Hornyák Zsolt: A jobb csapat maradt alul

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.08.30. 11:12
Hornyák Zsolt szerint ki kellett volna használniuk a helyzeteiket (Fotó: Török Attila)
Mint beszámoltunk róla, a Puskás Akadémia tizenegyesekkel elveszítette a Fiorentina elleni, a Konferencialiga főtáblájáért vívott párharcot, így kiesett a sorozatból. Hornyák Zsolt vezetőedző csalódottan, de büszkén értékelt a mérkőzés után, illetve szóba hozta 18 éves játékosát, Vékony Bencét, aki nemrég veszítette el édesanyját.

 

„A jobb csapat maradt alul – kezdte Hornyák Zsolt az M4 Sport kamerái előtt. – Egyértelműen domináltunk a mai mérkőzésen. Puljicnak ott volt a helyzete az első és a második félidőben, ezeket be kellett volna rúgni egy ilyen csapat ellen. Jobbak voltunk, ez nem kérdés. Az, hogy nem rúgtuk be a tizenegyest, az már szerencse kérdése. Az, hogy De Gea arra rugdalja a labdákat, amerre áll... Ez ránk nézve óriási pozitívum, le a kalappal a csapatom előtt.

A vezetőedző elmondta, a Puskás Akadémia játékosai is elfáradtak a végére, a kispadon pedig már csak fiatalok ültek, és hogy külön oka volt annak, hogy a 88. percben pályára lépő Vékony Bencét becserélte.

„A végére mi is elfogytunk egy kicsit, a cserékben főleg, tizenhét éves gyerekek maradtak a kispadon, és ilyen mérkőzésen azért nehéz bevetni őket. Vékony Bencét tiszteletből pályára küldtem, mert meghalt az édesanyja. Tévén keresztül is részvétet akartam neki kívánni, és megadni neki azt a lehetőséget, hogy a temetés előtt még egy ilyen komoly meccsbe beszálljon – árulta el az 51 éves szakember, aki sajnálja, hogy nem tudták kihasználni a helyzeteiket. – Azt gondolom, büszke lehetek a csapatra. Ilyen teljesítménnyel ki lehet esni egy ilyen komoly csapattal szemben, de nem ez volt a tervünk. A játék alapján jobbak voltunk, és több gólhelyzetet alakítottunk ki a meccsen. Az ellenfél egyszer támadott, és egy faultos helyzet után gólt szerzett. A minimumból kihozták a maximumot, mi pedig két százszázalékosból nem tudtunk gólt szerezni.”


KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓ
Puskás Akadémia–Fiorentina (olasz) 1–1 (0–0, 1–1, 1–1) – tizenegyesekkel: 4–5
Felcsút, Pancho Aréna, 3528 néző. Vezette: Nobre (portugál)
Puskás Akadémia: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Nagy Zs. – Plsek (Szolnoki, 79.), Favorov, Nissilä – Soisalo (Vékony, 88.), Puljic (Colley, 67.), Levi (Komáromi, 67.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Fiorentina: De Gea – Martínez Quarta (Parisi, 70.), Pongracic (Comuzzo, 54.), Ranieri – Dodo (Kayode, 83.), Sz. Amrabat, Richardson, Biraghi – Ikoné (Colpani, 54.), Mo. Kean (Mandragora, 91.), Sottil (Kouamé, 54.). Vezetőedző: Raffaele Palladino
Gólszerző: Nagy Zs. (90+7. – 11-esből), ill. Kean (59.)
Kiállítva: Ranieri (90+4.), Comuzzo (97.)
Továbbjutott: a Fiorentina, 4–4-es összesítés után tizenegyesekkel

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik