Kőhalmi Gábor: Mindenkit el kellett volna tiltani – vagy senkit...

– Szombathelyen az atlétikáról nyergelt át a labdarúgásra, tizenhat éves volt, amikor a Haladás egyik edzője, Török Péter figyelt fel önre. Így volt?
– Távolt ugrottam, s talán nem voltam tehetségtelen, mert ifiként 616 centiméterre repültem. Ez akkoriban országos csúcsnak számított, egy évvel később Szalma László javította meg. Nem esett nehezemre a váltás. Gyors voltam, robbanékony, ebből éltem a futballban is.

– Gyorsan ívelt felfelé a karrierje, tizenhét évesen már játszott az NB I B-s Haladásban, rá egy évre az ifiválogatottban szerepelt.
– Szombathelyen Szarka Zoltán védett, a Celldömölkről odakerülő Szabó Ferenccel és a későbbi válogatott Stieber Zoltán édesapjával, Józseffel rúgtam a labdát. Ami az ifiket illeti, 1973-ban a magyar–osztrák világbajnoki selejtező előtt a Népstadionban ötvenezer néző előtt három-nullára megvertük az osztrák ifiket. Varga József és Takács László játszott fedezetet, a csatársor Szabó Ferenc, Nyilasi Tibor, Törőcsik András, Pogány László felállásban szerepelt. Az ellenfélnél a göndör hajú Herbert Prohaska volt a játékmester. Jutalomból elvittek minket a nagyok bankettjére a margitszigeti Nagyszállóba.

– A Honvédban mégsem tudott gyökeret ereszteni – miért nem?
– Mintha megéreztem volna… Nem akartam Kispestre igazolni, Komora Imre erőltette, mire a Haladás-vezetők nyomás alá helyeztek. Három idény alatt mindössze tizennyolc meccs jutott nekem.

– Az sem tett jót, hogy a sikeres csepeli kölcsönadást követően ismét honvédos lett…
– Egyszerűen nem fértem be, Paróczai Sándor, Kocsis István, Lukács Sándor, Varga József mind-mind kitűnő védő volt, elkeseredésemben el is tűntem a pályák mellől. A csepeli szakosztály-igazgató, Losonczi Flórián bukkant rám, kérdezte, hová tűntem, aztán elintézte, hogy Csepelre igazoljak. Egyértelmű: rosszul választottam, amikor a Honvédhoz mentem, sokkal jobban jártam a Csepellel.

– Egyre karakteresebb vasgyári együttes formálódott, 1982-ben a legkevesebb gólt kapta az élvonalban, rá egy évre a negyedik helyen végzett a bajnokságban, a középhátvéd helyén a posztonként rangsorban ön lett a negyedik, és mindeközben csapatkapitánnyá választották. Milyen volt az a gárda?
– Hogy milyen volt ? Gálhidi Gyurival, szegény Lazsányi Lacival, Mészöly Palival masszív brigádot alkottunk. Arra büszke vagyok, hogy nemcsak azért voltam „cséká”, hogy jattoljak a bíróval meg az ellenféllel, hanem tényleg annak választottak. Keszthelyi Mihály volt az edző, aki egy pszichológus javaslatára tesztlapot osztott ki, amelynek kitöltése után az rajzolódott ki, Kovács Attila vagy én lennék a legmegfelelőbb, és rám esett a mester választása.

– Az 1983-as év olimpiai csapattagságot, majd válogatottságot hozott. Hogyan került Mezey György látóterébe?
– Mezey György akkor Mészöly Kálmán mellett edzősködött a válogatottnál, idővel megkapta az olimpiai együttest. Nem kellett a látóterébe kerülnöm, mert ismerte a hazai mezőnyt, mindenkiről tudta, mi az erénye, a hibája. Nem felejtem el, amikor elkezdődött a felkészülés az olimpiai selejtezőre, mindenkivel elbeszélgetett. Volt rajtam némi súlyfölösleg, nekem csak ennyit mondott: »Kő, neked ez elég?« Tulajdonképpen a hiúságomra apellált. Olyannyira összeszedtem magam, hogy nála is csapatkapitány lettem. A szovjetek ellen a Népstadionban egy-nullára elvesztett selejtező után a nagyok kispadjára ült le az NSZK ellen, bíztam benne, hogy egyszer az A-csapatba is meghív.

– A szovjetek ellen a jók között volt, október 26-án pedig először lehetett nagyválogatott, Eb-selejtezőn egy-nullára legyőzte a csapat a dánokat Kiss Sándor góljával. A Népsport szerint higgadtan, jól helyezkedve futballozott, nemigen játszották át.
– Jól ment, klubtársam, a kapus Kovács Attilának szintén. Nem véletlen, hogy Gálhidi Gyurival együtt részt vettünk a spanyolországi edzőtáborban.

– Minden esélyük megvolt, hogy ott lehessenek Mezey György vb-selejtezős keretében, csak jött a bundabotrány. Az 1984. június 3-án lejátszott Volán–Honvéd (6–6) és a Nyíregyháza–Diósgyőr (2–7) mérkőzés kapcsán nyomoztak, ám a Csepel–Nyíregyháza (0–3) is képbe került. Ön beismerő vallomást tett, sőt, megemlítette, a Honvédtól is megkeresték. Ez pedig szinte mindent felborított. Hogyan emlékszik erre?
– Most is állítom, a kispestiek vezetői akarták a bajnoki aranyérmet, a játékosok közvetítők voltak.

– Kik voltak ezek a vezetők?
– Már nem élnek, úgyhogy hagyjuk. A történet ismert: a kispestiektől éppen annyi pontot vontak le, amennyivel még bajnokok lehettek, csupán Esterházy Márton nem lehetett gólkirály. Minket meg Kovács Attilával beáldoztak, könnyebb volt kettőnk helyére kerettagokat találni, mint fél tucat honvédos helyett.

– A nyilvános tárgyaláson szeretett volna vallomást tenni – ha megtörtént volna, minden kiderül?
– Igen, nem lehetett volna a szőnyeg alá söpörni semmit. Csakhogy a tárgyalás előtt jött az ügyvédem, mondta, nem lesz tárgyalás. Na, akkor már tudtam, ennyi volt. Pénzbüntetés, tíz év eltiltás lett a vége.

–  Neheztelt valakire?
– Egyáltalán nem. Akkoriban ez így ment. Aki nem bundázott, nem volt valamirevaló futballista, mert nem vették be.

– Miért nem tért vissza a sportágba?
– Elegem lett a futballból.

– Mihez kezdett civilként?
– Voltam árufuvarozó, büfés.

– Elfordultak öntől?
– Igen. Egervári Sándorral tartom időnként a kapcsolatot. Egyetlen ember segített, Demján Sándor. Ő azt mondta, vagy mindenkit el kellett volna tiltani vagy senkit. Egy bevásárlóközpontban üzletrészt biztosított a feleségemnek, akivel negyvenhét éve élek együtt. A női divattal kapcsolatos vállalkozása volt, az árubeszerzésben segítettem neki. Annyira elfelejtettek, hogy a válogatott labdarúgók karácsonyi összejövetelére sem hívtak soha. A Puskás Arénában sem jártam még.

– Sportol valamit?
– Nem. Érszűkületem volt, eldobtam a cigarettát, helyre is jöttem. Hetente néhányszor a fiam kertészeti cégében dolgozom, ez jelenti a mozgást. Nincsenek emberek, jó a levegő.

– Mi maradt a futballból?
– Négy unokám van, kettő futballozik, kettő jégkorongozik, mindig ott vagyok a meccsükön, a televízióban pedig nézem a válogatottat, és azt mondogatom én is, amit mindenki: a csapatnak most van esélye a világbajnoki részvételre.

Névjegy
KŐHALMI Gábor
Sportága: labdarúgás
Posztja: védő
Klubjai: Szombathelyi Haladás VSE (1972–1973), Bp. Honvéd (1973–1978), Csepel SC (kölcsönbe 1977–1978; 1978–1984)
Válogatottság/gól: 2/– (1983)