Birkózó-vb: Szabó László a 16 közé jutott Oslóban

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.10.07. 12:56
null
Szabó László a nyolcaddöntőre készülhet (Fotó: Török Attila, 2019)
A kötöttfogásúak 82 kilogrammos kategóriájában szereplő Szabó László magabiztos győzelemmel bejutott a nyolcaddöntőbe az oslói birkózó-világbajnokságon.

A csütörtöki versenynap első magyar fellépőjének, Lévai Tamásnak a sikere után a vb- és Európa-bajnoki érmes Szabón volt a sor, hogy kivívja a helyét a 16 között, amihez a dél-koreai Sin Bjong Csojt kellett legyőznie.

A 30 éves kötöttfogásúnak nem jelentett gondot ázsiai riválisa, aki ellen hat percet töltött a szőnyegen, de tulajdonképpen alig másfél perc alatt végzett, ugyanis az ellenfél intése után (1:0) háromszor is megpörgette (7:1), a folytatásban pedig könnyedén őrizte meg hatpontos előnyét.

Az UTE versenyzője a következő körben a török Burhan Akbudakkal csap össze.

Szabó és a szintén nyolcaddöntős Lévai Tamás (77 kg) mellett csütörtökön még az idei Eb-n harmadik Fritsch Róbert (72 kg) lép szőnyegre, aki rögtön a 16 között kezd.

Legfrissebb hírek

Losonczi Dávid: Pluszterhet nem tennék magamra, elkövettem már ezt a hibát

Birkózás
Tegnap, 11:54

Mellrák elleni gyógyszerrel bukott le az orosz kötöttfogású birkózó

Birkózás
2025.03.27. 12:29

Sporttörténeti birkózóversenyt rendeznek a parajdi sóbányában

Birkózás
2025.03.27. 11:27

„A szkander volt a legnehezebb” – ilyen a katonák küzdelme a birkózószőnyegen

Birkózás
2025.03.25. 17:00

Gyász: elhunyt a lengyel birkózó, aki úgy lett világbajnok, hogy leléptették

Birkózás
2025.03.24. 12:29

Nagy Bernadett mégsem indul a birkózó Eb-n

Birkózás
2025.03.21. 16:41

Európa-bajnokság: fedeles lovardában birkóznak majd Somorján a kontinens legjobbjai

Birkózás
2025.03.20. 09:34

Szőke Alex: Borzalmas volt, hogy kihagytam az olimpiát

Birkózás
2025.03.16. 10:56
Ezek is érdekelhetik