Böde Dániel: Tudunk ennél jobban is futballozni

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.08.24. 07:48
FOTÓ: MAKOVICS KORNÉL
Döntetlent játszott a Mladá Boleslav vendégeként Csehországban a Paksi FC a labdarúgó Konferencialigában, Böde Dániel és Papp Kristóf egyetért abban, hogy az ellenfél rászolgált az egyenlítésre.


A 13-as szám bűvöletében… Csütörtökön a 13. nemzetközi kupameccsét játszotta a Paksi FC, és a főszerepet a 13-as mezben játszó labdarúgója vállalta magára!

Sorozatban nyolc Európa-liga-találkozót eddig öt Konferencialiga-összecsapás követett – hogy mi a közös bennük? Természetesen az, hogy a 25-szörös válogatott Böde Dániel valamennyin pályára lépett, és ahogy 2011-ben, tizenhárom esztendővel később, 2024-ben is meghatározó futballistája csapatának. A Mladá Boleslav elleni Konferencialiga-rájátszás első meccsét a kispadon kezdte, majd miután a második játékrész közepén a cseh együttes megszerezte a vezetést, Bognár György vezetőedző a 78. percben pályára küldte. A hazai játékosok, szurkolók nyilván látták, hogy átveszi Haraszti Zsolttól a csapatkapitányi karszalagot, sejthették, hogy nem egy fiatal, pályafutása elején álló csatár érkezett, sokkal inkább egy sok nagy csatát megélt labdarúgó, ám az aligha fordult meg a fejükben, hogy becserélésével alapjaiban változik meg a játék képe. Már két perc elteltével pazar gólt szerzett, majd rá kevésbé jellemző módon végigszáguldott a jobb oldalon, és mértani pontosságú beadással adott gólpasszt.

„Nemigen emlékszem, mit kért Bognár György, amikor beálltam, de hátrányban voltunk, lehet sejteni… – mondta Csehországból hazafelé tartva Böde Dániel. Amikor Papp Kristóftól labdát kaptam a tizenhatos vonalánál, érzékeltem, a hazaiak védője balról nagy rössel jön, csináltam egy lövőcselt, bemutattam, hogy a kapu jobb oldalába rúgom a labdát, a kapus is erre számított, ám »visszahúztam« a rövidbe. Gólt szerezni mindig jó érzés, nem volt ez másként csütörtökön sem, ráadásul sikerült eltüntetni a hátrányunkat. Hogy a vezető találatunk előtt nagyot sprinteltem? Bárkivel is egyegyezek, amikor berakom a karom az ellenfelem elé, már nem gyorsabb nálam! Amikor a tizenhatosnál jártam, láttam, Kristóf jön középen, toltam még egyet a labdát, megint benéztem, és igyekeztem megjátszani. Jó érzés volt a hálóban látni a labdát, ilyenkor lélektanilag mindig fontos, hogy öt percen belül ne kapjál gólt, és bár mi nem is kaptunk, a hosszabbításban csak jött az egyenlítő találat. Amikor a játékvezető lefújta a meccset, az volt bennem: aki így berúgja a szabadrúgást, azt meg kell tapsolni. Nyilván jobb lett volna előnnyel hazamenni, de az az igazság, nem játszottunk jól, jobb volt az ellenfél, megérdemelte a döntetlent. Egy biztos, a célunkat elértük, ám tudunk ennél jobban is futballozni. Ha valaki július közepén azt mondja, egy lépésre leszünk a csoportkörtől, azonnal aláírtam volna, már csak azért is, mert ha sorozatban jönnek a meccsek, nemigen kell edzeni. Csak az a sok utazás ne lenne…”

Papp Kristóf (jobbra) nemcsak jól védekezett, hanem gólt szerzett és gólpasszt is adott a Mladá Boleslav ellen (FOTÓ: FKMB.CZ)

Böde Dániel mellett Papp Kristóf is sokat tett azért, hogy a Paks ne veszítse el a párharcot: előbb gólpasszt adott, majd betalált a Mladá Boleslav kapujába. És hogy egyet aludva a mérkőzésre milyen érzések vannak a rengeteget dolgozó futballistában?

„Az utolsó percekben gólt kapni sohasem jó, ugyanakkor az ellenfelünk rászolgált az egyenlítésre – fogalmazott önkritikusan a paksiak 31 éves középpályása. – A cseh csapat fizikailag, dinamikában erős, irányította a mérkőzést, viszont az első negyvenöt percben alig jelentett veszélyt a kapunkra. A mélységi passzaik ellen nem volt könnyű védekezni, sajnos, a második fél­időben éppen így játszották meg a mögém beinduló embert, és abból a beadásból kerültünk balszerencsés öngóllal hátrányba. Az egyenlítő találatunk szépen felépített támadásból született: mielőtt passzoltam, Dani szólt, az már az ő klasszisát mutatja, ami utána történt. Szinte még örültünk az egyenlítésnek, amikor Dani megindult a jobb oldalon, nem tudták felborítani, tökéletes beadást kaptam tőle, és bár a becsúszó védő talán még hozzáért a labdához, sikerült a kapuba lőnöm. Nem gondolom, hogy a két csapat továbbjutási esélyei változtak volna, nekünk és a Mladá Boleslavnak is ötven százalék, nagy szükségünk lesz a bennünket Csehországba is elkísérő szurkolóink segítségére is. Igazi ki-ki meccs vár ránk, a csoportkörbe vágyunk, de nem szabad elfelejteni: lesz egy ellenfél is a pályán, és ugyanazt szeretné elérni, amit mi.”
 

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik