Los Angeles 2028: Dolph Lundgren az öttusa nagykövete lesz

2026.06.09. 10:46
null
Dolph Lundgren (Fotó: Getty Images)
Az akcióhős Dolph Lundgren az öttusa nagyköveteként segíti a sportág nemzetközi szövetségét (UIPM) a 2028-as, Los Angeles-i olimpiáig vezető úton.

A svéd születésű színész kapcsolata régre nyúlik vissza a játékok programján 1912 óta szereplő sportággal, 1994-ben főszereplője volt az Öttusa című filmnek, majd az 1996-os atlantai olimpián csapatvezetőként tevékenykedett a hazaiak mellett. Mostani elköteleződésével Lundgren a jelentős változásokon átesett öttusa támogatását vállalta – a UIPM keddi közleménye szerint.

„Évek óta ismerem Dolphot, nem tudnék nála megfelelőbb embert elképzelni, aki megtestesítheti az öttusa átalakulásának történetét – reagált az együttműködés megkötésére Rob Stull, a nemzetközi szövetség amerikai elnöke. – Érti a sportágunkat, tisztában van az olimpiai értékekkel, és az az út, amelyen haladva öttusázóból hollywoodi ikonná vált, több olyan tulajdonságot megjelenít, amely a sportolóinkat jellemzi. Ilyen a sokoldalúság, a rugalmasság és a nyitottság a kihívásokra. Nagyon szórakoztató lesz, hogy velünk tart a 2028-as Los Angeles-i olimpiáig vezető úton.”

„Az öttusa évek óta része az életemnek, ezért is nagy megtiszteltetés, hogy ebben az új szerepkörben újra kapcsolatba kerülhetek ezzel a sportággal – fogalmazott a 68 éves Dolph Lundgren. – Leginkább a fejlődés mozgat meg. Az akadályverseny hihetetlen energiát és atletikus teljesítményt hoz magával, miközben a sportág hű marad az értékeihez, az egyedülálló alkalmazkodóképességhez és a hősiességhez, ami mindig is egyedivé tette. Miután Los Angelesben találkoztam néhány sportolóval, látom, hogy ugyanolyan elkötelezettek és inspirálóak, mint azok az öttusázók, akiket évekkel ezelőtt ismertem. Alig várom, hogy segíthessek az UIPM-nek abban, hogy megismertesse az új közönséggel ezt a csodálatos sportágat, miközben készülünk az olimpia visszatérésére Los Angelesbe.”

 

Legfrissebb hírek

Öttusa: junior Európa-bajnok a Rajncsák Diána, Tamás Botond kettős

Utánpótlássport
2026.07.04. 22:14

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
2026.07.03. 16:49

Egy évvel elhalasztva megnyitották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
2026.07.01. 18:10

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.29. 23:06

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

Öttusa: Kósa Nóra az U17-es után az U15-ös ob-t is megnyerte

Utánpótlássport
2026.06.23. 20:47

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03
Ezek is érdekelhetik