Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

2026.09.22. 21:45
Fotó: Getty Images
Az MMA, azaz a kevert harcművészet szeretne bekerülni a 2032-es brisbane-i nyári olimpia programjába, a sportág egy finomított, vér- és ketrecmentes változatával.

„Olyan, az olimpiai értékekkel összhangban lévő szabályrendszert fejlesztettünk ki, amelyben középpontba kerül a sportolók biztonsága” – mondta a sportág olimpiai kampányát támogató kínai milliárdos, Gordon Tang, a Nemzetközi Kevert Harcművészet Szövetség (FIMMA) elnöke a Tokióban zajló Ázsiai Játékokon, amelyen az új verzióval debütált a sportág.

Az MMA ugyanakkor egyelőre nagyon messze van az olimpiai szerepléstől, mivel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (MOB) jelenlegi álláspontja szerint nem felel meg az olimpiai sportággá válás kritériumainak és a NOB a sok közül egyik nemzetközi szövetséget sem ismerte még el. A legnagyobb problémát a sportág brutalitása jelenti. Az Ázsiai Játékokon éppen ennek visszaszorítása érdekében nem ketrecben, hanem nyitott küzdőtéren rendezik a meccseket és a sportolók bokszkesztyűben küzdenek. Tokióban két stílusban zajlanak meccsek: a hagyományos a – birkózás, cselgáncs és a brazil jiu-jitsu technikai elemeit ötvöző – grapplinghez hasonlít, a modern változat pedig támadóbb harcmodort igényel.

A FIMMA vezetői bíznak abban, hogy előbb-utóbb képesek lesznek megváltoztatni a NOB álláspontját, emlékeztetve arra, hogy a NOB szeretne az új sportágak felé nyitni. Érveik szerint az MMA világszerte nagyon népszerű, ráadásul rengeteg fiatal szereti, a versenyek rendezése pedig nem igényel speciális, új csarnokokat, a többi küzdősportággal egy helyen le lehet bonyolítani. Tang olyannyira komolyan gondolja, hogy sikerre viszi az olimpiára kerülés ügyét, hogy már korábban és most az Ázsia Játékokon is tárgyalt Kirsty Coventryvel, a NOB elnökével.

 

Legfrissebb hírek

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
1 órája

Ezt is megértük: 182 centis „terminátorral” bunyózott egy influenszer San Franciscóban

Egyéb egyéni
12 órája

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Krokodil? Nem gond! Alkalmas az olimpiai kajak-kenu verseny megrendezésére a tervezett helyszín

Kajak-kenu
2026.09.17. 12:37