Mit takar vívásban a négy Európa-bajnoki érem?

Ha van arany, minden van: boldogság, (meg)elégedettség, nyugalom. 

Most abba ne menjünk bele, hogy (szerencsére) egyre inkább arrafelé tartunk, hogy nem csak az arany a fontos, nem kizárólag az jelenti a sikert, mert ezúttal nem ez a szempont képezi a magyar vívóválogatott Európa-bajnoki szereplésének elemzését, sokkal inkább a kérdés: hol is tart jelenleg a csapat – hol a helye a kontinensen? 

Ha kizárólag az éremtáblázatot nézzük, egyszerű a válasz: az olaszok és a franciák mögött a harmadik helyen vagyunk, holtversenyben az orosz csapattal. 

És ez nem rossz, sőt!

De lehetne jobb… 

Isten ments, hogy mélyreható szakmai elemzésekre ragadtassuk magunkat, de ha pusztán a felszínt kapargatjuk, akkor is egyértelművé válik, hogy a megannyi szép pillanat mellett akadt jócskán a kevésbé szépekből is Antonyban. 

Kezdjük a kardozókkal – az ábécé is ezt az irányt adja, no meg mégiscsak ez a fegyvernem hozta az egyetlen magyar aranyat a 2026-os kontinensviadalon. 

És azt megint a férfi kardcsapat szállította. 

Hangoztattuk, hogy sorozatban harmadik alkalommal (2024, 2025, 2026) állt a dobogó felső fokán a magyar négyes, de előtte 2022-ben és 2018-ban is aranyérmes volt – Szilágyi Áron mind az öt sikernek részese, Szatmári András négyszeres, Rabb Krisztián háromszoros Európa-bajnoknak mondhatja magát. Ők hárman egyértelműen a világ legjobbjai közé tartoznak, más kérdés, hogy ketten közülük a mezőny azon kis részéhez tartoznak, akik már túl vannak a harmincon, és a honi fegyvernem helyzetét azért nem könnyíti meg, hogy bár a kirakat csillogó, mögöttük nincs tolongás… 

Hogy egyéniben ezúttal Szatmári András ért oda a dobogóra (bronz), szép eredmény, még szebb lett volna, ha netán két magyar van a négyben – a nagy rivális franciáknál így történt, sőt, két francia vívta a döntőt, de ne legyünk elégedetlenek, hiszen Rabb Krisztián is ott volt a nyolc között. 

Ahogyan két magyar (Szűcs Luca, Battai Sugár) volt a nyolcban női kard­ban is, itt is eljátszottunk előzetesen az éremszerzés gondolatával (mert képesek is rá a lányok!), ám hiányérzetünk inkább a csapat kapcsán lehet, az egy győzelem, két vereség nem jó mutató. Úgy végképp nem, hogy utóbbi kettőből, az oroszok elleni elődöntőből és az olaszok elleni bronzmeccsből simán lehetett volna győzelem is – nem lett, a miértekre mindenképpen meg kell találni a választ. 

Ha valahol kutatni kell az okokat (és kutatják is), az a férfi párbajtőr, merthogy a jó egyéni eredmények (Antonyban Andrásfi Tibor volt a nyolcas táblán, viszont Siklósi Gergely, Koch Máté és Nagy Dávid is a világ élmezőnyben van a ranglistán) csapatban egyáltalán nem köszönnek vissza, a 7. hely nem az, amelyről egy olimpiai bajnok négyes álmodozik… 

Női párbajtőrben viszont kisütött a nap, egyértelműen ez a szakág hozta az igazi meglepetést, bár Muhari Eszter egyéni bronza és a csapat ezüstje azért a szakmabeliek számára egyáltalán nem volt váratlan. Hogy az ezüstből nem arany lett, talán amiatt történhetett, hogy a döntőben a társak már nem tudtak hozzátenni sokat Muhari remekléséhez, ám ezért senki se hibáztassa őket, hozzá kell szokni a döntő körítéséhez, hangulatához is. Megjegyzésünk azért van: ha a visszatérése után Kun Anna ismét a régi lesz, feltétlenül helye van (lenne) a csapatban. 

A tőrözők ezúttal nem hoztak érmet – tavaly Pásztor Flóra bronzérmes volt az Eb-n, és a férfiak vb-szereplése, a csapatbronz és Szemes Gergő harmadik helye okán reméltük a jó eredményt Antonyban is. 

Sokan úgy vélik, Pásztor négy közé jutása egy nagyon is vitatható bíró ítéleten múlott, s ez talán kihatott a csapatversenyre is, az mindenesetre nem fest jól, hogy nyeretlenül zárt a négyes az Eb-n, és korábbi jó eredményeinek (másként: kiemelésének) köszönhetően végzett a nyolcadik helyen. 

A vb-bronzérmes férfi tőrcsapat meg ötödik lett… 

A három pont azért szerepel a mondat végén, mert ugyan a Dósa Dániel, Mihályi Andor, Szemes Gergő, Tóth Gergely négyest a negyeddöntőben búcsúztató németek végül harmadikok lettek, ám ha a két „nagy” mellé Antonyban csak egy kicsit is felzárkózik a korábban ezt rendre produkáló Tóth, Mihályi duó, ezúttal sokkal jobb eredményről értekeznénk – sajnos mindketten „lefagytak” a negyeddöntőben. 

De essék szó valami igazán fergeteges mutatóról is: mind a négy fiú ott volt a 16-ban, Dósa és Mihályi a nyolcban is, s mind a négyen nagy skalpokat gyűjtöttek be Franciaországban, úgyhogy a csapatverseny negyeddöntője inkább csak egy rossz nap rossz órájában vívott meccs volt. Hogy valóban így van, ez a négyes biztos, hogy igazolni fogja a jövőben. 

Mint ahogyan a franciaországi Eb magyar szereplőiről is sokat hallunk még, látjuk őket még a dobogón – reményeink szerint közülük többeket akár már Hongkongban, a júliusi világbajnokságon.