Ifjúsági olimpia: Bajnok Eszter bronzérmes hármasugrásban

Vágólapra másolva!
2014.08.25. 08:22
null
Bajnok Eszter (jobbra) mosolyog az eredményhirdetésen (Fotó: MTI)
A hármasugró Bajnok Eszter a szám fináléjában új egyéni csúccsal szerezte meg a bronzérmet a nankingi ifjúsági olimpián.

 

A mob.hu beszámolója szerint hétfőn igen korán keltek az atléták az olimpiai faluban, hiszen helyi idő szerint már reggel 9 órától elkezdődtek a sportág döntői. A szokatlan kezdés szemmel láthatóan nem zavarta a kaposvári Bajnok Esztert, aki az első sorozat második ugrójaként 12.34 méterrel mutatkozott be, s ezzel a sorozat végén a negyedik helyen állt.

Másodikra is javított (12.75), a harmadik ugrásánál pedig 13 méter fölé repült. Az eredményjelző 13.01 m-t mutatott, ami új egyéni csúcs, hiszen a korábbi rekordját (12.92) még a baki olimpiai kvalifikációs versenyen érte el.

Később ezt a távolságot ketten is új egyéni rekorddal túlszárnyalták, így a győztes francia Yanis E. Davis (13.33) és a második ausztrál Tay L. Clark (13.06) mögött a magyar lány a harmadik helyet szerezte meg.

A nap folyamán még két atlétánk verseng a stadionban, a gerelyhajító Schmölcz Márk Xavér és a 2000-es akadályfutó Tóth Lili Anna.

További magyar érdekeltség lesz a szorítóban, ahol Könnyű Richárd (60 kg) a bronzéremért mérkőzik meg ukrán ellenféllel, két másik ökölvívónk, Tóth Richárd (64 kg) és Komor László (+91 kg) pedig az ötödik helyért csatázik.

Kosárlabdázóink a nyolc közé jutásért Egyiptommal (lányok), illetve az oroszok ellen (fiúk) lépnek pályára.

 

Legfrissebb hírek

Ifjúsági olimpia: Dél-Korea Északkal együtt rendezne 2024-ben

Egyéb egyéni
2020.11.25. 13:07

Elestek életük élményétől – a 2022-es ifjúsági olimpia elhalasztásáról

Egyéb egyéni
2020.07.24. 11:54

NOB: elhalasztották a 2022-es ifjúsági olimpiát

Egyéb egyéni
2020.07.15. 19:03

Ifjúsági olimpia: 80 milliárdból épül 50 000-es stadion Szenegálban

Egyéb egyéni
2020.02.21. 12:12

Téli ifjúsági olimpia: Hegedüs Levente aranyérmes Lausanne-ban

Téli sportok
2020.01.15. 15:52

Ifjúsági olimpia: köszöntötték a fiatal sportolókat és edzőiket

Egyéb egyéni
2018.12.03. 13:17

MACS: az ifi olimpián minden magyar tisztának bizonyult

Egyéb egyéni
2018.11.22. 18:35

Késely Ajna – Rengeteg erőt lehet meríteni a kudarcból is

NSO Tv Egyéni sportok
2018.11.01. 18:07
Ezek is érdekelhetik