Már csak az olimpiai arany hiányzik – interjú Salim Omar Gergellyel

– A májusi Eb előtt járt Magyarországon, azelőtt mikor volt hazánkban?
– Úgy emlékszem, tavaly októberben,  de ha van rá lehetőségem, jövök – válaszolta a Nemzeti Sportnak a 23 éves Salim Omar Gergely, világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpikon, aki a napokban családjával Budapesten tréningezik. – Szeretek ide jönni, meglátogatni a rokonságot, és találkozni a válogatottbeli csapattársakkal.

– Ilyenkor mit mond indulás előtt? Megyek haza, vagy megyek Magyarországra?
– Mindkettőt, attól függ, kivel beszélek. Kétezertizenkilenc óta Magyarországot képviselem a világversenyeken, azóta sok új barátot szereztem. 

– A hétfői sajtónyilvános edzésen húga, a 17 éves Kamilah „ellopta a show-t”, mert bejelentette, elindul a 3000 méteres akadályfutásban az augusztusi, Eugene-ban esedékes U20-as atlétikai világbajnokságon.
– Elképesztő a csajszi! Nincs hozzá hasonló, a munkamorálja, a sokoldalúsága, a tehetsége, szerintem egy éve nem hagyott ki edzést. Rám is azt mondják, tehetséges vagyok, de irigység és elfogultság nélkül mondom, ő nálam is tehetségesebb.  Ha valaki, ő képes arra, hogy atlétikában is sikeres legyen, sőt, megkockáztatom, párhuzamosan mindkét sportágban.

– Figyelemmel követi a labdarúgó-világbajnokságot?
– Természetesen. Tudta, hogy nagyapám remek futballista volt? Sajnos Magyarország megint nem jutott ki a vébére, így tiszta szívből nem szurkolok senkinek, de a franciák lenyűgöznek, hihetetlenül tehetséges és minőségi csapatuk van.

– Ha már labdarúgás: néhány éve alkalma nyílt megismerkedni a korábbi svéd klasszissal, Zlatan Ibrahimoviccsal. Milyen emlékei vannak róla?
– A televízión keresztül lehet, hogy arrogánsnak, nagyképűnek tűnik, sokan ezt is gondolják róla, de minden, amit a sporttal kapcsolatban mond, megállja a helyét. Sok jó tanácsot kaptam tőle, főleg az egó kezeléséről. Amikor kamerák nélkül egy tornateremben beszélgettünk, edzettünk, megmutatkozott a lenyűgöző személyisége, szerénysége, sokat tanultam tőle. Futballban szupersztár volt, tekvandóban tehetségesnek mondanám, főleg ahhoz képest, milyen keveset tréningezik. Édesapám a mai napig kapcsolatban áll vele, én pedig a fiaival.

– Mi a véleménye sportága új szabályairól? Például az egyik legfontosabbról, hogy a forduló, pörgő rúgások technikai pontjai ezentúl a rúgás pontszámának felelnek meg, tehát duplázódnak.
– Bármit is gondolok, nem számít, el kell fogadnom. Alkalmazkodni kell, ebben pedig elég jó vagyok. Ami bizarr, hogy gyakoriak a változások, volt már olyan, hogy egy hónappal a változtatás után jött egy újabb, de remélhetőleg az olimpia előtt végleg stabilizálódik a szabályrendszer.

– Los Angelesben, a következő ötkarikás játékok városában él – mekkora pluszmotivációt jelent ez önnek?
– Nem mondanám, hogy nincs jelentősége, de túlzásba sem esnék. Világ- és Európa-bajnok vagyok, az olimpiai arany hiányzik a teljes kollekcióhoz, aminek megszerzése a célom. A következő olimpiára remélhetőleg Kamilah és öcsém, Shariff is kvalifikálja magát, a nagy álom, hogy mindhárman dobogóra állunk kétezerhuszonnyolcban. 

– Az idei Európa-bajnokságon tíz másodpercre volt a döntőtől, az elődöntőben a francia Cyrian Ravet ellen 17–16-ra vezetett, de kikapott. Mennyire volt fájdalmas a vereség?
– Abban a pillanatban, amikor vége lett a mérkőzésnek, szomorú és csalódott voltam. Háromszoros aranyérmesként érkeztem Münchenbe, óriási eredmény lett volna egymást követő negyedik alkalommal Eb-győztesnek lenni, olyan eredmény, ami sportágtörténeti jelentőségű. Nagyon szerettem volna nyerni, de őszintén mondom, másnapól már elfogadtam, hogy így történt, mert minden tőlem telhetőt megtettem a felkészülés során, tudásomhoz mérten jól küzdöttem, ám apróságok az ellenfelem javára döntöttek. Időnként  ebben a sportágban is szükség van a sikerhez egy kis szerencsére, nekem most nem volt. No és most lett egy másik színű érmem is…

– Egy ideje a honi szövetség biztosít a versenyzők számára sportpszichológust. Ön is él ezzel a lehetőséggel?
– Igen. A korábbi válogatott röplabdázó Józsa Zsuzsannával dolgozunk együtt, ha Magyarországon tartózkodom, személyesen beszélgetünk, Los Angelesből videóhívással. Sokat segít, nagyszerű szakember. Tudja, néha vicces, hogy egyes területekkel kapcsolatban kiderül, átéltem és jól feldolgoztam bizonyos eseményeket. Főleg azért segít, mert a beszélgetések, elmesélések közben jövök rá, mit kellett volna csinálnom, vagy mit nem csináltam jól. Rendkívül hasznosak ezek a foglalkozások. 

– Nyilván már az olimpiai kvalifikáció van fókuszban.
– Itt is változtak a szabályok. A párizsi olimpia után úgymond pihenő időszak következett, ami két évig tartott. Júniustól elkezdődött a pontgyűjtés, ez jövő decemberig tart, az olimpiai ranglista első öt helyezettje ott lesz a versenyen. Ez a direkt kvalifikáció, ezután jönnek a kontinentális kvalifikációs viadalok, földrészenként területenként kettő. Néhány hónappal az olimpia kezdete előtt rendezik a Grand Slamet, amelyről csak a győztes jut ki. Súlycsoportonként tizenhat versenyző szerepelhet a játékokon, néha tizenhét, ha osztanak szabadkártyát, elsősorban a menekülteknek. Borzasztó nehéz a kvalifikáció. Vannak versenyek, amelyekre muszáj elmenni, mert ha nem mész, nem szerezhetsz pontokat, amit nem engedhetsz meg magadnak. 

– Az olimpián az ön súlycsoportjában, 63 kilogrammban nem versenyeznek, csak 68 kilogrammban. Felmegy?
– Ez a terv. Lehet nehéz is, én is azt hittem, de néhány hete egy ausztráliai versenyen felmentem, és egyáltalán nem volt gond, a döntőbe jutottam, s erősnek éreztem magam. Többen odajöttek hozzám, akik ötvennégy kilóban is láttak versenyezni, és azt mondták, mindegy, melyikben indulsz, te vagy a legerősebb.