„Tizenhat óra utazás után kellett helytállni” – Pető Tamás a Fehérvár azerbajdzsáni győzelme után

Vágólapra másolva!
2024.07.26. 08:15
Pető Tamás (Fotó: fehervarfc.hu)
Mint beszámoltunk róla, a Fehérvár 2–1-re győzött az azeri Sumqayit otthonában a labdarúgó Konferencialiga selejtezőjének 2. fordulójában. Pető Tamás vezetőedző szerint megérdemelt és értékes a győzelem, ám még nyílt a párharc.

– Hogyan értékeli az első mérkőzését a Fehérvár FC vezetőedzőjeként?
– A történtek ismeretében nagyon értékes győzelmet arattunk: tizenhat órás utazást követően nem sikerült a mérkőzésre megfelelően felkészülnünk – fogalmazott Pető Tamás, a Fehérvár FC vezetőedzője. – Az első húsz percben látszott a csapatomon, hogy nem voltunk frissek és koncentráltak. Az ellenfél nagyon agresszíven futballozott, jól felkészült belőlünk, ránk erőltette az akaratát a huszonötödik percig, ám utána átvettük az irányítást, és a kiállítás megváltoztatta a játék képét. Sok helyzetünk volt, több gólt szerezhettünk volna. Nekünk ez jó eredmény, megérdemelt a győzelmünk, ám még nyílt a párharc, hazai pályán kell kivívnunk a továbbjutást.

– Elégedett volt azzal, ahogyan az azeri kiállítás után a játékosai váltottak?
– Örülök annak, ahogyan a csapat a kiállításra reagált, de már előtte kezdtük átvenni az irányítást. Nem a kifogásokat, a megoldást keresem minden esetben, most sikerült. Büszke vagyok a játékosokra, hogy ezt a roppant nehéz mérkőzést megnyerték.

– Nincs önben csalódottság, amiért a csapat a huszonegy lövés ellenére nem győzött nagyobb különbséggel?
– Egyáltalán nincs. Megnyertük a mérkőzést, a profi futballban pedig csak ez számít.


Spandler: Jó volt meccset játszani ilyen közegben

„A hazai csapat szurkolói remek hangulatot teremtettek, jó volt meccset játszani ilyen közegben. Köszönettel tartozunk a saját drukkereinknek is, akik hosszú utat tettek meg a kedvünkért” – értékelt a fehérvári klubhonlapnak Spandler Csaba.

A csütörtökön győztes gólt szerző védő szerint a fárasztó utazás ellenére megfelelően kezdtek, a kapott gólt is kezelni tudták, és a kiállítás jelentette előnnyel élve akár már a szünet előtt fordíthattak volna.

„A második félidő elején aztán nekik mentünk, abban a tíz-tizenöt percben két-három gólt is szerezhettünk volna, de az eggyel is boldogok vagyunk, hiszen sikerült kiharcolni a győzelmet” – folytatta Spandler, aki szerint a hazai csapat a kiállítás után is nagyon intelligensen futballozott, azaz vélhetően nehéz lesz a visszavágó.

A védő reméli, hogy a jövő heti székesfehérvári mérkőzésen is remek lesz a hangulat, amelyet reményei szerint sikeres bajnoki rajt alapoz majd meg (a fehérváriak vasárnap a Kecskemét vendégei lesznek az NB I első fordulójában). 

Európa-konferencialiga
2024.07.25. 19:52

Hátrányból nyert a Fehérvár Azerbajdzsánban, előnyből várhatja a Kl-párharc visszavágóját

Döcögős kezdés után fordított, és győzött a Fehérvár a Sumqayit otthonában.

 

 

Legfrissebb hírek

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 08:24

Felkészülés: háromgólos ETO FC-győzelem a Komárom ellen, nyert a Fehérvár és a Paks is

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 15:12

Robbie Keane: A négy rúgott gól alighanem jót tesz az önbizalmunknak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 09:32

Helyzetek és gól nélkül – ikszelt egymással a Fehérvár és a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 14:25

Bohdan Melnik a harcosabb játékstílus híve

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 10:00

NB I: négy vereséget követően Győrben törné meg pocsék sorozatát a két és fél év után újra utolsó Loki

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 06:35

A Chelsea, a Fiorentina és a Betis is negyeddöntős a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.03.13. 22:58

Bolláék megszenvedtek, de nyolc közé jutottak, Tokmac góllal segítette csapatát a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2025.03.13. 21:36
Ezek is érdekelhetik