
A cikk Borbély Lénárd polgármester május 26-án a közösségi médiában megjelent posztját idézte, amelyben arra kéri „Németh Szilárdot, hogy a Csepel SC-t, ami jelenleg a magánalapítványának a tulajdonában van, adja vissza a csepelieknek”.
A klub szerdán az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a „Csepel SC Béke téri (központi telep), Hollandi úti (kajak-kenu telep) és Duna utcai (evezős telep) ingatlanai soha nem voltak köztulajdonban, 1991-ig a Csepel Vas- és Fémművek, onnantól pedig a Csepel Sport Club Alapítvány tulajdonában vannak. Ezt az alapítványt egy 2005-ben politikai kérésre született Legfelsőbb Bírósági Határozat (lex Csepel SC) minden feltétel és megkötés nélkül egy offshore cégnek utalta át. 2021 februárjában került a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítványhoz (KIMBA), 15 éves sportcélú fenntartási kötelezettséggel.”
A Csepel SC kiemelte, „Németh Szilárd a Csepel SC ingatlanvagyonát ha akarná, se tudná eladni, mert az egyrészt nem az ő magántulajdona, másrészt alapítóként pedig nem is rendelkezhet a KIMBA tulajdona felett, harmadrészt a fenntartási kötelezettség ezt nem is teszi lehetővé.”
Borbély Lénárd a Csepeli Hírmondónak úgy fogalmazott, a fideszes politikus az alapítvány működtetésére „több milliárd forint állami pénzt kapott és használt fel, eközben pedig egy irodaházat sikerült kialakítani a központi telepen”.
„Azért kezdeményezem, hogy valóban a csepelieknek adja vissza – ez az önkormányzati közvagyonba adással valósulhat meg – mert félő, hogy az elvesztett választások után valamilyen formában megpróbálhatják pénzzé tenni mindazt, amiért a korábbi csepeli munkások dolgoztak meg” mondta a polgármester.
A klub szerint ugyanakkor a Csepel SC „állami sportszakmai támogatása 8-ad - 12-ed része a budapesti kiemelt egyesületekének. Így nem hogy milliárdok nem állnak klubunk rendelkezésére, hanem ez, az elmúlt öt évben felhasznált sportszakmai támogatás összesen 585 millió forint volt.”
A Csepel SC hangsúlyozta, hogy maradéktalanul eleget tesz az alapítvány céljainak, „szakosztályaival, illetve a csepeli sportegyesületekkel és iskolákkal való együttműködéssel. Rendszeresen 1500 fiatal és idősebb ember edz, mozog, versenyez a Csepel SC pályáin, termeiben. A Csepel SC atlétika, birkózó, kosárlabda, labdarúgó, sportlövő, szumó és túra szakosztályai, illetve a csepeli evezős, kajak-kenu, ritmikus sportgimnasztika egyesületek sportolói teljesen ingyen használhatják mindhárom ingatlanunk létesítményeit. Hamarosan darts szakosztállyal bővülünk.”

100 éve született Benedek Ferenc

A Csepel TC idei kiválóságait köszöntötték






