Hornyák Zsolt: Több bátorság kellett volna

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
• Limassol
Vágólapra másolva!
2025.07.24. 21:47
null
Hornyák Zsolt (Fotó: Török Attila)
A Puskás Akadémia 3–2-re kikapott a ciprusi Arisz Limassol vendégeként a labdarúgó Konferencialiga selejtezőjének 2. fordulójában, de Hornyák Zsolt és Mikael Soisalo is úgy véli, képesek ledolgozni a hátrányt a hazai visszavágón.

– Majdnem összejött a döntetlen…
– Csakhogy a csapatom könnyű gólokat kapott – nyilatkozta Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője. – Az első negyvenöt percben nem ment a játék, nem valósítottuk meg, amit elterveztünk. Ami nem sikerült az első félidőben, összejött a fordulás után. Pozitívum, hogy kétgólos hátrányból visszakapaszkodtunk, de elbuktunk egy egy az egy elleni párharcot, ezért várjuk hátrányból a visszavágót – amit nagyon sajnálok.

– A nagy meleg fogta meg a csapatot?
– A korai gólnak tulajdonítom, hogy beragadtunk. Nem voltunk kellően bátrak, hiányoztak a gyors átmenetek, míg az ellenfél jól lassította a játékot, ám a fordulás után fokoztuk a tempót, és javult a teljesítményünk. Emellett a tizenegyest könnyű síppal fújták be, szerintem nem volt egyértelmű, ám ebben a körben még nincs VAR.

– Mekkora szerepük volt a cseréknek abban, hogy valamelyest javult a csapat játéka?
– Ők hozták a változást. Tervben volt, hogy a támadósorban hatvan-hetven perc után változtatok, de az eredmény miatt korábban kellett cserélnem. A friss emberekkel visszakapaszkodtunk.

– Mire lesz szükség a fordításhoz a visszavágón?
– Ha úgy játszunk, mint a második félidőben, ledolgozhatjuk a hátrányt. Megmutattuk, hogy jó csapat vagyunk, a végén megnyerhettük volna a meccset – olyan nyomást helyeztünk az ellenfélre, hogy az itteni klímához szokott hazaiak görcsöltek.

VÉLEMÉNY
Mikael Soisalo, a Puskás Akadémia szélsője: – Nem kezdtünk valami jól, hanyagul védekezve könnyű gólokat kaptunk, sokkoló volt a meccs eleje. A második félidőben már jobban játszottunk, akadt néhány lehetőségünk, és némi szerencsével egyenlítettünk. Sajnálom, hogy a végén kikaptunk, de szerintem nem oszt, nem szoroz, hogy döntetlen vagy egygólos vereség a vége – otthon gólokat kell szereznünk. Jobban kell védekeznünk a visszavágón, úgy érzem, megoldjuk a ránk váró feladatot, teljesen nyílt a párharc. Ami az időjárást illeti, sokkal rosszabbra számítottam, erre nem foghatunk semmit.

KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
ARISZ LIMASSOL (ciprusi)–PUSKÁS AKADÉMIA 3–2 (2–0)
Limassol, Alfamega Stadion, 1500 néző. Vezette: David Smajc (David Gabrovec, Tomaz Cerne) – szlovénok
ARISZ: Vaná – Yago (Bourhane, 72.), C. Goldson, L. Balogun, A. Korreia (Cajú, 76.) – Gaustad (Edi Semedo, 60.), Moucketou-Moussounda, Haralampusz – Y. Gomis (Kakulli, a szünetben), Kvilitaia (Kokorin, 60.), Montnor. Vezetőedző: Artyom Radkov
PUSKÁS AKADÉMIA: Markek – Maceiras, Golla, Stronati, Nagy Zs. – Harutjunjan (Szemel, 72.), Nissilä (Favorov, 65.) – Soisalo (Lukács D., 88.), L. Duarte, Dárdai P. (Markgráf, a szünetben) – Németh A. (L. Colley, a szünetben). Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Gólszerző: Montnor (6.), Kvilitaia (16. – 11-esből), Edi Semedo (87.), ill. L. Colley (78., 81.)

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 19:56

Kétgólos hátrányból egyenlített, de vereséget szenvedett a Puskás Akadémia Cipruson

A csereként beálló Colley duplázott, a felcsútiak hazai pályán kiharcolhatják a továbbjutást.

 

 

Legfrissebb hírek

Puskás Akadémia: engedéllyel nem rendelkező árustól származott a hibás címeres sál

Európa-konferencialiga
8 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
9 órája

Konferencialiga: ekkor játszik jövő csütörtökön az ETO és a Paks

Európa-konferencialiga
10 órája

A Pjunik vezetőedzője nem az elmaradt kiállítással foglalkozott, gratulált az ETO-nak

Európa-konferencialiga
12 órája

Bolla Bendegúzék kettős győzelemmel jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
Tegnap, 23:35

Hornyák Zsolt: Sok mindenen el kell gondolkodnom, a középpályánk még nem állt össze

Európa-konferencialiga
Tegnap, 22:53

Hazai pályán sem ment... Colley kiállítása után kettős vereséggel búcsúzott a Puskás Akadémia a Kl-selejtezőben

Európa-konferencialiga
Tegnap, 22:03

Szeged nem hozott szerencsét a Kassának, a Nyeman Grodno jutott tovább a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
Tegnap, 22:00
Ezek is érdekelhetik