A Nemzetközi Vívószövetség feloldotta az orosz sportolókra vonatkozó korlátozásokat

2026.06.03. 10:13
null
Fotó: Getty Images, illusztráció
A Nemzetközi Vívószövetség (FIE) engedélyezte az orosz sportolók számára, hogy a nemzeti zászlójuk és himnuszuk használatával induljanak a jövőbeli versenyeken.

A lausanne-i székhelyű FIE közlése értelmében Oroszország – és Fehéroroszország – képviselői a hozzájárulás nyomán a nemzeti szimbólumaikat már a júliusi, hongkongi világbajnokságon felvonultathatják. Ugyanakkor az európai szövetség külön tárgyalja meg a két ország sportolóinak részvételi feltételeit a június 16. és 21. közötti, franciaországi Európa-bajnokságon.

Az FIE az ukrajnai háború 2022-es kitörése után tiltotta meg az orosz és a fehérorosz vívók részvételét a versenyein. A két ország sportolói 2023 óta semlegesként, de csak egyéniben indulhattak, majd 2025 márciusában a nemzetközi sportági szövetség igent mondott a két ország képviselőinek szereplésére az ifjúsági csapatversenyeken.

A TASZSZ orosz hírügynökség megjegyezte, hogy az FIE a 11. nemzetközi szövetség lett, amely feloldotta az orosz sportolókra vonatkozó összes korlátozást, köztük olyan olimpiai sportágakéi, mint a birkózás, a cselgáncs, az ökölvívás, a tekvandó, a torna és az úszás.

 

Legfrissebb hírek

FIFA: az U15-ös vb-n térhetnének vissza az oroszok

Minden más foci
2026.06.25. 21:58

95 éves lett Bárány Árpád olimpiai és világbajnok párbajtőrvívó

Egyéb egyéni
2026.06.24. 16:06

Mit takar vívásban a négy Európa-bajnoki érem?

Egyéb egyéni
2026.06.23. 09:35

Ezüstérmes lett a női párbajtőrcsapat a vívó Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2026.06.21. 20:46

Vívó Eb: ötödik a férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.06.21. 17:46

Vívó Eb: aranyéremért vív a női párbajtőrcsapat!

Egyéb egyéni
2026.06.21. 15:26

Vívó Eb: nem jutott négy közé a férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.06.21. 14:26

Vívó Eb: elődöntőt vív női párbajtőrcsapatunk

Egyéb egyéni
2026.06.21. 13:27
Ezek is érdekelhetik