Sportlövészet: Évek óta mondogatom, hogy nem bírom tovább – Péni István

You can read the interview in English here!

– Mikor szembesült a pozitív eredménnyel?
– Április 15-én reggel értesített a Nemzetközi Sportlövőszövetség, hogy az indiai világkupaversenyen adott mintám pozitív lett, és hogy furoszemidet találtak a szervezetemben – felelte Péni István a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjúban. – Amikor meghallottam, azt sem tudtam, hogy írják – most már mindent tudok róla. Miután úgy fejti ki a hatását, hogy szapora szívverést okoz, nem nehéz bizonyítani: a sportlövészetben nem előny, sőt, kifejezetten hátrányos.

– Mi volt az első gondolata, hogyan kerülhetett a szer a szervezetébe?
– Először magamban kerestem a hibát, igyekeztem kitalálni, mit ronthattam el. Megnéztük, hogy édesapámnak – aki ott volt velem a versenyen – van-e olyan gyógyszere, amellyel érintkezhetett valamelyik táplálékkiegészítőm. Aztán arra gondoltam, hogy húsz nappal a verseny előtt új D-vitamin kapszulát kezdtem szedni, talán az lehet szennyezett, bár az indiai verseny előtt két héttel is volt doppingvizsgálatom, amelynek negatív volt az eredménye. Mindenesetre elvittük bevizsgáltatni, végül ebben mutatták ki – hozzávetőleg negyven kapszula volt a dobozban, és minden egyes darabjában megfigyelhető az az anyag, ami furoszemidet biztosan tartalmaz, és ami a kapszulák manipulációja útján került bele. Opcióként előzetesen is felvetődött, hogy megmérgeztek, miként az is, hogy a mintámat manipulálták, esetleg a doppinglabor hibázott. Utóbbinak nem sok esélye volt, de én csak azzal tudtam megnyugtatni magam, hogy mégiscsak ez történt, hiszen én nem doppingoltam.

– A vízhajtók hatását meg lehet érezni. Tapasztalt valami szokatlant a verseny során?
– Hogyne, nagyon rosszul voltam. Azután, hogy március 19-én és 20-án bevettem a D-vitaminból, napokig erős hasmenésem volt, sokat kellett a mosdóba mennem, miközben napi egy pirítóson éltem. Részletezni nem szeretném, de iszonyatos volt. Úgy nyertem három ezüstérmet és lőttem egy világcsúcsot, hogy a szívritmusom eltért a megszokottól, üres volt a gyomrom, és folyton a WC-re rohangáltam. Szerencse, hogy miután nem tudtam enni, a vitaminok szedésével is leálltam, mert attól féltem, kikezdi a gyomromat. Itthon, március 29-én fogyasztottam újra a vitaminból, és ekkor már feltűnt, hogy olajosabb és opálosabb lett a kapszula, de azt hittem, megromlott, mert a szállodában erős napfényben, a panorámaablak mellett volt a táskám, amelyben tartottam. Akkor kezdtem gyanakodni, amikor itthon is négy nap rosszullét következett utána.

– Miben bízott, miután megkapta a nemzetközi szövetség értesítését?
– Az értesítés napján kértem a felfüggesztésemet a nemzetközi szövetségnél; abban bíztam, hogy ha nem is sikerül kideríteni, hogyan került a szervezetembe a tiltott szer, elérhetjük, hogy az eltiltásom minél hamarabb elkezdődjön, és reménykedtem, hogy a versenyengedélyemet visszakapom az olimpiáig.

– Nemigen akad példa hasonló, álomszerű befejezésre.
– Valóban. A legnagyobb valószínűsége annak volt, hogy két vagy minősített esetben négy évre eltiltanak. A négy év egy sportolónál a pályafutása végét jelenti, de nekem a rövidebb idejű eltiltás is ezzel járt volna.

– Sportlövészetben néhány év nem nagy idő, sokan űzik hosszú évtizedekig a sportágat, ráadásul ön igen fiatal.
– Fiatal vagyok, ugyanakkor nem gondolom, hogy a lövészet az egyetlen dolog az életben. Van lehetőségem más területen is sikereket elérni, ezért úgy voltam vele, ha eltiltanak, nem szeretném abban a közegben tovább élni az életemet, amelyben ez velem megtörténhetett.

– Miként derült fény az igazságra?
– Eleinte nem akartam elhinni, hogy megmérgeztek, mert nemigen adtam lehetőséget ilyesmire. A lőtéren mindig mindenre odafigyelek, a szobában pedig a felbontott vizes flakonokat azonnal kidobom. Több irányba kezdünk nyomozni, de biztos voltam benne, hogy csak a szállodában volt lehetőség az idegenkezűségre, mégpedig akkor, amikor nem tartózkodtam ott. Felvettük a kapcsolatot az indiai hotellel, kikértük a felvételeket. Óriási szerencse, hogy megőrizték az egy hónappal korábbi videóanyagot. Miután rögtön a verseny elején, a március 19-én adott mintám lett pozitív, néhány napnyi felvételt kellett csak átnézni. Még a versenyeken is naplót vezetek, ennek köszönhetően percre pontosan tudtam, mikor hol voltam; fél óra alatt kiderült, hol a baki. A felvételeken látszik, hogy édesapámmal meggyőződtünk arról, hogy az ajtónk zárva van, 10 óra 19 perckor kiléptünk a szobából, majd 10 óra 36-kor megjelent valaki, belépett oda, és 45 percig ott tartózkodott. Hangsúlyozom: én senkinek sem adtam engedélyt erre.

– Hogyan bírta ki az elmúlt hónapot?
– Nehezen. Először a doppingvétség ténye sokkolt, aztán az, amikor megláttam a szálloda biztonsági kamerájának felvételeit. Napokig úgy ébredtem, hogy azt hittem, csak rémálmom volt, de minden egyes alkalommal, amikor ránéztem az értesítésre, tudatosult bennem, hogy nagyon is valóságosak a történtek. Nyomasztott a tudat, hogy nem könnyű egy ilyen helyzetből jól kijönni, akkor is, ha tudom, hogy ártatlan vagyok, és áldozat, aki évek óta folyamatosan zaklatásnak van kitéve. Nem lett volna szabad, hogy eljussunk idáig.

– Mit ért pontosan ezalatt?
– Évekkel ezelőtt kezdődött. Amikor elkezdtem lőni, és a tehetségem hamar megmutatkozott, az edzőm, Kissné Oroszi Edit mondta, hogy készüljek fel, mert zaklatásnak leszek kitéve. Amikor ezt mondta, tizenkét éves voltam. Azóta folyamatosan igyekeznek a rossz híremet kelteni irigységből, az eredményeim miatt. És ez hatással van az életemre.

– Említene konkrét példát?
– Azon a lőtéren, amelyen a versenytársam van otthon (minden bizonnyal Sidi Péterre és a komáromi lőtérre utal – a szerk.), a kiakasztott csapatfényképeken kiszurkálták a szemeimet. Az ellenem irányuló támadások egyébiránt 2015-től váltak nyílttá, amikor jobb eredményeket kezdtem lőni a versenytársaménál. Onnantól sorra kaptam a zaklató sms-eket, e-maileket és a verbális bántást szállodában, lőtéren és a dobogón. A riválisom megnehezítette a felkészülésemet a riói olimpiára, és azóta sem állt le. Tudtam, hogy a tokiói játékokra sem vezet sima út, de ami történt, az elfogadhatatlan, és felháborítónak kell éreznie a közösségünk valamennyi tagjának. Amit velem tettek, a fair play szellemétől igen messze áll, az elkövetőre nem is tudok sportemberként tekinteni többé.

– Miért nem kért korábban segítséget a sportág vezetőitől?
– Ezerszer kértem. Évek óta mondogatom, hogy nem bírom tovább. Rendre ígéretet kaptam, hogy az aktuális esetnek lesz következménye, de sohasem történt semmi. Folyamatosan azt a jó tanácsot kaptam, hogy én vagyok az okosabb, kerüljem el az ellenfelemet. Én a sportág jó hírnevének megőrzése érdekében sohasem védtem meg magam nyilvánosan, nem tártam fel a nagyközönségnek, mi történik a háttérben, hogy az árral szemben úszom, és egy nehéz hátizsákkal a vállamon nyerem az érmeket. Egy idő után hozzá is szoktam a helyzethez, talán túlságosan is. Ezért nem vehettem észre – amire egyébként a társak figyelmeztettek –, hogy elfajultak a dolgok, és nagyon kellene vigyázni magamra.

– Hogyan tudták a történteket ennyi ideig titokban tartani?
– Óriási csoda, hogy ebben a világban, amelyben a pletyka gyorsabban terjed, mint a fény, nem szivárgott ki. Egyfelől megmutatja a történtek súlyát, másfelől azoknak az embereknek a jellemét, akik tudtak róla, és titokban tartották.

– Kik segítették a harcában?
– Lelki támogatást természetesen a szeretteimtől, a szüleimtől és a barátnőmtől kaptam. A páromnak ugyancsak nem volt könnyű dolga, nem avathatta be az edzőjét azzal kapcsolatban, mi nyomasztja, ráadásul tokiói indulóként rá sem vetett volna jó fényt az én doppingesetem, ami megkérdőjelezhette volna akár az eredményeit. Az egyesületem, az Újpesti Torna Egylet vezetői teljes mellszélességgel álltak ki mellettem, és kétségbevonhatatlanul hittek abban, hogy manipuláció történt. A klubnak köszönhetően Kárai Péter személyében megtaláltam a legmegfelelőbb szakembert az országban, aki az ügyemet képviselte. Hálás vagyok a Magyar Olimpiai Bizottságnak is, amelynek vezetői az első pillanattól mellettem álltak, miután egyértelműen tudtam bizonyítani nekik a szabotázs tényét, és minden lehetőséget biztosítottak, hogy ezt a nemzetközi szövetség, a WADA és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felé is megtehessem. Azzal együtt, hogy az esetből mindenkinek le kell vonnia a tanulságot, köszönettel tartozom a sportági szövetségünknek is, mert végső soron megadták a lehetőséget arra, hogy amikor golyót kaptam, még idejében el tudtam hajolni előle. Nagy György elnök úr a példaképem, a végsőkig pártatlan sportvezetőként járt el, és mindvégig a sportág érdekeit próbálta előtérbe helyezni. És ez úton szeretném megköszönni mindazon személyeknek, akiket név szerint nem említenék, de hatalmas szerepet játszottak az ártatlanságom bizonyításában.

– Első fokon felmentették, hétfőn lőállásba áll az eszéki Európa-bajnokságon. Mennyit tudott készülni a viadalra?
– Nem készültem a versenyre, négy hétig nem is fogtam a kezembe puskát, múlt héten mentem le újra a lőtérre. Nincs a kezemben annyi munka, amennyi egy-egy viadal előtt szokott, de remélem, hogy az elég lesz, amennyit az elmúlt években beletettem. Abban is bízom, hogy az elmúlt évek nehézségeihez hasonlóan ebből a történetből is megerősödve fogok kijönni. Megküzdöttem már sok mindennel, ezzel is meg fogok, nem hagyom, hogy a jókedvemet szegje az eset. Próbálom feldolgozni, mégpedig úgy, hogy az elmém tiszta maradjon.

– Mit visz magával – ahogyan fogalmazott – a hátizsákjában tanulságként?
– Az biztos, hogy amíg élek, nem fogok merni olyan italt fogyasztani, amit nem előttem bontanak fel, és a táplálékkiegészítőkkel is óvatosan bánok. Nyilván jobb lett volna, ha ilyesmi sohasem történik meg, de ha már megesett, nagyon jól megedzett, és felkészített az életre.

– Az ítéleten túl mi adna önnek elégtételt, megnyugvást?
– Az esetem – amely a két amerikai korcsolyázó, Tonya Harding és Nancy Kerrigan ügyéhez hasonló – nem mindennapi, a sportban jártas szakemberek sem igen láttak olyat, hogy egy ilyen történetben a sportoló bizonyítani tudta az igazát. Az igazi csattanót Tokióban szeretném megadni. Azok, akik kiálltak mellettem, megérdemlik, hogy szívvel-lélekkel folytassam tovább az olimpiai felkészülésemet.