Kropkó Márta Edmonton után Pekingben is ezüstérmes a triatlon-világkupában

Nem kegyelmezett az időjárás Pekingben a triatlonosoknak, akiknek a világkupa-sorozat szombati fordulójában szakadó esőben kellett helyt állniuk. Az őszies körülmények közepette Kropkó Márta hamar az élre állt úszásban, a depózásra néhány másodperces előnyt szerzett mindenki mással szemben.
A vizes úton óvatos 40 kilométeres kerékpározás következett, hat tagú élcsoport állt össze az első körben. Mivel senki sem szerette volna összetörni magát, ezért senki sem tudott felzárkózni a jól összedolgozó Kropkóék csoportjára, akik egy perc előnnyel szállhattak le a bringáról.
Márti a futás első, 2.5 kilométeres körében jó tempót futott, a kínai Lin Hszin-jün kívül mindenkit – közte a T100-as világbajnok Kate Waught-t is – sikerült leszakítania. Ahogyan teltek a kilométerek, úgy vált egyértelművé, hogy kettejük között hajráverseny fogja eldönteni az olimpiai távú viadalt. A hazai versenyző nagyjából két perccel a vége előtt támadott, az erőfeszítéseinek meglett az eredménye, megnyerte a futamot.
A 23 éves Kropkó Márta mindent megtett a győzelemért, és a második hellyel sem lehet elégedetlen. Nehéz körülmények között is megmutatta, hogy 2026-ban szintet lépett: Edmonton után ismét ezüstérmes lett a világkupában, a vb-sorozatban szerzett két Top 10-es eredménye és a nagydöntőben látott formája szintén nagy előre lépést mutat.
„Jó érzés volt újra versenyezni, eredetileg nem volt a terveim között, hogy Pekingbe jöjjek, de feledtetni szerettem volna a vb-nagydöntő csalódását. Úgy voltam vele, hogy itt az idő revánsot venni! Bizonyítani szerettem volna, hogy egyetlen hiba nem határoz meg engem. Úgy gondolom, hogy őszinte versenyzést mutattam be, az úszás után vezettem, majd Kate Waugh-val és Brea Roderickkel sokat tettünk a szökés sikeréért. Egy perc volt az előnyünk a futásra, mindent beleadtam, de nem láttam valami sokat, az esős körülmények közepette a kontaktlencsémmel gondok akadtak” – mondta a célba érkezést követően Kropkó Márta.
Horváth Karolina is biztatóan szerepelt, a legjobb tíztől csupán nyolc másodperccel lemaradva a 12. helyen végzett. Az úszás után fél perc hátrányba került, majd végig az üldözőcsoportban tekert, hogy aztán a legjobb 2026-os vb-eredményét érje el.
A férfiak futamában Kropkó Márton úszott a legjobban, Dévay Márk és Kiss Gergely szintén az élmezőnyben pattanhatott fel a kerékpárra. Az ítéletidőben több mint egy tucat triatlonos tekerhetett az élen, a leszállásnál Dévay és Kropkó mellett Kovács Gyula is ott volt az első sorban. Kiss sajnos nagyjából féltávnál feladni kényszerült a versenyt.
A második depózásra Dévay ért oda elsőként, aki hamar a lábaira kapta a futócipőjét. Kropkónak ez egy kicsit több időbe telt, de hamar utolérte honfitársát. Csupán ketten tudtak erősebb 10 kilométert futni, mint a 21 éves fiatal, 30:23-as kiemelkedő idejének köszönhetően a negyedik helyen ért célba. Hosszan tartó sérüléséből felépülve nővéréhez, Mártához hasonlóan ő is jó formában várhatja a novemberi chilei vk-fordulókat.
Dévay Márk egy hosszú és kimerítő versenyszezon végén a 20. helyet szerezte meg, a szintén sérülésből visszatérő Kovács Gyula a 28. lett. Bicsák Bence a mezőny hátsó részében teljesítette az úszást, így csak egy hátsóbb kerékpáros csoportba tudott beállni. Kétszeres olimpikonunk kerek 33 perces futással a 37. helyen végzett.
Triatlon-világkupa, Peking
Nők: 1. Lin Hszin-jü (kínai) 2:00:33 óra, 2. KROPKÓ MÁRTA 2:00:38, 3. Kate Waugh (brit) 2:01:28, …12. Horváth Karolina 2:02:42
Férfiak: 1. Max Studer (svájci) 1:48:22 óra, 2. Csang Hszi-zsuj (kínai) 1:48:31, 3. Alberto González García (spanyol) 1:48:39, 4. Kropkó Márton 1:48:48, …20. Dévay Márk 1:50:04, …28. Kovács Gyula 1:51:03, …37. Bicsák Bence 1:53:17, Kiss Gergely nem ért célba

Világkupát nyert Japánban a paratriatlonos Mocsári Bence

A hónap utánpótlásedzője: szeptember jelöltjei

Triatlon-vk: a legjobb tízben a magyar mixváltó Rómában





