Összezár a sportvilág: az elnök távozását és új alapszabályt akarnak

– A Magyar Olimpiai Bizottság kilenc tagja, köztük ön is aláírta azt a levelet, amelyben Kulcsár Krisztián elnököt lemondásra szólítják fel – miért?
– Hónapok óta aggodalommal figyeljük az elnök és apparátusának tevékenységét, azt, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság egyre inkább szakít korábbi értékeivel, hogy cserben hagyja partnereit, szövetségeseit. Mostanra eljutottunk odáig, hogy nem biztosítható a Magyar Olimpiai Bizottság, a magyar olimpiai mozgalom százhuszonhat esztendős hagyományaihoz méltó működés.

– De hogyan jutottunk el idáig?
– Ez egy hosszabb folyamat volt, s bár egy időben kifejezetten jó viszonyban voltam Kulcsár Krisztiánnal, alapvetően Markovits László ötlete volt, hogy vállaljam el az elnökségi tagsági jelölést. A közös munkánk eleje még nem hozott nagyobb konfliktusokat, ám ahogyan közeledtünk a tokiói olimpiához, egyre inkább kiéleződött a MOB és a Magyar Úszószövetség között a konfliktus.

– Ezt kifejtené bővebben?
– Mi, vagyis a Magyar Úszószövetség a játékok közeledtével a MOB főtitkárával kerültünk leginkább szembe – ki merem jelenteni, hogy Vékássy Bálint olyan határokat lépett át, amelyek nem voltak tolerálhatók. Abban, hogy ez a konfliktushelyzet Tokió előtt alakult ki, közrejátszott persze az is, hogy a Magyar Olimpiai Bizottságnak leginkább a tradíciók adnak hangsúlyt, a szervezet az olimpiai részvétel előkészítésében és menedzselésében játszik igazán szerepet: három éven keresztül az előkészületek, a levelezések, a tét nélküli összejövetelek, és a protokolláris tevékenységek jelentik a feladatokat, aztán jön az olimpia, amikor valódi tennivalói lesznek a szervezetnek, amikor a vezetői döntési pozícióba kerülnek – kétségkívül más hozzáállást kíván az utóbbi, ám van, aki erre a helyzetre úgy reagál, hogy továbbra is felelősségteljesen dolgozik, átérzi, hogy a nemes célért közösen kell tenni, ám van olyan is, akit a hatalom megrészegít.

– Hogyan viselkedik az a MOB-vezető, amelyiket megrészegít a hatalom?
– Például úgy, hogy az olimpiai rajt előtt két héttel küld egy levelet a Magyar Úszószövetségnek, amelyben kerek perec közli, hogy a MOB közgyűlése által elfogadott minimumkritériumok nem teljesülése miatt Selmeci Attila nem szállhat fel a Tokióba induló repülőre.

– Bár nyilvánvaló, hogy kiről beszél, muszáj rákérdezni: Milák Kristóf akkori edzőjéről van szó, arról a trénerről, aki a magyar különítmény toronymagas aranyesélyesének a felkészülését irányította?
– Igen, róla.

– Ugye, ezt nem mondja komolyan?
– Aki látta a levelet, vagy hallotta a történetet, mind úgy reagált, mint ön az előbb.

– És hogyan reagált az úszószövetség?
– Selmeci Attilán kívül még másik tizenkét utazónkat sem akarta felengedni a gépre a főtitkár – hasonlóan arra hivatkozva, hogy nem teljesítették a minimál követelményeket. Selmecinél a MOB rendszere szerint hiányzott a kötelező doppingellenes továbbképzésen való részvétel, de ez eleve abszurd feltételezés, hiszen egyfelől nálunk, az úszószövetségben rend van, másfelől Selmeci Attila a legprecízebb, leginkább szabálykövető emberek közé tartozik. Egyébként tételezzük fel csak a példa kedvéért, hogy valóban nem tett eleget ennek Attila, egy felelős, a sportért élő, a sportot szolgáló és segítő szervezet mit tesz ilyenkor? Nem a megoldást keresi, s azok után, hogy ellenőrizte a saját nyilvántartásának helyességét, felhívja a szövetségi elnököt, netán magát az érintettet, hogy orvosolják az esetleges hiányosságot? Szerintem mindenki más ezt tette volna, a MOB nem. Helyette emailt küldött, amely egyszerre volt fellengzős, kioktató, mi több, még az is felfedezhető volt benne, hogy végre elkaptunk titeket, márpedig mi példát statuálunk, és bármi áron. Mert ezt is megtehetjük. Ez a stílus, ez a megfellebbezhetetlenség, az, hogy ők mindent jobban tudnak mindenkinél, hogy örüljünk, hogy vannak nekünk, tökéletesen megmutatja, miért is fogyott el a levegő mára Kulcsár Krisztián és vezetőtársai körül.

– Önt úgy ismerik a sport világában, mint aki bátran vállalja a legnehezebb helyzeteket, az igazságért, vagy a kiderítéséért a végsőkig elmegy, van véleménye, sokszor kifejezett éles és egyenes – a dicséret után rögvest jön az értetlenség is: miért nem állt ki a nyilvánosság elé korábban, miért nem tudtunk mi, sportot szeretők mindezekről eddig?
– Akkor kevés választott el attól, hogy akár kenyértörésre vigyem a dolgot, de aztán a kollégáimmal arra jutottunk, hogy ha már ők nem képesek rá, legalább mi maradjunk higgadtak – a sportolóink és edzőink érdekében. Két héttel az olimpia előtt nekik már a feladatra kell koncentrálniuk, én ezt kiváltképp tudom, hiszen átéltem, Vékássy Bálint nem, ennek ellenére úgy viselkedett, és viselkedik azóta is, mintha nyert volna hat olimpiai aranyat, és felnevelt volna ugyanannyi bajnokot. Próbáltunk tehát higgadtak maradni, de azt ne várja el senki se tőlünk, hogy erre a stílusra mindig képesek vagyunk úriemberként reagálni – annyit leírtunk a MOB-nak, hogy az adminisztrációt szem előtt tartva az eredményességet veszélyeztető útra léptek.

– Hogy a Magyar Olimpiai Bizottságban változások zajlanak, arról értesültünk, ám kívülállóként érthetetlen, hogy az elnökség megszavazta a közgyűlés létszámának csökkentését, ám most éppen ez az, amit vitatnak az elnökségi tagok, s ez az, ami miatt lehet, hogy a tagság megvonja a bizalmat Kulcsár Krisztiántól.
– Többször előfordult, hogy az előterjesztések nem találkoztak az ízlésünkkel, azokkal nem értettünk egyet, ám töretlen volt a bizalmunk az elnök iránt, többször éppen emiatt szavaztuk meg az előterjesztéseket, ám egyre gyakrabban éreztem magam rosszul ilyenkor. De tényleg úgy gondoltuk, hogy az elnök mögött olyan apparátus áll, amelyik tudja, mit csinál, aztán kiderült, hogy nem, a mi bizalmunk az elnök iránt pedig elfogyott...

– Volt, hogy nemmel szavazott az előterjesztésekre?
– Igen, például a jelölőbizottság megválasztására is nemmel szavaztam, akkor pedig, amikor többek között az olimpiai részvétellel kapcsolatos minimumfeltételek módosításáról döntöttünk, amelyek a WADA és a HUNADO szabályaival ellentétesek, tartózkodtam. Egyértelmű volt számomra, hogy ez rossz irány. Sokszor mondták rólam, hogy túlzottan őszinte vagyok, hogy kinyitom a számat, néha mégis azt éreztem, hogy forradalmár vagyok, aki megy előre a golyózáporban, én viszont nem akartam és akarok ebben a szerepkörben tetszelegni. A vakcinázások kapcsán is volt véleményem, de megkaptam, hogy nem támogatják a nagy tudású állatorvos javaslatát, aztán amikor Merkely Béla professzor és doktor Sydó Nóra egyetértett a javaslatommal, miszerint az oltások előtt igenis végezzünk a sportolóknál antitest- és antigénmérést, hogy elkerüljük például azt, hogy fertőzött egyén kapjon oltást, kiderült, hogy ez a Wladár mégsem olyan hülye...

– Mi volt az utolsó csepp a pohárban?
– Egyértelműen az, ahogyan Kulcsár Krisztián át akarta alakítani a MOB közgyűlését. Már eleve hamis alapról indított, hiszen az Olimpiai Chartára hivatkozott, márpedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nemzeti hatáskörben hagyja a nemzeti olimpiai bizottságok közgyűlésének összetételét. Amikor megszavaztuk a közgyűlés létszámának csökkentését, még nem láthattuk a végrehajtás mikéntjének szabályozását, nem volt információnk a jelölőbizottság összetételéről, ahogyan arról sem, hogy kívülállókat szánnak a tagok soraiba. Később Habsburg György jelölőbizottsági elnöki kinevezése is megrökönyödést keltett a tagokban, mindezt ráadásul az elnök október hatodikán, a Nemzeti gyásznapon jelentette be – ekkor vált egyértelművé, hogy az elnök a Magyar Olimpiai Bizottságot egyre inkább valamiféle cégként kezeli, amelyet ő irányít szinte teljhatalommal, jól fizetett, főállású vezetőként, s amikor a cég jövőjéről kell dönteni, nincs szükség az elnökségre, a tradíciókra, az elköteleződésre, csak külső és független szakértőkre az objektivitás jegyében.

– Megint kötekednem kell: az elnökség elfogadta a jelölőbizottság tagjait.
– Igen, mert bár némi kétkedéssel, de adtunk még egy esélyt az elnöknek, s bár továbbra sem tudtunk semmit a jelölőbizottság működésével kapcsolatban, hittünk abban, hogy a magyar sport viszonyait és szereplőit részleteiben nem ismerő grémium nem hozhat olyan döntéseket, hogy a stratégiai partnereket és azok vezetőit nem kívánja a közgyűlés tagjai között látni.

– Megtette...
– Tizenkilenc partnerszervezet ötven képviselője kapta meg a tagsága megszűnéséről szóló értesítést – az elnökség tudta nélkül! Ez egy félreérthetetlen üzenet: a tizenkilenc szervezet képviselőjének nincs helye a MOB közgyűlésében.

– Viszont még mindig nem emelték fel a szavukat.
– A november 17-ei elnökségi ülésen megtettük. Heves vita alakult ki a jelölőbizottság feladatai, ügyrendje és jelölési politikája kapcsán, ám ez csak fokozódott, amikor meg akarták velünk szavaztatni az általuk delegálni kívánt tagok névsorát is – ekkor Kulcsár Krisztián visszavonulót fújt, levette a névsor megszavazását a napirendi pontok közül, vállalva, hogy a tíz nappal későbbi közgyűlés csonka lesz.

– De hát azon a közgyűlésen az elnök azt jelentette be, hogy az elnökség nem foglalkozott a jelölésekkel!
– Hát, ez az! De itt még nincs vége a történetnek, hiszen Kulcsár Krisztián minden előzetes értesítés nélkül december 23-án rendkívüli, virtuális elnökségi keretében elektronikus szavazással kívánt tizenöt MOB-tagot megválasztani a december 30-ai közgyűlésre – többségüknek fogalma sem volt arról, hogy felkérték tagnak... Az elnök minderről már saját hatáskörében intézkedett, kizárva a saját maga által felállított jelölőbizottságot. Immár nincsenek szabályok, sem irányvonalak, a MOB elnökségi és megmaradt közgyűlési tagjai egyértelműen érzékelik, hogy az olimpiai mozgalmat súlyos megrázkódtatás érte, olyan, amelynek következményei beláthatatlanok. Ezért is döntöttünk amellett, hogy levélben szólítjuk fel az elnököt a távozásra – Kulcsár Krisztiántól már nem várható és nem is remélhető, hogy visszavonja az alapszabály módosítását, és az sem, hogy az okozott sérelmekért elégtétellel szolgál. Ezért reméljük, hogy a december 30-ai közgyűlésen a tagság visszahívja Kulcsár Krisztiánt és kitűzi az elnökválasztás időpontját – nyíljon új fejezet a MOB százhuszonhat éves történetében, olyan, amelyik ismét méltó lesz az ezt megelőző százhuszonöt esztendőhöz.