Formula–E: Günther először a pole-ban az indonéziai időmérőn

Vágólapra másolva!
2023.06.03. 07:01
null
Günther várhatja az élről a piros lámpák kialvását Jakartában (Fotó: DPPI)
Maximilian Günther szerezte meg a pole pozíciót a Formula–E indonéziai hétvégéjének első időmérőjén. Mögötte Jake Dennis és Pascal Wehrlein zárt, míg az első ötös sorát Jean-Éric Vergne és Stoffel Vandoorne tette teljessé. 

 

 

Négyhetes szünet után a Formula–E mezőnye Jakartába utazott, ahol közép-európai idő szerint péntek hajnalban az első szabadedzéssel vette kezdetét a dupla hétvége programja. A leggyorsabb Maximilian Günther volt, mögötte Edoardo Mortara és Stoffel Vandoorne érkezett, míg az egyéni összetettet vezető Nick Cassidy a tizenhetedik pozícióban nyitott.

Günther a második gyakorláson is megtartotta az első helyet, mögé Jake Dennis és Sam Bird zárkózott fel, míg Cassidy ezúttal is kicsúszott a top 10-ből, és a tizenharmadik idővel hangolt a kvalifikációra.

Noha a vb-éllovas határozottan előrelépett, ez nem volt elég, és már a csoportszakaszban búcsúznia kellett, miután két ezreddel lemaradt a továbbjutásról. Az A-csoportban Dennis volt a leggyorsabb, mellette Stoffel Vandoorne, Jean-Éric Vergne és Robin Frijns, míg a B-csoportból Günther, az összetettben második Pascal Wehrlein, René Rast és Mortara kvalifikálta magát a negyeddöntőbe.

 

Először a DS Penske versenyzői, Vergne és Vandoorne csaptak össze, a házi csatában a francia kerekedett felül. Utánuk Frijns és Dennis következett, közülük brit bizonyult a gyorsabbnak, majd Rast és Wehrlein, valamint a Maserati-pilóták csatája következett. Előbbi párharcból Wehrlein, míg utóbbiból Günther menetelt tovább.

Az elődöntőben először Vergne és Dennis, majd Wehrlein és Günther harcolt a döntőbe jutásért, ahová végül Dennis és Günther biztosította be a helyét. A pole pozíciót a hétvége eddigi valamennyi szakaszában leggyorsabb német szerezte meg, így ő várhatja az élről a piros lámpák kialvását. Mellőle a végső összecsapásban 341 ezreddel alulmaradó Dennis rugaszkodhat el, míg a második sorból Wehrlein és Vergne kezdheti meg a futamot.

Az ötödik Vandoorne lett, majd Mortara, Frijns, Rast, Nico Müller, illetve Cassidy zártja az első tízes sorát.

Folytatás 10 órakor a versennyel.


Legfrissebb hírek

Formula–E: brit uralom a második dzsiddai versenyen: Rowland nyert Barnard és Hughes előtt

Egyéni
2025.02.15. 19:11

Formula–E: jól taktikázott a Nissan – Rowland nyert Mexikóban

Egyéb autó-motor
2025.01.11. 22:18

Formula–E: Wehrlein a leggyorsabb a mexikói időmérőn

Egyéni
2025.01.11. 18:11

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

Formula–E: Evans nyert, Wehrlein hatalmasat bukott a kaotikus brazíliai idénynyitón

Egyéb autó-motor
2024.12.07. 20:12

Formula–E: Wehrleiné a pole pozíció a brazíliai szezonnyitón

Egyéni
2024.12.07. 15:23

FORMULA–E, 2024–2025 – MENETREND, MEZŐNY

Egyéb autó-motor
2024.12.06. 19:40

Rekordokat dönt a Formula–E nézettsége

F1
2024.09.11. 12:17
Ezek is érdekelhetik