Schmidt Ádám: Hatalmas siker és újabb mérföldkő, hogy a Puskás Arénában rendezhetjük meg a BL-döntőt

2025.10.16. 13:40
null
Schmidt Ádám (Fotó: MTI/Kocsis Zoltán, archív)
Kétnapos monitoringlátogatást tett Magyarországon a labdarúgó Bajnokok Ligája jövő évi döntőjének budapesti előkészületeihez kapcsolódóan az Európa Tanács sportrendezvények biztonságával és biztosításával foglalkozó állandó bizottságának (T-S4) delegációja. A szakmai program a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárságának szervezésében, a Magyar Labdarúgó-szövetség és az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint a Belügyminisztérium közreműködésével valósult meg.

„Hatalmas siker és újabb mérföldkő számunkra, hogy 2026-ban a Puskás Arénában rendezhetjük meg a világ egyik legnézettebb labdarúgó-mérkőzését, az UEFA Bajnokok Ligája döntőjét – idézte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárt az államtitkárság csütörtöki közleménye. – Nemzeti stadionunk több alkalommal otthont adott már a sportág rangos eseményeinek, de úgy gondolom, hogy ezzel most újabb szintet léphetünk. A többi hazai rendezésű nemzetközi sporteseményhez hasonlóan a BL-döntő esetében is az a cél, hogy örökre emlékezetes pillanatokkal gazdagodjanak a sportbarátok. Ehhez azonban elengedhetetlen a megfelelő előkészítés, amelynek fontos része volt a TS4 delegáció monitoringlátogatása.”

A budapesti eseménynek kettős célja volt: egyrészt a jövő évi BL-döntő magyarországi előkészületeinek felmérése, másrészt az Európa Tanács labdarúgó-mérkőzések és egyéb sportrendezvények, sportesemények biztonsági szolgálatához kapcsolódó integrált megközelítésről szóló Saint-Denis-i Egyezmény cikkeivel való összhang vizsgálata.

A tizenegy szakértőből álló nemzetközi delegáció a látogatás keretében az első nap szakmai előadásait és kerekasztal-beszélgetéseit követően szombaton bejárást tartott a Puskás Arénában. Figyelemmel követték a válogatott mérkőzés nemzetközi szinten is kiemelkedő előkészületi és szervezési munkálatait, majd a látogatás zárásaként megtekintették a Magyarország–Örményország világbajnoki selejtezőt, amelyet a mieink 2–0-ra megnyertek.

 

Legfrissebb hírek

Amikor Puskás Arsenal-mezben lőtt óriási gólt Gordon Banksnek – videó

Bajnokok Ligája
Tegnap, 17:27

Vitézy Dávid: A valaha volt legnagyobb terhelés vár a budapesti reptérre a BL-döntő hétvégéjén

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:38

„Aznap este tényleg Budapestre fog figyelni a világ” – Szöllősi György a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.16. 17:20

Hangolódj a BL-döntőre most szombaton: BL-döntő jegy, BL-trófea, rekordkísérlet és több száz nyeremény vár az Erzsébet téren!

Bajnokok Ligája
2026.05.14. 12:57

Német játékvezetője lesz a budapesti Bajnokok Ligája-döntőnek – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.05.11. 15:28

Az Arsenal és a PSG is a bérleteseknek kedvez a budapesti BL-döntős jegyvásárláskor

Bajnokok Ligája
2026.05.07. 14:11

Yamal és Antonelli még meg sem született, CR és Messi 1800 góllal ezelőtt járt – ez történt akkor, amikor az Arsenal legutóbb BL-döntőt játszott...

Bajnokok Ligája
2026.05.06. 19:44

Mi voltunk a Legyőzhetetlenek, ti lesztek a Felejthetetlenek – Thierry Henry Bukayo Sakának

Bajnokok Ligája
2026.05.06. 11:13
Ezek is érdekelhetik