Videó: Az AIPS születésnapi tízóraijával indult a centenáriumi év Budapesten

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.07.03. 12:27
A 99. születésnapjának ünneplésével vasárnap belépett centenáriumi évébe az 1924-ben alapított Nemzetközi Sportújságíró-szövetség. Ennek alkalmából a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, az AIPS Europe alelnöke, lapunk főszerkesztője, Szöllősi György és az AIPS alelnöke, Csisztu Zsuzsa meghívták a nemzetközi szövetség elöljáróit, akiket ünnepélyes fogadáson köszöntöttek vasárnap délelőtt. 

Meghívást kapott a Nemzeti Sport néhai tulajdonosa és az AIPS alelnöke, Vadas Gyula dédunokája, Surányi-Vadas Tímea, valamint a Nemzeti Sportot az 1924-es párizsi olimpiáról tudósító, szintén egykori AIPS-alelnök Mamusich Mihály unokája, Mamusich Gertrúd, aki egy féltve őrzött családi ereklyét is magával hozott. Ezt természetesen az NSO Tv-nek is megmutatta, továbbá azt is megtudhattuk, hogy a családban követte-e valaki az újságírói pályán a nagypapát.

Vadas Gyula dédunokája ugyancsak érdekes történeteket osztott meg velünk a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztőjéről, többek között munkamódszereiről és nyelvújításáról is beszélt.

Részt vett az eseményen Gyulai Márton is, a korábbi AIPS-főtitkár, Gyulai István fia, a budapesti atlétikai világbajnokság szervezőbizottságának egyik vezetője. Elmondta, már nem is napokban, hanem órákban számolják az év legnagyobb sporteseményének kezdetéig hátralévő időt, s természetesen mindenkit meginvitált az augusztus 19-én rajtoló vb-re, amelynek Budapest új, impozáns atlétikai stadionja ad otthont.

A CENTENÁRIUMI ÉVÉBE LÉPETT AIPS SZÜLETÉSNAPJÁNAK ÜNNEPLÉSÉRŐL ITT OLVASHAT BŐVEBBEN!

Legfrissebb hírek

Matthäus: A Bayern München Németország első számú csapata; Tomori: A legvégén eksztázisba kerültünk

E-újság
18 órája

Robbie Keane: Fordulópontot jelenthet az ETO elleni továbbjutás; Gáspár Dávid: Amikor döcögött a szekér, akkor is összetartott a társaság

E-újság
2025.02.28. 23:28

F1: különleges Nemzeti Sport Magazinnal és a Boxutca magazinnal készül a közmédia a 2025-ös szezonra

F1
2025.02.27. 13:38

Újabb Szoboszlai-varázslat; nem borult a papírforma a kupában

E-újság
2025.02.26. 23:50

Rossi a pillanatnyi forma alapján dönt; Okorn szívesen maradna a kosárválogatott élén

E-újság
2025.02.24. 23:13

Nagy Péter még nem zárta le a karrierjét; Guzi Blanka helyén kezeli a győzelmet

E-újság
2025.02.23. 23:33

Két oldalon a Man. City–Liverpool rangadóról; az Eb-ért játszik a férfi kosárlabda-válogatott

E-újság
2025.02.22. 23:51

Klub, csapat, egyén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.02.22. 23:35
Ezek is érdekelhetik