Öttusa-vk: sérüléséből felépülve lépésről lépésre tervez Szép Balázs

2026.06.08. 16:34
null
Szép Balázs (Fotó: Dömötör Csaba)
Izgatottan várja a kedden kezdődő budapesti öttusa-világkupát Szép Balázs, már csak azért is, mert az áprilisi, egyiptomi vk-nyitányt követően sérülés miatt bő másfél hónapot kihagyott.

„Az elmúlt másfél-két hónapom kalandos volt, a kairói világkupa után az egyik edzésen kicsit túlterheltem a vállamat” – árulta el hétfőn az M4 Sporton, a Nemzeti Sporthíradóban Szép Balázs, hozzátéve, hogy részleges ínszalagszakadás miatt az akadálypályán, a medencében és a vívópáston nem edzhetett, előtérbe került a gyógytorna és a fizioterápia.

A csapatban világ- és Európa-bajnok, egyéniben vb-ezüst- és -bronzérmes, Eb-második, a párizsi olimpián tizedik helyezett Szép Balázs beszélt arról is, hogy nagy váltás volt, amikor a lovaglást az akadályverseny váltotta fel.

„Ebben én kicsit lassabban fejlődök, mint a többiek, úgyhogy a felkészülés során erre helyezem a hangsúlyt” – mondta az UTE 26 éves öttusázója.

A sportágban az idén is történtek változások, 200 méter helyett csak 100-at úsznak a versenyzők, a kombinált számban pedig négy helyett öt lövészet van.

„Szerintem mindkettő jó változtatás. A pluszlövészettel izgalmasabbá vált a verseny, a 100 méteres úszás pedig kedvez nekem” – fogalmazott.

Az idei évre vonatkozóan az az elsődleges terve, hogy bekerüljön az Európa-bajnoki, illetve világbajnoki keretbe, amihez szerinte elengedhetetlen, hogy jól szerepeljen a budapesti világkupán. Lépésről lépésre tervez, előbb a selejtezőből próbál továbblépni, majd egy jó körvívással megfelelő alapot teremteni az eredményes szereplésre, ami alapból a döntőbe jutás lenne.

 

Legfrissebb hírek

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
Tegnap, 0:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30

„Sosem mentem a feladatok után, felkértek rá” – Pécsi Gábor 80 éves

Egyéb egyéni
2026.08.28. 07:40

Öttusa-vb: mindhárom magyar női versenyző ott van az elődöntőben

Egyéb egyéni
2026.08.27. 14:43

Öttusa-vb: Koleszár Mihály és Szép Balázs jutott be az elődöntőbe

Egyéb egyéni
2026.08.27. 10:02