Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

2026.07.21. 13:56
null
Fotó: olimpia.hu
Nyílt napot tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínén, amelyen a résztvevők, köztük a magyar küldöttség tagjai, megtekinthették többek között a leendő olimpiai falut az UCLA egyetem kampuszán.

A világ minden tájáról érkeztek a kaliforniai metropoliszba, a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB) – a szervezet honlapja szerint – Fábián László főtitkár, Antal Dénes ügyvezető igazgató, Horváth Noémi sportigazgatósági osztályvezető és Tóth Anita kommunikációs igazgató képviselte.

„A nyílt nap előtt végigjártuk azokat a lehetséges szálláshelyeket, ahol azok az edzők és szakemberek laknak majd, akiknek nem jut hely a faluban, feltérképeztük a MOB támogatóinak és vendégeinek leendő szálláshelyét és Tóth Dávid szövetségi kapitánnyal megnéztük azokat a külső szállásokat, ahol a kajak-kenusok laknak majd, hiszen az ő versenyeik távol lesznek a falutól” – mondta Fábián László, aki elárulta, meglátogatták a helyszínen edzőtáborozó Érdi Mária vitorlázót, akivel ugyancsak egyeztettek a lehetséges szállásokról.

„A fejünkben lassan összeáll a kép, és hamarosan döntéseket is kell hoznunk, hiszen a lehetőségek egyre fogynak. Nagyon fontosnak és hasznosnak ítélem meg a mögöttünk álló napokat” – tette hozzá.

A versenyek 73 százalékát létező létesítményekben rendezik meg 2028-ban, a többit ideiglenes helyszíneken. Utóbbiakon, a beszámoló alapján, egyelőre nyoma sincs az olimpiának. A szervezők ígérete szerint tesztelik majd az összes helyszínt: előbb zárt kapuk mögött, aztán meghívott versenyzőkkel, majd pedig valódi sporteseményekkel, hogy szimulálják, milyen kihívásokkal kell élesben szembenézniük.

Az olimpiai falut a UCLA egyetem kampuszán alakítják majd ki, itt több sportág részére elérhetők lesznek edzéshelyszínek is. Az egyetemi épületeket 11 nap alatt alakítják át olimpiai faluvá a nyitás előtt, és alig több mint két héttel az olimpia után már költöznek is vissza a diákok.

„Az északi és a déli falu között zavartalan lesz az átjárás, sétatávolságra vannak egymástól, ugyanakkor szerencse kérdése is, hogy melyik csapatot milyen épületben szállásolják el – mondta Antal Dénes ügyvezető igazgató. – Van köztük légkondis és légkondi nélküli, fürdőszobás és osztott fürdőszobás - szóval nagyon különbözőek, úgyhogy ezen egyelőre kár gondolkodni, mert nagyon sokfélék a szobák és a kiszolgáló helyiségek egyaránt. A MOB természetesen minden tőle telhetőt megtesz, hogy a magyar sportolók a lehető legjobb helyet kapják.”

A két év múlva esedékes olimpiát 51 helyszínen bonyolítják le, 353 versenyszámban összesen 11 198 sportoló lesz érdekelt. Az ötkarikás játékok küzdelmei 20 napig tartanak majd – a futballtorna már a mínusz negyedik napon kezdetét veszi –, ez rekord, akárcsak a 353 díjkiosztó ceremónia is.

A nyílt napon megerősítették, a 100 dollár alatti jegyek 95 százaléka gazdára talált, és a többiből is nagyon sok – eddig már több mint négymillió belépőt értékesítettek 85 országban. Érdekesség, hogy a legtöbbet Nagy-Britanniában, Kanadában, Mexikóban és Japánban adták el.

 

Legfrissebb hírek

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
Tegnap, 7:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Triatlon: a kirakós minden darabja a helyére került Hamburgban

Egyéb egyéni
2026.07.13. 18:53

Wladár Sándor három aranyérem megszerzésében bízik Los Angelesben

Úszás
2026.07.10. 15:47

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Plusz támogatást nyújt a MOB a szövetségeknek, marad az LA10 program

Egyéb egyéni
2026.07.10. 12:09

Fritsch Róbert: Meg akarom nyerni és meg is nyerem a viadalt!

Birkózás
2026.07.10. 11:10