A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

2026.10.14. 13:04
null
Fotó: Getty Images
Budapest jó eséllyel indulhat a 2036-os olimpia rendezéséért folyó versenyben Sophie Lorant, a 2024-es párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint.

A francia sportvezető Étienne Thobois vezérigazgatóval együtt a Magyar Olimpiai Bizottság meghívására érkezett Magyarországra, hogy megosszák a rendezéssel kapcsolatos tapasztalataikat.

Magyarország egyik erőssége, hogy Budapest sikeresen megszervezett már számos sporteseményt. A másik, hogy a magyar sportszerető nép, ez nagyon fontos dolog. Az is előny, hogy Budapest valamilyen módon hasonlít Párizsra. A legtöbb létesítmény ugyanis már áll, nagyrészt a Duna környékén, szóval számos erőssége van Budapestnek

 – nyilatkozta Lorant az M4 Sport csatornának.

A párizsi seregszemle vezetői a játékok hosszú távú örökségét is kiemelték. A francia fővárosban az olimpiai falu lakásokká alakult, új sportlétesítmények jöttek létre, javultak a Szajnában a sportolási lehetőségek, és a rendezés a turizmusra és a foglalkoztatásra is jó hatást gyakorolt. Thobois hangsúlyozta a fenntarthatóság jelentőségét, és felidézte, a párizsi játékok célja az előző olimpiákhoz képest a karbonlábnyom felére csökkentése volt.

A rendezési tapasztalatok alapján a legnagyobb kihívások közé tartozik a különböző szereplők támogatásának megszerzése, valamint a lelkesedés fenntartása egy akár tíz éven át tartó projekt során. Thobois szerint az olimpiának nem szabad minden városi problémát megoldania, de megfelelő célok mellett jelentősen hozzájárulhat egy város fejlődéséhez.

A két szakember szerint Budapest számára a meglévő tapasztalatok és adottságok jelenthetik a legfontosabb kiindulópontot, a rendezésről szóló döntésnél pedig azt is mérlegelni kell, milyen fejlődési lehetőségeket nyithat meg az ország számára az olimpia.

Magyarország mellett hat ország – India, Katar, Dél-Afrika, Dél-Korea, Németország és Törökország – jelezte érdeklődését a 2036-os nyári olimpiára és paralimpiára. Az érdeklődőknek november végén kell tájékoztatást adniuk koncepciójukról a NOB illetékes bizottságának, majd jövő márciustól egy stratégiai megbeszéléssorozat következik a NOB végrehajtó bizottságával. A NOB ezután szűkíti a kandidálók számát, és 2028 novembere után célzott tárgyalásokat folytat a kiválasztottakkal. A rendezőről 2029-es közgyűlésén dönt majd a világszervezet.

 

Legfrissebb hírek

Dél-Afrika olimpiai rendezésre pályázna

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:07

Los Angeles 2028: bemutatták a hivatalos szlogent

Egyéb egyéni
2026.10.28. 15:58

Valóságos regény az 1956-os melbourne-i olimpia magyar küldöttségének utazása

Népsport
2026.10.25. 09:37

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
2026.10.15. 14:23

Közel kétharmados a budapesti olimpia támogatottsága a friss közvélemény-kutatás szerint

Egyéb egyéni
2026.10.07. 17:51

A BOM csatlakozik a MOB olimpiai kezdeményezéséhez

Egyéb egyéni
2026.10.07. 10:45

Olimpia 2036: Gyulay Zsolt kérte, hogy tárgyalják meg a MOB koncepciójavaslatát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 16:19