Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2026.11.08. 23:07

„Rettegés és káosz az Örs vezér terén” – harsogta néhány napja a bulvárlap címe, miután öltönye miatt belekötött a zuglói polgármesterbe egy agresszív férfi a mexikóvárosi bűntanyák világát idéző, hírhedt aluljáróban. Együtt tudtam érezni szegény kerületvezetővel. Nem mintha gyakran korzóznék öltönyben, nyakkendőben fővárosunk földalatti színterein, de az „Örs” alvilági bugyraiban járva mindig elképedek azon, hogy miként őrizhette meg öreguras eleganciáját Móré Imre ebben a romantikamentes, koszlott, züllött környezetben. Az idén áprilisban, 95 évesen elhunyt egykori MTK-futballista, svédországi sikeredző ugyanis minden áldott nap keresztülsétált az inkriminált aluljárón, Pillangó utcai lakótelepi otthonából indulva kötelező programként tette meg másfél órás körútját. Mindig ugyanabban az időben, mindig ugyanazon az útvonalon, mindig ugyanazokat a szédelgő-hangoskodó alakokat kerülgetve. Mint valami régi időkből itt felejtett, fehér kesztyűs, sétapálcás, derűs mosollyal lépdelő nemesúr a 21. századi arctalanok stresszgörcsös tébolydájában.

Belső harmóniája, karakteres egyénisége, sugárzó életigenlése mellett volt Imre bácsinak még egy lényeges tulajdonsága, amely nélkül semmi esetre sem lehetett volna egy letűnt kor utóhírnöke: rendkívül sokáig élt. Hosszú életének egyik titka pedig éppen az Örs vezér tere aluljárójának napi átszelése volt, a világos, tiszta, kordában tartott életrendjét meghatározó, környéket bejáró napi séta. Illetve pontosítani kell a fogalmat, hiszen nem séta volt az, hanem gyaloglás. Nem kényelmes poroszkálás, sokkal inkább ütemes haladás, szívet, tüdőt, izmot, ízületet, sejtrostokat edzésben tartó tréning. 

De talán mindenki jobban jár, ha az efféle egészségügyi bölcselkedést nem a rohangáló újságírók kusza életét élő riporter szolgáltatja, hanem vérbeli szakember. Például dr. Apor Péter, a belgyógyászat, a sportorvoslás és a kardiális rehabilitáció aranydiplomás szakorvosa, aki 16 évig vezette a Svábhegyi Gyermekgyógyintézetben a pulmonológiai rehabilitációs és cystás fibrózis osztályt, korábban a Testnevelési Főiskola Kutatóintézetének osztályvezetője, majd tudományos igazgatóhelyettese volt, a fittségvizsgálat és tanácsadás úttörője. És nem mellesleg rendszeres gyalogló, aki 2024-ben, 88 évesen adott interjújában beszélt nekünk napi egyórás kötelező „menéséről”, miközben az egészségükre figyelő Nemzeti Sport-olvasóktól megengedően csak saját adagja felét kérte: „Érdemes rászánni magunkat legalább heti ötször minimum harmincperces, mérsékelt-közepes intenzitású testmozgásra. Ha 4-6.5 kilométer per órás sebességgel haladunk, azaz élénken szedjük a lábunkat hosszú lépésekkel, egy óra alatt 280-450 kalória izommunkát végzünk. Heti öt alkalommal összejön 2000 kalória, és ha még néhány száz kalóriát elégetünk izomfejlesztő gyakorlatokkal, megtettük az egészségünkért azt, ami elvárható.”

Ha visszagondolok az elmúlt években folytatott beszélgetéseimre magas kort megélt sportemberekkel – például az idén 100 éves Egri Zsuzsanna balettművésszel, a 88 éves Pajor István síbajnok-hegymászó-sportveteránnal vagy a 2019-ben, 93 évesen elhunyt Szoboszlay Miklós futballkapussal –, az érintettek tökéletesen egybehangzó megfejtése volt a „Mivel tartja magát karban?” kérdésre a mindennapokat szabályozó, fegyelmezett testmozgás. Bár a testmozgás szónál irritálóbbat, semmitmondóbbat nehéz leírni egy sportújságban, most mégis maradéktalanul visszaadja a korelnökök általános tapasztalatát, hiszen a fő parancs mégiscsak ez: mozgatni kell a testet. Gyalogolni, gyalogolni, gyalogolni…

De van még ennél is egyszerűbb útmutató ahhoz, hogy miként legyünk százévesek. Amikor a Népsport 1969-ben felkereste a második évszázadába lépő Schäffner Béla egykori versenylovaglót, a Budapesti Lovas Egylet 1890-es évekbeli (!) vezetőjét Lövőház utcai lakásán, az interjúalany mélyen az újságíró szemébe nézett, és megsúgta neki titkát: „Nem kell meghalni!” 

Na, persze, könnyű azt mondani! Annyian megpróbálták már, aztán lám, mi lett mindig a vége… Nem sokkal azután, hogy Schäffner úr elfújta századik gyertyáját születésnapi tortáján, újabb témába vágó cikkel jelentkezett a sportlap. Az Amtliche Sport-Mitteilungen tanulmányára hivatkozva közölte 1969-ben szociológusok, demográfusok jóslatát a 2000 utáni nemzedék kilátásairól: „A holnap emberének élete három részre oszlik. Az első harmadot a képzésnek szentelik, ez körülbelül a 30. évig tart. A második életszakasz a hivatás szolgálatában áll és valószínűleg 25 évig tart majd. Ezután következik az élet harmadik szakasza; a képzés és a hivatás után az aktív pihenés korszaka. Az embernek ebben a szakaszban lesz valóban ideje és alkalma arra, hogy mentesen azoktól a kötelezettségektől, amelyek a fiatalabbakat terhelik, anyagi érdekeinek veszélyeztetése nélkül a maga érdeklődési területével foglalkozzék, kedvteléseinek hódolhasson.”

Ha valaki az idősebbek közül netán nem ismerne rá saját tündérvilágára, tudja be a hajdani derék kutatók tévedését a hatvanas évek virágszirmos, délibábos hippiálmainak. Mellesleg Seneca üzeni az ókorból: „Öleljük hát az öregséget szívünkre és szeressük: tele van gyönyörűséggel, ha élni tudunk vele!” És ne is feketítsük el túlzottan a valóságot, Magyarország mintegy kétmillió 65 pluszos lakosa közül akadnak azért jó néhányan, akik tényleg érzik és élvezik a tisztes kor áldásait, az alkonyi fényeket. 

Az ő különleges szolnoki csoportjuk az úgynevezett Tiszaparti Baráti Kör is, amely október 17-én ünnepelte csendes, meghitt összejövetellel az ötvenedik évfordulóját. A csendes, meghitt összejövetel ez esetben a szolnoki Jászkun Volán Zrínyi utcai sporttermében vívott heves pingpongcsatákat jelentette, a bőven nyugdíjas éveiket taposó hölgyek és urak ugyanis szenvedélyes asztalitenisz-társaságot alkotnak. Az 1976-os alapítás mozzanata Gombkötő Béla nevéhez fűződik, akit akkoriban bíztak meg a városi nyomda vezetésével, és aki szerepkörét kibővítve nemcsak a nyomdagépek mellett mozgósította kollégáit: a szedővessző mellett az ütőnyél, a betűszekrény mellett a hálótartó, a nyomósajtó mellett az élvédő használatát is elterjesztette. A hetvenes évekre visszanyúló pingpongbarátság azóta is töretlen, a fáradhatatlan szolnoki műkedvelők azóta is időről időre összejárnak, hogy ütővel a kézben, az asztal mögött ápolják múltjukat, jelenüket és jövőjüket. 

Ha meg valaki korukat firtatná, talán ki is kérnék maguknak: nem öregek ők, csak antik tinédzserek!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
Tegnap, 23:13

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
Tegnap, 6:48

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.11.05. 23:19

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
2026.11.04. 23:37

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2026.11.03. 23:21

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 23:13

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 23:47

CR7 kálváriája – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2026.10.30. 23:45