 10 méteres Európa-bajnokságán.

 

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
12 órája

Sportlövő Eb: tizennyolc fős magyar csapat indul Eszéken

Egyéb egyéni
2026.04.02. 19:37

Sportlövő Húsvét-kupa: Péni István vasárnap sem talált legyőzőre összetett puskában

Egyéb egyéni
2026.03.29. 20:15

Országos csúccsal győzött Péni István összetett puskában a Húsvét-kupán

Egyéb egyéni
2026.03.28. 18:32

Péni István már apaként védené meg Eb-címét

Egyéb egyéni
2026.03.27. 10:48

Dénes Eszter és Péni István győzött a BHSE-kupa első napján az összetett puskaszámban

Egyéb egyéni
2026.03.21. 17:47

Légfegyveres ob: Péni és Dénes sikere légpuskában

Egyéb egyéni
2026.03.14. 21:12

Rédecsi és Major sikerét hozta a pisztolyosok országos bajnokságsa

Egyéb egyéni
2026.03.13. 17:52
Ezek is érdekelhetik