Pécs rendezi az asztalitenisz Extraliga négyes döntőjét

2026.04.21. 14:58
null
Fotó: asztaliteniszezz.hu
Pécs rendezi május 23-24-én az asztalitenisz Extraliga négyes döntőjét.

A magyar szövetség (MOATSZ) honlapja alapján a férfiaknál a hazai közönség előtt asztalhoz álló, címvédő PTE-PEAC Kalo-Méh helye már biztosnak tekinthető a legjobbak között, és a jelenlegi tabella alapján a Celldömölki VSE Vulkán Fürdő, valamint a szécsényi SZERVA ASE is ott lesz a fináléban. A negyedik, egyben utolsó kiadó helyért azonban még nagy csata zajlik, a Honvéd Szondi György SE és a Mosonmagyaróvári ASE-Hoffer együttese fej fej mellett haladva küzd azért, hogy csatlakozhasson a döntős mezőnyhöz.

A nőknél a tavaly győztes Budapesti Erdért SE, valamint a Budaörsi SC és a házigazda PTE-PEAC Kalo-Méh már biztosan megküzdhet a bajnoki trófeáért. A fennmaradó egyetlen hely sorsa a Kiskunmajsai AC és a BS-Plastic-PVSE között fog eldőlni, a jelenlegi állás és az eddigi eredmények alapján a kiskunmajsai csapat áll közelebb ahhoz, hogy bebiztosítsa részvételét a négyes döntőben.

A MOATSZ 2015 óta rendezi meg mostani formájában a finálét, amelyben a férfi és női Extraliga alapszakaszának első négy helyezettje küzd meg a bajnoki címért és a dobogós helyekért.

 

Legfrissebb hírek

Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Egyéb egyéni
2026.05.21. 14:45

Bátorfi Zoltán: Az ázsiai munkabírás Európából nézve felfoghatatlan

Egyéb egyéni
2026.05.13. 17:22

Asztalitenisz-vb: Kína szokás szerint mindent vitt

Egyéb egyéni
2026.05.10. 22:20

Asztaltenisz-vb: Szőcs Bernadette a román válogatottal egy lépésre van az éremtől

Egyéb egyéni
2026.05.07. 00:31

Asztalitenisz-vb: egyelőre még távol vagyunk az elittől

Egyéb egyéni
2026.05.06. 21:16

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk nem tudta megszorongatni az aranyesélyes svédeket

Egyéb egyéni
2026.05.05. 21:29

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Svédország ellen kezd a főtáblán

Egyéb csapat
2026.05.03. 22:21

Asztalitenisz-vb: női csapatunk bravúros győzelemmel továbbjutott a csoportból

Egyéb egyéni
2026.05.01. 17:16
Ezek is érdekelhetik