A BOM csatlakozik a MOB olimpiai kezdeményezéséhez

2026.10.07. 10:45
null
Fotó: AFP
A Budapesti Olimpia Mozgalom (BOM) működését biztosító BOM Alapítvány csatlakozik a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) azon kezdeményezéséhez, hogy a kormány és a főváros mihamarabb tűzze napirendre a 2036-os olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének lehetőségét, és tárgyalja meg a MOB erre vonatkozó koncepciójavaslatát.

A BOM szerdán közleményben reagált arra, hogy kedden a NOB hivatalosan bejelentette Magyarország részvételét a 2036-os olimpiai helyszínválasztási folyamatot megelőző, úgynevezett tájékozódási folyamatban. Majd Gyulay Zsolt MOB-elnök kezdeményezte, hogy Budapest főpolgármestere és a magyar kormány közösen tekintse át a 2036-os olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét. Egyúttal levélben kérte, hogy a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) idén ősszel tárgyalja meg a MOB koncepciójavaslatát.

A BOM Alapítvány üdvözölte az FKT újjáalakulását, mert – mint a közleményben hangsúlyozta – az fórumot biztosít a kormány és a főváros közötti együttműködésnek a Budapest jövőjét meghatározó nagy fejlesztések tekintetében, így az FKT munkája elengedhetetlenül fontos a budapesti olimpia felé vezető út szempontjából is.

„A 2036-os olimpia nem önmagáért való cél. Budapest és az ország fejlődésének legfontosabb katalizátora lenne a következő tíz évben, valamint a legnagyobb nemzetgazdasági és országfejlesztési vállalkozásunk a főváros második világháborút követő újjáépítése óta. A 130 éve tartó magyar olimpiai sikerek arra köteleznek mindannyiunkat, hogy ezt az ügyet végre alaposan körbejárjuk” – idézte a közlemény Szalay-Berzeviczy Attilát, a BOM Alapítvány elnökét.

A szervezet abban is elkötelezett, hogy a NOB „első kötelező érvényű döntéséig a MOB-bal közösen a következő csaknem két évben széles körű társadalmi párbeszédet és edukációt folytasson a nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének koncepciójáról és gazdasági hatásairól”. A szervezet úgy látja, hogy az üggyel kapcsolatos végső döntést csak erős társadalmi egyetértés birtokában szabad meghozni.

Az alapítvány Gyulay Zsolt MOB-elnökhöz hasonlóan külön kiemelte, hogy a jelentkezési folyamat jelenlegi konzultációs szakasza nem jár semmiféle kötelezettségvállalással, és a novemberben a NOB részére prezentálandó koncepció nem minősül kötőerővel bíró olimpiai pályázatnak.

Magyarországnak 2028-ban kell meghoznia a végső döntést arról, hogy valóban szándékozik-e megrendezni a 2036-os nyári játékokat, és az ország kész vállalni az ehhez szükséges kötelezettségeket és garanciákat

– húzta alá közleményében a BOM.

Magyarország mellett hat ország – India, Katar, Dél-Afrika, Dél-Korea, Németország és Törökország – jelezte rendezési szándékát a 2036-os nyári olimpiára és paralimpiára. Magyarország Budapestet jelölte meg központi helyszínként.

A jelentkezőknek novemberben kell bemutatniuk pályázatukat a NOB illetékes bizottságának, majd jövő márciustól egy stratégiai megbeszéléssorozat következik a NOB végrehajtó bizottságával. A NOB aztán szűkíti a kandidálók számát és 2028 novemberében célzott tárgyalásokat folytat a kiválasztottakkal. A bizottság közben egyeztet a pályázókkal a 2040-es és 2044-es játékokról is.

A rendezőről 2029-es közgyűlésén dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

 

Legfrissebb hírek

Emlékoszlopot állítanak a magyar olimpiai bajnokok tiszteletére

Tenisz
2026.10.22. 12:52

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04

Afrika először – hamarosan útra kelnek ifjú olimpikonjaink Dakarba

Egyéb egyéni
2026.10.09. 11:31

LA 2028: országúton, a hegyi és a BMX szakágban remél kvótát a Magyar Kerékpáros-szövetség

Kerékpár
2026.10.08. 15:23

Közel kétharmados a budapesti olimpia támogatottsága a friss közvélemény-kutatás szerint

Egyéb egyéni
2026.10.07. 17:51

Olimpia 2036: Gyulay Zsolt kérte, hogy tárgyalják meg a MOB koncepciójavaslatát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 16:19

Brisbane 2032: a szervezőket nem zavarja, hogy idő előtt megismerte a világ a logókat

Egyéb egyéni
2026.10.05. 19:44