Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban finalista, egyesben elődöntős

2026.04.10. 19:06
null
András Csaba (Fotó: WTT)
András Csaba a horvát Ivor Bannal bejutott a fináléba férfi párosban az asztaliteniszezők WTT-sorozatának 30 ezer dollár összdíjazású, Feeder-besorolású versenyén a törökországi Nevsehirben.

A WTT honlapja szerint a magyar játékos és társa rendkívül könnyedén, három szettben verte meg a japán Jokotani Dzso, Kiho Keiszuke duót az elődöntőben, a szombati fináléban pedig a hazai közönség előtt szereplő Ibrahim Gündüz, Abdullah Yigenler kettős lesz az ellenfele, amely a torna harmadik kiemeltje.

A világranglistán 92. András Csaba, aki március közepén tornát nyert Varasdon, ezt követően az egyes negyeddöntőjében állt asztalhoz az elsőként rangsorolt angol Tom Jarvis ellen. Az első két játszmában az ötödik kiemelt magyar folytatta ellenállhatatlan játékát, s bár szigetországi riválisa szépített, a negyedik szettben lezárta a 38 perces mérkőzést.

András az elődöntőben a harmadik kiemelt svéd Mattias Karlsson és a szlovák Lubomír Pistej párharcának a továbbjutójával találkozik.

ASZTALITENISZ
WTT Feeder Cappadocia, Nevsehir
Férfi páros, elődöntő
András Csaba, Ivor Ban (magyar, horvát)–Jokotani Dzso, Kiho Keiszuke (japán) 3:0 (7, 6, 5)

Férfi egyes, negyeddöntő:
András Csaba (5.)–Tom Jarvis (angol, 1.) 3:1 (6, 9, –8, 9)

 

Legfrissebb hírek

Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Egyéb egyéni
2026.05.21. 14:45

Bátorfi Zoltán: Az ázsiai munkabírás Európából nézve felfoghatatlan

Egyéb egyéni
2026.05.13. 17:22

Asztalitenisz-vb: Kína szokás szerint mindent vitt

Egyéb egyéni
2026.05.10. 22:20

Asztaltenisz-vb: Szőcs Bernadette a román válogatottal egy lépésre van az éremtől

Egyéb egyéni
2026.05.07. 00:31

Asztalitenisz-vb: egyelőre még távol vagyunk az elittől

Egyéb egyéni
2026.05.06. 21:16

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk nem tudta megszorongatni az aranyesélyes svédeket

Egyéb egyéni
2026.05.05. 21:29

Asztalitenisz-vb: férficsapatunkra a torna eddigi legnehezebb meccse vár

Egyéb egyéni
2026.05.04. 19:00

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Svédország ellen kezd a főtáblán

Egyéb csapat
2026.05.03. 22:21
Ezek is érdekelhetik