Asztalitenisz: nyolc magyar játékos utazik a ljubljanai Eb-re

SZ. M.SZ. M.
2026.10.06. 15:53
null
Az elmúlt időszak eredményei alapján András Csaba jó formában várja az Eb-t (Fotó: WTT)
Harczi Zsolt szakmai igazgató megnevezte azokat a játékosokat, akik a vasárnap kezdődő ljubljanai egyéni Európa-bajnokságon képviselik a magyar színeket.

 

Az asztaliteniszezők 2026-os egyéni Európa-bajnokságának a szlovén főváros, Ljubljana ad otthont, a verseny október 11-én kezdődik a döntőkre pedig egy héttel később, október 19-én kerül sor. Férfi és női egyesben a tavalyi csapat Európa-bajnokság végeredménye határozta meg az indulók számát, így a 9–16. helyen záró női csapatunk négy, a 19–20. helyen férfi együttesünk három kvótát szerzett az idei kontinenstornára. Ennek ellenére négy férfijátékosunk utazik Ljubljanába, ugyanis Varga Botondra vegyes párosban számít a szakvezetés.

Ami a válogatott összetételét illeti, nincs meglepetés a névsorban, talán csak Lei Balázs hiánya tűnhet fel. Amint azt Harczi Zsolt szakmai igazgató elmondta, Lei sikeres rehabilitáción van túl, már játszik is a német másodosztályban, s biztos benne, hogy a későbbiekben még lesz lehetősége a bizonyításra. Ami pedig a reményeket illeti, Harczi Zsolt abban bízik, lesz vagy lesznek olyan számok, ahol éremért küzdhetnek a mieink.

A ljubljanai egyéni Európa-bajnokságon öt számban – férfi és női egyes, férfi és női páros, vegyes páros – avatnak bajnokot. Magyar versenyző legutóbb 2021-ben (ami egyébként a 2020-as Eb volt) végzett dobogós helyen, akkor az Ecseki Nándor, Szudi Ádám páros bronzéremmel tért haza Varsóból.

A ljubljanai Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatott:
Férfiak
Egyes: András Csaba (világranglista: 52.), Szudi Ádám (205.), Szántosi Dávid (228.)
Páros: András Csaba, Szudi Ádám; Szántosi Dávid, Milo de Boer (magyar, holland)

Nők
Egyes: Nagy Rebeka (284.), Dohoczki Nóra (300.), Nagy Judit (367.), Pétery Johanna (–)
Páros: Nagy Rebeka, Nagy Judit; Dohoczki Nóra, Pétery Johanna

Vegyes páros: Szántosi Dávid, Nagy Judit; Varga Botond, Dohoczki Nóra

 

Legfrissebb hírek

Az ígéret, az ellentét és a ketyegő óra – Szűcs Miklós publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.10.19. 23:16

Asztalitenisz, egyéni Eb: francia és lengyel, szlovák közös arany a párosoknál

Egyéb egyéni
2026.10.17. 21:11

Ljubljanai lejtmenet – interjú Harczi Zsolttal az asztalitenisz Eb magyar mérlegéről

Egyéb egyéni
2026.10.17. 16:22

Asztalitenisz, egyéni Eb: német aranyérem vegyes párosban

Egyéb egyéni
2026.10.16. 21:44

Negyvenhárom év korkülönbség az asztalitenisz Eb egyik nyolcaddöntőjében

Egyéb egyéni
2026.10.15. 19:26

Asztalitenisz, egyéni Eb: szinte még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért…

Egyéb egyéni
2026.10.14. 16:57

András és Szudi maradt talpon a magyarok közül az asztalitenisz egyéni Eb-n

Egyéb egyéni
2026.10.13. 22:38

80 éves lett az Ormai-birodalom ékköve

Egyéb egyéni
2026.10.13. 07:38