Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként 23. lett a vb-nagydöntőben

Lehmann Csongor a 6. helyről várhatta a pontevedrai nagydöntőt a férfiak között. Jelenlegi legjobb triatlonosunk számára a vasárnapi futam tétje az volt, hogy sorozatban a negyedik szezonban is a legjobb tízben végez-e a világbajnoki sorozatban. Nagyon szoros volt az állás pont mögötte a táblázaton, így a legjobbját kellett volna nyújtania hozzá ezen az embert próbáló pályán.
Dévay Márk karrierje legjobb WTCS-eredménye (Karlovy Vary 6. hely) után az összetettben elfoglalt 19. helyén szeretett volna tovább javítani. Jó formában várhatta a zárást, így bizakodhatott az este hatos start előtt.
Pontevedra belvárosa megtelt rajongókkal, óriási hangulat uralkodott a hét csúcspontján. A világ legjobbjai között négy magyarnak szurkolhattunk. Kropkó Mártonnak a tavaszi sérülése miatt az idény érdemi részét teljesen ki kellett hagynia, most tért vissza. Kiss Gergelynek néhány nyári versenyén nem volt szerencséje, így reménykedtünk benne, hogy Fortuna végre az ő oldalára áll.
Kropkó Márton és Dévay Márk úszott a legjobban a klasszisokkal teli mezőnyben, így a pontonon leszakadó kijárati lépcső őket zavarta meg a legkevésbé. A két versenyző a bringán tagja volt a 11 tagú élbolynak, melynek tagjai a futást kb. félperces előnyből kezdhették meg.
Kőkemény pályán kellett bringázni, majd futni is a mezőnynek; a sérülése után visszatérő Kropkó sokáig jól tartotta a hátulról felzárkózók tempóját, végül az őrült iramban egy pozícióval a 23. helyen végző, idén végig jó formában lévő Dévay mögött ért be a célba.
„Nehéz Karlovy Vary után regenerálódni, ez két héttel később volt hozzá képest, ami soha nem a legkönnyebb helyzet – mondta a célba érkezést követően Dévay Márk. – Három éve ugyanitt volt a vébé, ugyanígy a csehországi forduló után, akkor semmi erőm nem volt, ki is álltam. Most jobban éreztem magam, az úszáson erős voltam, mégis, kicsit elkapattuk magunkat elöl. A bringa nagyon nehéz volt, dolgoztunk kőkeményen, de nagyon nehéz volt a pálya. Rengeteg fekvőrendőr, köztük éles kanyarokkal, emelkedővel. Semmi pihenés nem volt benne. Majd jött egy háromkörös futás, benne négyszáz méter szinttel. Relatíve jó eredmény, nem volt ez rossz zárásnak, hogy mennyit dolgoztunk azért a nagyon kevés különbségért.”
Lehmann sajnos már az úszás után is hátrébb jött ki a vízből, részben a ponton kijáratával történtek miatt, majd kerékpáron leszakadt a harmadik üldözőcsoporttól és a bringa felénél kiállt a versenyből. Klubtársa, Kiss szintén óriásit küzdött, és az első vb-döntőjében a 43. lett.
A győzelemért az ausztrál Matthew Hauser és a portugál Vasco Vilaca vívott a célvonalig tartó öldöklő párharcot, a versenyt végül Hauser nyerte meg, de az összetett pontversenyt és ezzel a világbajnoki címet elveszítette. A triatlonsport legújabb világbajnokát Vasco Vilacának hívják!
TRIATLON VILÁGBAJNOKI SOROZAT, NAGYDÖNTŐ, PONTEVEDRA
Férfiak: 1. Matthew Hauser (Ausztrália) 1:39:31 óra 2. Vasco Vilaca (Portugália) 1:39:31, 3. Alex Yee (Nagy-Britannia) 1:39:35, …23. Dévay Márk 1:42:05, 24. Kropkó Márton 1:42:11, …43. Kiss Gergely 1:45:19, Lehmann Csongor nem ért célba

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Mocsári Bence néhány másodpercre volt a vb-dobogótól

Szalai Fanni: Nagyon sokat álmodtam erről a pillanatról

Triatlon: Szalai Fanni az új junior-világbajnok!




